0:05
Főoldal | Rénhírek

A Sme szerint „diplomaturizmus” van Szlovákiában

Meglepően sok külföldi szerez doktorátust a szlovákiai egyetemeken és főiskolákon; több szakértő szerint is azért jönnek a doktori titulusért Szlovákiába, mert itt sokkal könnyebb azt megszerezni, mint külföldön – írta a Sme című szlovák napilap pénteken.

MTI | 2011. március 28.

Az egyetemi oktatók úgy látják, hogy az alacsony ár és az oktatás alacsonyabb követelményrendszere egyaránt nagy szerepet játszik ebben.

A liberális újság szerint a szlovákiai felsőoktatási intézményekben jelenleg mintegy 10 ezer a doktorandusz hallgatók száma, s ezek tíz százaléka külföldi. A legtöbben, 337-en Németországból érkeztek. A második helyen a csehek vannak, akik ezt a nyelvi és földrajzi közelséggel magyarázzák.

A sajtó azonban felfigyelt arra, hogy az utóbbi időben magas pozícióban lévő csehek fordultak szlovák egyetemekhez. Michal Hasek, dél-morvaországi elöljáró és a Cseh Szociáldemokrata Párt első alelnöke például Diószegen szerzett jogi doktorátust. Renáta Vesecká, a tisztségéből nemrégiben menesztett cseh főállamügyész pedig ugyanezt próbálja elérni a pozsonyi Komensky Egyetem jogi karán.

„Nem kizárt, hogy az is egy ok, hogy az illetőt nem vették fel a cseh főiskolára” – magyarázta a helyzetet Katerina Savicová, a cseh oktatási tárca képviselője.

„Paradox helyzet, amikor olyan tanszékeknek van sok doktorandusz hallgatójuk, amelyek nem a legjobb színvonalú saját tudományos kutatással rendelkeznek” – hívta fel a figyelmet Ivana Kullova, a felsőoktatási intézmények színvonalát elemző és figyelemmel kísérő pozsonyi ügynökség képviselője.

A sajtó úgy véli: a doktoranduszok által befizetett tandíj fontos anyagi forrás az egyetemek számára. Ugyanakkor a hallgatóknak anyagilag is megéri Szlovákiában doktorálni, mert a szlovák egyetemek még mindig jóval olcsóbbak mint a hasonló intézmények más nyugat-európai országban.

Kommentárjában a Sme mindezt „akadémiai prostitúciónak” minősíti. A lap szerint a jelenséget nehéz megszüntetni, ugyanakkor tudni kell azt is – írja –, nyilvánvaló, hogy azok az egyetemek és főiskolák, amelyeken minden eladó, saját magukat járatják le.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!