0:05
Főoldal | Rénhírek
MOGYE-ügy

A labda a minisztérium térfelén pattog

A MOGYE megbízott rektora szerint nem fogadható el az egyetem új chartája, amíg a minisztérium nem fogadja el az előzőt.

MTI | 2012. április 4.

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) addig nem vezetheti be a bukaresti kormányhatározattal létesített magyar-angol kart a struktúráját is rögzítő egyetemi chartába, amíg a minisztérium nem ismeri el a korábbi (a magyar tagozatot nem rögzítő) chartáját, és az ez alapján tartott választásokat – jelentette ki az MTI-nek adott interjúban Leonard Azamfirei, a MOGYE megbízott rektora.

Azamfirei elmondta, továbbra is a minisztérium térfelén a labda, hiszen a törvény értelmében csakis az egyetem szenátusa módosíthatja az egyetemi chartát. A régi szenátusnak lejárt a mandátuma, a február 20-án tartott választásokat és az ez alapján kialakított szenátust viszont nem ismerte el a minisztérium. „Mihelyt az egyetemnek a minisztérium által elismert szenátusa és igazgató tanácsa van, nekem mint rektornak, az a feladatom, hogy alkalmazzam a törvényt, beleértve az új kart létrehozó kormányhatározatot is” – jelentette ki Leonard Azamfirei. Hozzátette, megítélése szerint az egyetem jelenleg el nem ismert chartájához már csak a szenátusnak a magyar tagozat létrehozásáról szóló két héttel ezelőtti határozatát, és az új kart létrehozó kormányhatározatot kell hozzáragasztani. „Ezek együtt megteremtik azt a keretet, amellyel feloldható a jelenlegi patthelyzet” – tette hozzá a megbízott rektor.

Kérdésre válaszolva Azamfirei elmondta: az egyetem (el nem ismert) szenátusa hétfőn tartott ülésén nem került szóba a kormányhatározattal létrehozott magyar-angol kar kérdése. Azon Constantin Copotoiu leköszönt rektor tartotta meg az éves beszámolóját. Az MTI tudósítójának a megállapítására, hogy a 65 oldalas rektori jelentésben említés sem történik a magyar nyelvű oktatással kapcsolatos kérdésekről, a megbízott rektor megjegyezte: törvény írja elő, hogy a rektor technikai jelentésének milyen kérdésekre kell kitérnie. Constantin Copotoiu pedig a törvényes előírásoknak megfelelően szerkesztette meg a jelentését.

Leonard Azamfirei szerint a magyar tagozat választásait sem lehet megtartani addig, amíg az egyetemnek nincsen elismert szenátusa. A megbízott rektor elmondta, hogy a magyar tagozatnak fenntartott helyei vannak az egyetem struktúrájában, ezeket azután töltik be, hogy a magyar tagozaton is megtartják a választásokat. Arra a kérdésére, elfogadja-e azt az elvet, hogy a magyar tagozatnak elkülönített tisztségeket a magyar oktatók, és a magyar diákképviselők választása alapján töltsék be, Azamfirei kijelentette: „én csak azt fogadhatom el, amit a törvény ír”. Amint idézte, a törvény úgy fogalmaz, hogy a szenátust a teljes „akadémiai közösség tagjai” választják. Hozzátette, nincsen semmilyen törvényes lehetőség arra, hogy a szenátusba megválasztott hat magyar oktató mandátumát visszavonják. (A magyar tagozatot 9 oktató és négy diákképviselő képviselheti a testületben. Hat magyar oktató nem vette figyelembe a magyar tagozatnak a február 20-i választások bojkottjára vonatkozó felhívását, őket a román tagozat tanárai beválasztották a szenátusba.) Hangsúlyozta, a főtanszékekben és az újonnan létrehozott kar tanácsában azonban a magyar oktatók választják meg a képviselőiket.

Az MTI kérdésére, hogy szándékában áll-e tárgyalni a magyar tagozat képviselőivel a kialakult helyzet megoldásáról, Azamfirei elmondta: már a múlt héten írásban hívta tárgyalásokra azokat a magyar oktatókat, akik az egyetem korábbi szenátusában képviselték a magyar nyelvű oktatást. Elmondta: akkor a meghívottak arra kérték, hogy az új kart létrehozó kormányhatározat érvénybe lépése után tárgyaljanak. A megbízott rektor hozzátette, ma már tárgyalt is a magyar tagozat három képviselőjével, Szabó Bélával, Szilágyi Tiborral és Benedek Imrével.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!