0:05
Főoldal | Rénhírek

Akadémia szépkorúaknak

Tavaly nyílt meg Miskolcon az ország első akadémiája, amely kifejezetten az idősebbeket célozza meg. Most végzett az első évfolyam.

Edupress | 2010. május 25.

Több mint száz idősebb hallgató vehette át oklevelét a Miskolci Egyetemen május 15-én, amikor tanévét zárta az országban elsőként, 2009-ben indított Szépkorúak Akadémiája. Az egyetem nyolc karának és egy intézetének képzései, 28 intézetének és 36 tanszékének szakmai és tematikai sokszínűsége volt elérhető az 50 év feletti, legalább érettségivel rendelkező, tanulni vágyó érdeklődők számára.

A Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány a miskolci intézménnyel együttműködve, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával indította el Szépkorúak Akadémiája című előadássorozatát. Az akadémia hallgatói többek között megismerkedhettek a zene történetével, a jogi alapfogalmakkal, a Föld és az élet keletkezésével, az anyagtudomány, a bölcsészet, az informatika, a környezet területével, valamint az időskor általános egészségügyi problémáival.

A várakozásokat megduplázva, 102 beiratkozott résztvevővel indult el az előadássorozat 2009-ben. Az oktatás sikerének visszhangja túlmutatott a város, sőt a régió határain is: a beiratkozott 102 főből mindösszesen 79 fő volt miskolci. A szervezők felnőttképzési szerződést kötöttek a résztvevőkkel: a képzés elvégzéséről szóló, az egyetem és az alapítvány által közösen kiállított tanúsítványt a hallgatók ünnepélyes keretek között vehették át a május 15-én megrendezett ünnepségen. A tervek szerint a képzést jövőre is elindítják.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!