A kézírás művészetének alkonya
Umberto Eco gondolatai arról, hogy ha a technika el is sodorja a kézírást az életünkből, az még művészetként tovább élhet.
Umberto Eco ezzel a címmel jelentetett meg írást a Guardianban. Eco egy (nyomtatott) újságbeli cikkre hivatkozik, amely arról szól, hogy a kézírás a számítógépkultúra terjedésével párhuzamosan folyamatosan kiszorul a mindennapi emberi tevékenységek közül. Az író ennek kapcsán elmélkedik arról, hogy a kézírás jelentősége a gyakorlati funkcióról áttevődhet a tradicionális (és egyébként szintén hasznos) művészet státuszába.
Az Eco által hivatkozott cikkben tanárok panaszkodnak arról, hogy a gyerekek nem tudnak jól írni a kezükkel. Többnyire szeparált nyomtatott betűkkel írnak.
Umberto Eco szerint a bajok már jóval a számítógép és a mobiltelefonok megjelenése előtt kezdődtek. Eco elmeséli, hogy szülei kézírása gyönyörű dőltbetűs volt, mintha művészet lett volna. „Egyesek, feltehetőleg azok, akik nem tudnak szépen írni – teszi hozzá az író – azt mondják, a szép kézírás a buták művészete. Kétségtelen, hogy a szép írás nem az intelligencia jele, de egyszerűen jó olvasni az így írt dokumentumokat” – mondja.
Régen a diákoknak tintás tollal kellett írniuk, amivel könnyen össze lehetett maszatolni a papírt, a kezet és a ruhát. De épp emiatt a nehézség miatt erősen belenevelték a gyerekekbe a helyes kéztartást.
Eco szerint a problémát a golyóstoll megjelenése okozta. A korai golyóstollakkal is könnyen lehetett maszatolni, de ez a fajta toll már sehogysem inspirálta az embereket arra, hogy a személyiségüket is megjelenítsék az írásban. A golyóstollal való írásnak „már nem volt lelke, stílusa, személyisége” – még a modernebb, nem maszatolós típusúnak sem.
És hogy mindez miért is baj? – teszi fel a kérdést Umberto Eco. Hiszen a gépelés gyors gondolkodást igényel, a helyesírás-ellenőrzők pedig javítják a szövegeinket.
Nos, a gond éppen az, hogy az ilyesfajta írás leszoktat minket arról, hogy átgondolva „megkomponáljuk” a gondolatainkat, hiszen a kézírást nem lehet törölni. A kézírás lelassít minket, és gondolkodásra késztet.
Tény, hogy az újabb nemzetékek egyre többet fognak gépelni, de az is igaz, hogy az emberiség számos dolgot nem hagyott kiveszni, aminek a funkcionalitása meghaladottá vált. Sportként és esztétikai élményként újrafelfedezzük a lovaglást, a vitorlázást, vagy akár a vasút és a tömegközlekedés helyett a járást, hegymászást. Még mindig gyűjtjük bélyegeket, holott már alig levezünk.
Ebbe a sorba illeszti be Umberto Eco a kézírást is. Az iskolák kézírásversenyeket szervezhetnének, amivel nemcsak a szépérzéket, de az egészséges pszichomotoros készségeket is fejlesztenék.