Az opera reneszánsza Kínában
A Kínában manapság játszott operák zöme ugyan a hagyományos romantikus repertoár része, de egyre több kínai nyelvű modern opera is születik. A Kínai Nemzeti Operatársulat 2008 óta már legalább 12 új operát mutatott be, és még számos van készülőben.
Egy ködös decemberi napon zsúfolásig megtelt a pekingi országos előadó-művészeti központ (NCPA), ahol a Hszi Si (Xi Shi) című – egy legendás kínai szépség életét feldolgozó – operát, Lej Lej (Lei Lei) áprilisban bemutatott nagy sikerű alkotását tűzték műsorra. A város másik negyedében ugyanezen az estén elegáns pénzemberek és diplomaták özönlötték el a Winland Nemzetközi Pénzügyi Központ hatalmas átriumát. Az előkelőségek egy magánrendezvényre érkeztek, a Kínai Nemzeti Szimfonikus Zenekar és énekesei bécsi operettet adtak elő; a vendégek a bécsi operett történetét bemutató gazdagon illusztrált kötetet kaptak ajándékba, amelynek szerzője az épület operettrajongó beruházója, Adam Jü (Yu) volt.
Az ilyen estek csupán a jéghegy csúcsát jelentik. Az utóbbi években számos kínai nagyvárosban épültek pompás dalszínházak, az egész országban fellendült az opera minden változata, egyre nagyobb figyelmet fordítanak a műfaj oktatására és új bemutatókra. Olyannyira, hogy mint azt Csen Cuo-huang (Chen Zuohuang), az NCPA zeneigazgatója, a Hszi Si karmestere meglehetősen kritikusan megjegyezte, „az opera fejlődése kicsiben az egész országéra emlékeztet: túl gyors és túl ambiciózus..."
És valóban: 2010-ben egymást követték az események. A The New York Times napilap összesítése szerint a Pekingi Egyetemen operafakultást hoztak létre, megtartották az NCPA második operafesztiválját, amelynek során tíz hét leforgása alatt tizenkét különböző darabot adtak elő, Sanghajban bemutatták Richard Wagner Gyűrű-tetralógiáját, Kanton (Guangzhou) városában ünnepélyesen átadták a Zaha Hadid tervezte, több mint 40 milliárd forintnyi beruházással felépített előadó-művészeti központot, a fővárosban zenei fesztivált rendeztek, amelyen egyetlen hét során bemutatták Georg Friedrich Händel Semele című operáját és két kínai operaszerző egy-egy művét is; Pekingbe érkezett a londoni Barbican központ, a párizsi Chatelet színház és a berlini Deutsche Oper igazgatója, hogy részt vegyen egy konferencián; az NCPA karácsonyra klasszikus (nyugati) operagálákat szervezett, februárban pedig Giuseppe Verdi Traviatáját mutatja be.
A Kínában manapság játszott operák zöme a hagyományos romantikus repertoár része, és gyakran az eredeti nyelven hangzik el, nem egyszer koprodukcióként külföldi társulatokkal. Giacomo Puccini Turandotja, amely egy mitikus Kínában játszódik, külön kínálja magát erre, és ma már országszerte játsszák.
Akadnak azonban eredetibb adaptációk is, mint például a Semele Csang Huan (Zhang Huan) rendezte változata, amelyet egy 450 éves kínai templomban adnak elő, beleszőve egy mongol éneket, egy tibeti gyászdalt és néhány olyan jelenetet is, amelyben majmok is szerepelnek. Csang, a nemzetközileg ismert performansz művész korábban nem foglalkozott operával, de aztán egy véletlen ráirányította a figyelmét a műfajra. Ugyanis megvette korábbi tulajdonosától az említett templomot, és rábukkant benne egy felszarvazott férj naplójára: a feljegyzések írója meggyilkolta felesége szeretőjét, és ezért később kivégezték. Ez a história hasonlított a Semele librettójára, ezért a Händel-opera sztoriját használta fel a kínai történet bemutatására. „Mindenki megrendezheti Händel művét, de így csak én tudom megcsinálni" – magyarázta a rendező az amerikai napilapnak.
Realisztikus operák
A kínai operarepertoár másik, még ma is jelentős részét alkotják a „kínai nemzeti operák", köztük az olyan forradalmi témájúak, mint a Csiang (Jiang) nővér, vagy a Vörösgárdisták a Honghu tavon – mindkettőt az NCPA tűzte műsorára 2010-ben.
Ezek az 1950-es és az 1960-as években született művek ma is erős propagandatöltést tartalmaznak, kissé musicalre emlékeztetnek, és csak a kínai közönség érti őket. Időnként új alkotások is keletkeznek ebben a műfajban, az egyik például Tibetben játszódik, és a kínai fegyveres erők operatársulata adja elő.
Manapság azonban sokkal több olyan modern opera születik, amely megcélozza a külföldi közönséget is. A Kínai Nemzeti Operatársulat 2008 óta már legalább 12 új operát mutatott be, és még számos van készülőben.
Igaz, a kínai opera nemzetközi sikerét ma még számos körülmény fékezi. Az egyik a nyelvi különbözőség. Je Hsziao-kang (Ye Xiaogang), a párizsi Chatelet színházban 2011 szeptemberében bemutatandó Búcsúdal című opera szerzője szerint számos kínai opera éppen ezen bukik meg az ország határain túl. Kevés olyan nem kínai énekes akad, aki képes lenne tolmácsolni ezeket az áriákat, ezért a kínai komponisták – köztük Tan Tun (Tan Dun) és Csou Lung (Zhuo Long) – egyre gyakrabban írnak zenét angol szövegkönyvre. Egy másik megoldás: az I Sing Beijing (Pekinget énekelem) program keretében fiatal amerikai önkéntesek számára Pekingben nyújtanak kínai nyelvi és énekképzést.
További akadály, hogy a kínai kulturális hatóságok gyakran kérnek változtatást a kortárs témájú operákban, politikai meggondolásokból – ezért sok szerző a hagyományos kínai történelmi témákat dolgozza fel, mert azok már beváltak.
Ezeknek a problémáknak azonban a kínai illetékesek is tudatában vannak, ezért jövőre a kulturális minisztérium pályázatot írt „realisztikus operák" alkotására. Egyes művészek szerint a cenzúra már kevésbé zavaró. Csang Semele-rendezésének ősbemutatója Brüsszelben volt, és akkor senki nem feltételezte, hogy Kínában is színre kerülhet. A rendező szerint elképesztő, hogy ez mégis megtörtént.
A The New York Times szerint Kína számos előnyt kínál az opera szerelmeseinek: izgalmas új operaházakat, amelyeket meg kell tölteni nézőkkel, pénzben bővelkedő kormányzatot, amely eltökélten törekszik globális kulturális szerepre, a zeneiskolákból özönlő számtalan fiatal tehetséget, az opera iránt érdeklődő fiatal hallgatóságot.
Mindez már feltűnést keltett az opera nemzetközi világában is. A kínai-amerikai kulturális intézet elnöknője egyenesen úgy vélekedett, hogy az ország nyújtja az egyedüli reményt a klasszikus zene túléléséhez.
„A klasszikus zene jövője itt van" – nyilatkozta Pekingben Shirley Young.