Sznob – aki többnek mutatja magát, mint ami
Legyünk trendik és sznobok; nyelvünkben is feleljünk meg korunk kihívásainak és elvárásainak! – olvassuk ezt a felhívást a Tinta Kiadó tavaly kiadott Első magyar sznobszótárának bevezetőjében. Így lehetünk sikeresek és trendik, mi több, miénk lehet a topkarrier, akármi is legyen az – legalábbis ezt ígérik.
Az Első magyar sznobszótárat tavaly jelentette meg a Tinta Könyvkiadó, összeállítójaként pedig egy bizonyos Cserháthalápy Halápy Gábor van feltüntetve, aki a fülszöveg szerint „a humán kommunikációnak, azon belül is különösen a verbalitás sznob aspektusainak jeles kutatója, ismert szakembere.” Itt akár el is kezdhet gyanakodni az olvasó, ugyanis nem a tájékozatlansága miatt nem ismerős neki az említett szakember neve, hanem azért, mert Cserháthalápy Halápy Gábor nem létezik. A bevezetőt (invokációt!) olvasva pedig nem lehetünk biztosak abban, hogy a szótár valódi készítői partnert keresnek bennünk áltudományos viccelődéseikhez, vagy komolyan is gondolják. Persze akinek a bevezetőt elolvasva sem tűnik fel semmi gyanús, az lehet csak igazán gyakorlati használója a sznobszótárnak.
A szótár összeállítói szerint sikeresek és trendik akkor lehetünk, ha magyar helyett újmagyarul beszélünk. Az újmagyar annyiban különbözik a magyartól, hogy rengeteg idegen eredetű szót használ.
A siker, a karrier, a trendiség csak egy másik nyelven valósítható meg: újmagyarul. (Egyéb megnevezései, illetve dialektusai: neomagyar, globálmagyar, hunglish.) Az újmagyart egyszerűen (szimplán) úgy interpretálhatnánk: magyarhoz közeli nyelv. Az újmagyar hangzásában és nyelvtanában emlékeztet a régimagyarra, szókészlete azonban más. Leginkább indoeurópai gyökerű: latin, német, angol, de elvétve vannak benne más elemek is. Egyes nézetek szerint ma már önálló nyelvvé vált. Az újmagyar a 19. században a hivatalokból indult ki.
Természetesen vaskos tévedés, hogy az idegen szavak használata a 19. században a hivatalokból indult ki. A hivatalos, különösen a jogi nyelv már korábban is tele volt idegen (különösen latin) eredetű szavakkal, a 19. század során ezek inkább kiszorultak. Az idegen szavak bármilyen szaknyelvnek köszönhetően bekerülhetnek a nyelvbe, de a műveltség, a világra való nyitottság önmagában is a szókincs ilyen gazdagodásával jár.
Ebből is nyilvánvaló, hogy a szerző szerint az idegen szavak használatának egyetlen oka van: a sznobság. Nem azért használunk idegen szavakat, mert sokszor az a természetesebb, rövidebb, pontosabb vagy szakszerűbb, hanem azért, mert azt szeretnénk fitogtatni, hogy műveltek vagyunk.
A furcsaság az, hogy ezt a szótár adatai sem támasztják alá. Nézzük meg például a következő példasort!
ad-vesz csencsel, seftel
bunyós bokszoló
börtönőr porkoláb, smasszer
ivászat szimpózium, hepaj
A csencsel, seftel, smasszer vagy a hepaj szavak stílusértéke aligha teszi lehetővé, hogy az elithez tartozónak mutassuk magunkat – inkább az ellenkező hatást érjük el vele. De nem valószínű az sem, hogy ha a bunyós szó helyett a bokszolót használjuk, bárki felkapja a fejét, hogy milyen választékosak vagyunk – legfeljebb épphogy elkerüljük, hogy a szlenghasználat gyanújába keveredjünk. Ezek a példák jól mutatják, hogy egyáltalán nem igaz az, hogy a választékossága szavak eredetén múlik: ősi magyar szavak és friss jövevények egyaránt lehetnek vulgárisak és választékosak is.
A példák közül kilóg a szimpózium: a szó a görögben valóban ’ivászat’-ot (egészen pontosan ’együttivás’-t) jelent, Platón magyarul A lakoma című műve is eredetileg ezt a címet viseli – a magyarban azonban ilyen jelentésben nem használatos, legfeljebb tréfaként fordul elő. Hasonló tévedések akadnak még bőven a szótárban: aligha vehetjük komolyan, hogy a szeszélyes szót felcserélhetjük a barokkal – ez nem csak akkor lehetetlen, ha személyekről beszélünk, de akkor is, ha például mintákról: a szeszélyes mintázat nem csupán barokk, de rokokó vagy szecessziós is lehet. Nehéz is olyan példát találni, amikor a barokk jelentése valóban ’szeszélyes’ lehetne (különösen anélkül, hogy súlyosság, túlbonyolítottság, méltóság árnyalata is benne lenne).
Persze akad bőségesen példa arra is, hogy a magyar szó idegen megfelelője találó, és valóban színesíthetjük vele beszédünket.
álarcosbál maskarádé
alárendel szubordinál, szubszumál
beszámol referál
búskomor melankolikus
haladéktalanul expressz
haladó progresszív
kitelepülő emigráns
lélekelemző analitikus
társulat kompánia, korporáció, ensemble [anszambl]
Természetesen ezek a szavak sem cserélhetőek fel mindig, de az esetek egy részében igen. És ilyen értelemben a szótár bárki számára hasznos, hiszen előfordulhat, hogy emlékszünk, hogy valamire szoktak egy idegen szót használni, de nem jut eszünkbe, mit – és ekkor utánanézhetünk. Még hasznosabb akkor, ha szinonimákat (kevésbé sznobok kedvéért: rokon értelmű szavakat) keresünk.
Úgy tűnik a kiadó nem tett mást, mint fogott egy idegen szavak szótárát, ez esetben az általa kiadott Magyarító szótárt, és megfordította: most nem az idegen szavak magyar megfelelőit, hanem a magyar szavak idegen megfelelőit lehet kikeresni. (Innentől kezdve persze az sem kérdés, kicsoda Cserháthalápy Halápy Gábor, hiszen a Magyarító szótár szerzőjeként valós személy, Tótfalusi István van feltüntetve. A Magyarító szótárt ismerve viszont már inkább arra hajlunk, hogy sajnos a bevezetőt a szerző szó szerint érti.)
Könyvekről olvasna?
Persze a kiadó tisztességesebben járt volna el, ha ekképpen, és nem sznobszótárként reklámozza kiadványát. Még hasznosabb lett volna, ha csak a valóban magas stílusértékű szavakat tartják meg, és nem idegen eredetű választékos szavakkal egészítik ki a gyűjteményt. Valódi „választékos szótár” ugyanis egyelőre nincs, pedig valószínűleg hasznos lenne.
Végül egy apró önleleplezésre szeretnénk rámutatni. A bevezetőben ezt olvashatjuk:
3. Pro tercia: A tömegkommunikációs eszközökben kiválóan alkalmazható. A meteorológus elmondja, hogy front érkezik, az időjárási horizont vertifikálisan manifesztálódik (esni fog), a humán meteorológus szerint ne csodálkozzunk, ha ma diszkomfort érzés lesz a torkunkban (fájni fog).
A „vertifikálisan manifesztálódik” kurzív szedése nyilván az idegen szavak „felesleges”, zavaró, tudálékoskodó hatására utal. Aligha vitatná bárki is, hogy ez valóban az az eset, amikor az idegen szavak használata inkább kerülendő lenne. De mi a baj a fronttal? Nos, ez szerepel a Magyarító szótárban, a „helyes” a légtömeg lenne. De miért nincs dőlt betűkkel szedve a meteorológus? Nos, azért, mert ez nem szerepel a Magyarító szótárban: meteorológia van („helyesen”: időjárástan, légkörtan), meteorológus nincs. De hát ki is lenne a meteorológus? Időjárástanász? Légkörtanász? Időjós? Ha akarunk, ha nem, kénytelenek leszünk sznobok lenni...