0:05
Főoldal | Rénhírek

Áttörés: magyar feliratok lehetnek Kolozsváron

Kolozsvár polgármestere megígérte, hamarosan magyar feliratok is szerepelnek majd az erdélyi város műemlékein.

MTI | 2010. április 20.

Magyar feliratok kerülnek a műemlékekre Kolozsváron; erre Sorin Apostu, az erdélyi város polgármestere tett ígéretet – írta a Krónika című kolozsvári napilap hétfőn internetes oldalán. A cikk kiemelte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei küldöttsége pénteken tárgyalt Sorin Apostuval, Kolozsvár polgármesterével a városi RMDSZ-frakció által korábban benyújtott 11 pontos igénylistáról, és „részben eredménnyel” járt.

A polgármester megígérte, hogy hamarosan magyar feliratok kerülhetnek a kincses város 139 műemlékére – hangsúlyozta László Attila, a szövetség Kolozs megyei szervezetének elnöke a megbeszélést követően. Az RMDSZ által kért többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztéséről azonban már nem tudtak megegyezni, Apostu erről tárgyalni akar párttársaival, a Demokrata-liberális Párt (PDL) helyi és megyei képviselőivel is.

Az RMDSZ igénylistáján az is szerepelt, hogy a városháza által szervezett rendezvényekre hívjanak meg magyar előadókat is. László Attila elmondása szerint Apostu egyetértett a felvetéssel. Nem ütközött ellenállásba az RMDSZ képviselőinek azon igénye sem, hogy a karácsonyi és a húsvéti ünnepek alkalmával a városi autóbuszokon és trolibuszokon magyarul is megjelenhetnek a köszöntők.

Úgy tűnik, nem lesz gond a városháza közleményeinek magyar nyelvre fordításával és a hivatalos turisztikai tájékoztatóanyagok, szórólapok és térképek magyar nyelvű változatainak nyomtatásával sem. László Attila szerint megállapodtak arról is, hogy lekerülnek a műemlékekről és épületekről a magyarságot sértő feliratok, bár ennek mikéntjéről nem nyilatkoztak az RMDSZ-es politikusok.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!