A hatás hatalma
2016. április 23-án a Szeretem Magyarországot Klub konferenciát tartott Elit 2020: Hatást, nem hatalmat címmel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Mi nem kaptunk rá meghívást, de véleményünk azért van róla.
A honlapja szerint 10 éves Szeretem Magyarországot Klub 2006-ban mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Az alapító tagok között neves művészeket, tudósokat, sportolókat, üzletembereket egyaránt találhatunk, és a klub azzal a célkitűzéssel szerveződött, hogy felhívja a közvélemény figyelmét mindazokra a feladatokra, amelyek a rendszerváltás óta megoldatlanok. A társaság gondosan őrzi pártsemlegességét, bár úgy tűnik, a kezdeti időkkel ellentétben a kormányzati szerepvállalás ma már nem kizáró ok, a jelenlegi tagok között több korábbi minisztert is találhatunk. A klubnak formális vezetője nincs, bármelyik tag képviselheti, nyilvános állásfoglalást azonban csak a tagok kilencven százalékának egyetértésével adnak ki. Mindezek ellenére az SZMK-t sem hagyta érintetlenül az aktuálpolitika, 2006. decemberében, az októberi zavargásokat követően pl. öten (köztük Lovasi András és Schiffer András) kiléptek a szervezetből.
Az áprilisi konferencia finoman szólva nem váltott ki osztatlan lelkesedést sem a sajtó, a sem az internet népe körében. A reakciók alaphangját meghatározta az Index beszámolója, és ahogyan az lenni szokott, a kommentelők egy jelentős része vélhetően a cím elolvasásánál nem is igen jutott tovább. Mi sem gondoljuk, hogy ez az esemény lesz az, ami fordulópontot jelent majd a 21. századi magyar közélet egyre sanyarúbb történetében, de a konferencia honlapján hozzáférhető előadások videóit végignézve jóval árnyaltabb kép alakulhat ki bennünk, egyszersmind remek alkalom adódik arra, hogy átgondoljuk, mit értünk elit alatt, és milyen elvárásokat támasztunk vele szemben.
Az "Elit 2020: Hatást, nem hatalmat konferencia" előadói:
Lakatos Péter, Kolosi Tamás, Orbán Krisztián, Feledy Botond, Ungváry Krisztián, Jakab András, Zsoldos István, Sonnevend Júlia, Holtzer Péter, Nemes Jeles László, Koren Miklós, Szepesi Balázs, Szelényi Iván
Az elit francia eredetű szó, mely a kiválasztott jelentésű èlire (távolabbról a latin eligere) szóból ered. Ahogyan arra Kolosi Tamás is utalt a konferencián elmondott előadásában, kezdetben nem emberekre, hanem tárgyakra alkalmazták, így nevezték a legjobb minőségű árucikkeket. A szociológiában használt elitfogalmak rendkívül sokfélék, hiszen a szóban forgó embercsoport egyaránt meghatározható a személyes képességek, a hatalmi pozíció, a társadalom struktúrája vagy a gazdaság hatásmechanizmusai felől. A szigorú tudományosság keretei közül kilépve is nehéz olyan definíciót alkotni, ami egyszerre mutatja a fogalom sokrétűségét, ugyanakkor elősegíti a témáról folytatandó termékeny párbeszédet.
A kiválasztottak
A konferencián elhangzott előadások korántsem egységes, de azért nagyjából egy irányba mutató elitfogalmához talán Bibó István meghatározása áll legközelebb:
„Kétségtelen, hogy eddig még az emberiségnek semmilyen része nem csinált kultúrát és társadalmi szervezetet valamiféle elit nélkül. Hogy ennek az elitnek a feladata a társadalom vezetése, az szinte közhely. A társadalomnak azonban elsősorban nem azért van elitre szüksége, hogy legyen, aki vezesse: erre akad vállalkozó akkor is, ha elit nincs. (…) Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre s az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz kultúrát csináljon.”
Ahogyan az a fenti idézetből is kitűnik, az elit, vagyis a kiválasztottság fogalmához erkölcsi, sőt olykor vallási vagy metafizikai sajátosságok is társulnak, mint pl. az Újszövetségben, Jézus királyi menyegzőről mondott példabeszédében: „sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a kiválasztottak” (Mt. 22, 14).
Pedig a konferencia egyik fontos tanulsága éppen az volt, hogy a jól működő elitet elsősorban nem valamiféle végletes altruizmus vagy kivételesen magas morális minőség különbözteti meg a hitelét vesztett elittől.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az elit mindenekelőtt azzal tud hasznára válni az őt körül vevő társadalomnak, hogy megfelelő gazdasági, intellektuális, szellemi közeget teremt. Ehhez pedig elsősorban olyan konszenzus, olyan íratlan szabályok kellenek, melyek elősegítik a megfelelő politikai döntéshozók kiválasztódását és a megfelelő törvényi szabályozás megalkotását. Végletesen leegyszerűsítve: az elit tagjai nem feltétlenül jobb vagy értékesebb emberek, mint az egyszerű földi halandók, viszont társadalmi csoportként módjukban áll a társadalom egészének életét előre mozdítani.
Nem kicsit, nagyon
A konferencia előadói szerint Magyarország rendszerváltó elitje éppen ezt az esélyt játszotta el akkor, amikor egyrészt dilettáns módon, másrészt a rövidtávú politikai célokat a hosszútávú hasznosság elé helyezve igyekezett az országot átvezetni a kapitalizmus világába. Több előadó több nézőpontból is rávilágított, hogyan, mely pontokon vált elhibázottá a rendszerváltás folyamata, de ha egy kulcsszót kellene választanunk, ami meghatározta a konferencia egészét, az a járadékvadászat lenne – egyben ez az, ami talán leginkább kiverte a biztosítékot az esemény kritikusainál.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A járadékvadászat jelensége akkor jön létre, mikor az állam szerepvállalása jelentősen befolyásolja a piaci versenyt, mondjuk egy olyan mértékű állami támogatással, ami meghaladja a szabad piaci viszonyok között elérhető profitot. A járadékvadászat az élet bármelyik területén jelentkezhet az ipartól a kultúráig, és két nagyon komoly probléma van vele: kedvez a korrupciónak, viszont nem kedvez a minőségnek.
Vegyünk például egy újságírót (mégiscsak egy hírportálon vagyunk), aki műveltségét, nyelvtudását, írói kreativitását munkába állítva igyekszik boldogulni a ma Magyarországán. Ő két dolgot tehet. Megbízásokat teljesít a piac egy vagy több szereplőjénél, és hosszú évek kemény munkájával fejleszti magát, hogy egyre nevesebb sajtótermékek alkalmi majd állandó szerzője lehessen, míg végül talán szerkesztőségi széket kap egy nevesebb lapnál vállalható fix fizetéssel. A másik út, hogy kapcsolati hálóját latba vetve, néhány szívességért cserébe benyüzsögi magát egy kormányközeli laphoz propagandacikkeket írni, vagy ha igazán ügyes, dolgozhat túlárazott, uniós forrásokból fizetett hatástanulmányokon egy kormányzati megrendelésre dolgozó tanácsadó cégnél. A fenti példa persze erősen sarkított, de éppen a hetekben nézhetjük végig, hogyan igyekszik az állam a Nemzeti Kulturális Alap támogatásainak megvonásával felszámolni egy európai színvonalú kulturális közélet létrejöttének utolsó esélyeit is.
A megoldást egy sok szereplős, élénk piaci verseny jelenthetné, amelyben senki nem szorul rá az állam kegyeire a boldoguláshoz. Ehhez azonban tőkeerős tulajdonosi elit kellene, ami viszont Magyarországon nemigen van, köszönhetően a dilettáns rendszerváltásnak és az elbaltázott privatizációnak.
Publius Hungaricus
A konferencián tárgyalt problémák feszegetése korántsem előzmény nélküli, mindenképp érdemes elolvasni pl. Orbán Krisztián Publius Hungaricus néven írott, A féltudású elit alternatívája c. cikkét. Ez a helyenként talán kissé sommás, de kétségkívül nagyon erős szöveg közel egy évtizede íródott, azonban a benne foglaltak talán jobban megállják a helyüket, mint valaha. Orbán Krisztián cikke az időbeli távolság ellenére lényegében az egész Elit 2020 konferencia közvetlen előzményének tekinthető, a MOME-n hallott előadások és beszélgetések többsége az abban megfogalmazott alapgondolatokat illusztrálja.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A 2007-es szöveg szerint a fejlett országokhoz való felzárkózáshoz, illetve az ehhez szükséges új elit létrejöttéhez három dolog elengedhetetlenül szükséges:
- A rendszerváltás idején valódinak tűnő, a nyolcvanas évek viszonyai között elsajátított féltudást versenyképes tudásra kell cserélni. Ennek elsajátítására a hazai, végletesen torzult intézményrendszerben szinte alig van esély, ezért alapvető fontosságú a Nyugat-Európában és Amerikában szerzett tapasztalat, „csak az a tudás tekinthető relevánsnak, ami a megismerés nyugati civilizációban elfogadott alapjaira és a hazai viszonyok átfogó ismeretére épül”.
- Helyre kell állítani a teljesítmény rangját, mégpedig olyan módon, hogy csak azt fogadjuk el teljesítménynek, ami tőlünk nyugatabbra is megütné a mércét.
- Ki kell alakítani a felelősség kultúráját. Amíg a sikertelenségnek nincs gazdája, vagyis „következmények nélküli ország” maradunk, addig esély sincs a felzárkózásra.
A konferenciára meghívott előadók mind olyan emberek, akik megfelelnek az új elittel szemben támasztott fenti elvárásoknak: saját szakterületükön nemzetközi szinten is elismert tekintélyek, akik nyugati országokban tanultak és dolgoztak, és akiknek többsége tevékenyen munkálkodik a hazai tudományos, kulturális élet jobbá tételén, illetve a közélet, a közbeszéd nívójának emelésén.
Összegyűlünk, tehát vagyunk
Nagy kérdés persze, hogy a konferencián elhangzottak hogyan találnak utat a mai magyar mindennapok valóságához. Az előadók többsége korántsem volt pesszimista, épp ellenkezőleg, nagyon is bíztak a most felnövekvő új nemzedékben, melynek jó esélye van arra, hogy kimozdítsa az országot a holtpontról, és két-három évtized alatt megvalósítsa a világ boldogabbik feléhez való felzárkózást. Félő azonban, hogy ez nem nagyon vigasztalja a jelen Magyarországán fuldoklókat.
Bizonyos szempontból egyet kell tehát értenünk Schilling Árpád keserű szavaival: „Kedves Elit, összegyűlésed lényege maga az összegyűlés” – ettől függetlenül semmiképp nem gondoljuk ezt az eseményt hiábavalónak. Valóban úgy tűnik, hogy az egész konferencia legfőbb üzenete nem más, mint egy új típusú, nyugati viszonyok között is versenyképes elit meglétének deklarálása, ez azonban talán mégsem annyira súlytalan gesztus, mint elsőre tűnik. A videókat megnézve látszik, hogy a közönségnek jelentős részét alkotják a különböző szakkollégiumokból meghívott fiatal egyetemisták, illetve a konferencia címében szereplő 2020-as évszám is arra utalhat, hogy a tulajdonképpeni megszólítottak annak fiatalabb generációnak a tagjai, amelytől a dolgok jobbra fordulása várható. Talán leginkább nekik akartak üzenni, reményt és perspektívát felmutatni: ne higgyenek annak, amit a mainstream médiában vagy akár az egyetemen látnak maguk körül, létezik egy másik, egy minőségibb magyar közélet, és ha az előbbiben nem érzik jól magukat, akkor nem bennük van a hiba.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Bárhogy is van, úgy véljük, érdemes lett volna a píárba kicsit több energiát fektetni, mert így óhatatlanul is csak annyi jött át sokaknak, hogy néhány okostojás osztotta az észt, miközben a saját köldökét nézte. Lehetett volna például azzal kezdeni, hogy - ha már az új technológiáktól és a kulturális globalizmustól várjuk egy jobb világ eljövetelét - élőben streamelhetővé teszik az előadásokat, így sok olyan reménybeli kiválasztott is jelen lehetett volna virtuálisan, aki nem kapott meghívást, ráadásul látatlanban megfogalmazott kritikából is kevesebb született volna. Mindenesetre mi csak ajánlani tudjuk olvasóinknak, hogy szánjanak rá némi időt, és nézzék meg a konferencia előadásait, mindenekelőtt Orbán Krisztiánét.
Források:
Takács Károly: Az elit szociológiai fogalmáról
Bibó István: Elit és szociális érzék. In: Válogatott tanulmányok
Degenfeld Sándor: Van-e szükségünk elitre?
Gyáni Gábor: Demokrácia - hatalom