Az alulteljesítés ördögi köre
Miért van az, hogy egyes gyerekek kiválóan teljesítenek az iskolában, mások pedig lemaradnak – holott képességeik ugyanolyanok? Hogyan lehet tanulási kedvhez segíteni a gyengébb tanulókat? Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus, egyetemi docens az alulteljesítés ördögi köréről mesél.
Ha lemarad a gyerek, magára vessen, miért nem tanul? – ez az ódivatú tanári álláspont sajnos még ma is sok esetben tartja magát. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az iskolában alulteljesítő gyerek rosszabb képességű, mint sikeres társai – csupán lehet, hogy diszlexiás, diszgráfiás vagy egyszerűen csak rossz szociokulturális hátterű családból érkezik, így a verbális képességek terén nem tud a többi iskolakezdő diákkal azonos szintről indulni. Az alulteljesítés ördögi köréről és a megoldási javaslatokról Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus beszél majd a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének április 17-i konferenciáján.
Mi jellemez egy alulteljesítő gyereket? Egy diáknak, aki nem tud az iskolai elvárásoknak megfelelően teljesíteni, folyamatos kudarcélménnyel kell szembesülnie. Egy ideig talán igyekszik felvenni a versenyt, aztán feladja, és még azt sem teljesíti, ami képességeiből kitelne. Énképét úgy védi, hogy inkább egyáltalán nem tesz erőfeszítést, hiszen „jobb lustának tűnni, mint butának” – magyarázza Gyarmathy Éva. A folyamatos frusztráció pedig hosszabb távon önértékelési problémákhoz vezet, és elindul egy ördögi kör: a gyerek nem tanul, ezért kudarc éri, és emiatt továbbra sem tanul. Ugyanakkor elhárítja magától a felelősséget, mert nem hiszi, hogy ő maga változtatni tudna a dolgokon. Az alulteljesítő gyereket egyfajta büszke önelégültség jellemzi, ez azonban csak látszólagos. Ahhoz viszont elég, hogy a környezetet is elfordítsa magától, és megnehezítse a saját beilleszkedését. Ebből a negatív körből pedig nagyon nehéz kiszállni.
Mit lehet akkor mégis tenni?A szakember szerint a magyar oktatási rendszer egy régi embertípusra van kitalálva: olyan családokra, ahol a gyerekeknek minden este mesélnek, ahol szól a rádió, és ahol beszélgetnek a kicsikkel. Ilyen környezetben az iskolakezdésig már kifejlődik a gyerek módszeres verbális gondolkodása. Ma viszont meglehetősen kevés családra igaz ez a klasszikus kép: a gyerekeket inkább a tévé, a számítógép és az azokból érkező rengeteg információ veszi körül. És éppen ehhez kellene igazítani a gyerekek iskolai fejlesztését is: szituációhoz, zenéhez, vizualitáshoz és aktivitáshoz kötődő, játékos feladatokon keresztül kellene tanítani.
Színes nyelvórák
Erre a nyelvóra különlegesen jó alkalmat kínál. „Nem csak tankönyvvel lehet a gyerekeket például angolra tanítani, hanem Beatles-dalokkal, érdekes helyzetek eljátszásával is. És fontos lenne a technikai eszközöket is kihasználni” – emeli ki a pszichológus. Példaként egy olyan programot említ, amelyben a diákok egyszerre találják meg az idegen szó leírását, vizuális megjelenítését és kiejtését is. Rákattintanak a szóra, a gép kiejti azt, majd a gyerekek maguk is megpróbálkozhatnak a kiejtéssel, amit aztán a program felvesz és összehasonlít az eredetivel. Így játékos formában addig kísérletezhetnek, amíg nem sikerül megközelítőleg tökéletesre az eredmény. Ugyanígy léteznek már mobiltelefonra letölthető játékos feladatok és szótárak is.
Gyarmathy Éva a „túltanítást” vallja jó módszernek. Ez persze nem a tananyag unásig való ismétlését jelenti, hanem egyszerűen annyit: „ne várjunk el addig teljesítményt, amíg a gyerek nem tud teljesíteni”. Ha előbb kérünk számon valamit, mint ahogy az rögzülne, azzal csak azt érjük el, hogy a gyerek rosszul tanulja meg az adott anyagot. Nem teljesítményt kellene tehát elvárni, hanem tevékenységet: azt, hogy a gyerek folyamatosan próbálkozzon a maga tempójában, és sikerélményekre tegyen szert. Előbb-utóbb minden gyerek eljut ugyanarra a szintre, csak éppen különböző úton és sebességgel. Olyan program is létezik már, amiben a diák maga választhatja meg, mikor szeretné letesztelni a tudását. És ez a pont szükségszerűen elkövetkezik; ugyanúgy, ahogy a számítógépes játékokban is szeretnek a gyerekek egyre magasabb szinteket megütni. „Abból kell kiindulni, hogy a gyerek szeretne tanulni. Ez a belső késztetés mindenkiben ott van” – hangsúlyozza a szakember.
Igen ám, de a mai osztálylétszámok mellett hogyan érheti el egy tanár, hogy az óráján minden egyes tanulóra külön figyeljen, és mindenki előrehaladását ugyanúgy segítse? Gyarmathy Éva válasza kézenfekvő: színesen kell tanítani. Érdemes belefoglalni egy tanórába mind az éneklést, mind a rajzot, mind a drámajátékot – a lényeg, hogy ugyanazzal a tananyaggal ne csak egy csatornán keresztül, hanem többféleképpen találkozhasson a diák. Mert ki fogja választani közülük azt, amivel ő személy szerint a legjobban tanulhat.