0:05
Főoldal | Rénhírek

Az SZTE a legzöldebb egyetem

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország legzöldebb egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta – jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, a csongrádi megyeszékhelyen.

MTI | 2013. január 28.

Erdélyi Evelin elmondta, hogy a világszintű felmérésben (UI Green Metric Ranking of World Universities 2012) az idén 215 egyetem vett részt. Hozzátette, hogy a szegedi intézmény 52. helye folyamatos fejlődést mutat, hiszen a rangsorban mögötte maradt egyetemek aránya a 2010-es 43 százalékhoz képest 76 százalékra emelkedett. Az európai résztvevők 82 százalékát körözte le az SZTE, ezzel a kontinensen a 15. helyet érte el.

Az igazgató hangsúlyozta: az elmúlt évek beruházásai jelentősen hozzájárultak az eredményhez, a környezetbarát energiafelhasználás mellett jelentős, hogy az oktatásban is megjelent a környezettudatosság, ami fontos pontokat hozott az intézménynek.

A felmérés hat témát ölel fel: zöldstatisztika, energia és klímaváltozás, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, közlekedés, oktatás. A szakember úgy véli, a felmérés jó visszajelzés az egyetem fejlődésére. Emellett szeretnének példát mutatni a többi magyar egyetemnek, hogy azok is csatlakozzanak a megmérettetéshez. Ennek is van már hatása, hiszen tavalyelőtt még csak az SZTE tett eleget a felkérésnek, azóta azonban három másik intézmény is. (A Debreceni Egyetem a 92., az Óbudai Egyetem a 194., az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 206. helyre került.)

Majó Zoltán gazdasági és műszaki főigazgató a felmérést segítő tényezők között említette a közelmúltban megvalósult beruházásokat, ezeket már eleve a „zöldítés” jegyében tervezték. Így készült a mérnöki kar épülete, valamint a Dóm téri épületegyüttes is, amely alatt hőkutakat helyeztek el, ezek a geotermikus energiát felhasználva télen fűtik, nyáron hűtik az intézményeket. Az elosztott naperőműpark megvalósítására pedig 680 millió forintot nyert el az egyetem, ennek keretében olyan rendszert telepítettek a lapostetős épületekre, amelyekkel már áramot is tudnak termelni.

A gazdasági és műszaki főigazgató kiemelte: a jövőben a cél az, hogy lehetőség szerint az eddig elért eredményeket, a felhasznált energiaszintet meg tudják tartani. Ezt kisebb beruházásokkal, felújításokkal, ésszerűsítésekkel próbálják segíteni.

A felmérést az Indonéz Egyetem indította el 2010-ben, ennek célja az volt, hogy felállítsák a világ egyetemeinek „zöldmérőszámokon” alapuló rangsorát. Akkor egy világrangsorból választották ki az egyetemeket, amelyek felkérés alapján válaszolhattak a kérdőívekre, később azonban már bárki csatlakozhatott. A felmérésben 2010-ben 34 ország mintegy 100 egyeteme, 2012-ben már 49 ország 215 egyeteme vett részt.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!