0:05
Főoldal | Rénhírek

„A román állam hivatalos nyelve a román”

A magyar nyelv hivatalosításának nincs alkotmányos alapja – így a román kormányfő. Az alkotmánnyal nem vitatkozni kell, hanem alkalmazni azt.

nyest.hu | 2010. március 24.

Ahogy a nyest.hu már tudósított róla, a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma olyannyira fenyegetőnek találja a magyar nyelvhasználatot a térségben, hogy memorandumban tiltakozott a magyarok „szeparatista akciói ellen”. A témát nem hagyta szó nélkül Emil Boc román kormányfő sem. A Demokrata Liberális Párt elnöke úgy fogalmazott: nincs alkotmányos alapja a magyar nyelv hivatalosításának – számol be az erdely.ma hírportál.

A kormányfő kerek perec kijelentette: a román állam hivatalos nyelve a román. Ezzel tulajdonképpen lezártnak is tekintette a témát – hiszen, mint mondta, „ez nem képezheti alkotmánymódosítás tárgyát”. Márpedig az alkotmányt – tette hozzá – alkalmazni kell. Nem pedig vitatkozni vele – idézi a kormányfő szavait az erdely.ma.

Emil Boc ezzel tulajdonképpen rövidre zárta a vitát a kérdésben. Legalábbis egyelőre. Kérdés, hogyan reagál majd kijelentésére a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, ami határozatot fogadott el a magyar nyelv hivatalosításáról. A konfliktusnak valószínűleg lesz még visszhangja: a székelyföldi nyelvhasználat, illetve az ennek kapcsán kialakult magyar-román ellentétek nem újkeletűek, és valószínűleg nem is lehet ilyen egyszerűen megoldani a helyzetet.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!