0:05
Főoldal | Rénhírek
Náci rokonok?

Nyilasok a komik között?

A nyilaskeresztet választotta jelképéül a nemrégiben megszületett komi nacionalista párt. Céljaik között szerepel Komiföld függetlenségének elérése, de addig is erősíteni akarják a komi öntudatot, védeni a nyelvet és a kultúrát, kevesebbet inni és többet sportolni. Kik ők, és mennyire vehetjük komolyan őket?

Fejes László | 2012. február 21.

Február 19-én ült össze először a komi nemzeti szocialista párt, a Zürjén Szövetség. Az ülésen a párt hét járási képviselője jelent meg, és a párt vezetőjének Alekszandr Karmanovot választották meg. Az új szervezet létrejöttét üdvözölte Alekszej Kolegov, a Rubezs Szevera (Észak Határa) orosz nemzeti-patrióta mozgalom vezetője, aki szerint a komik száma évről évre csökken, már népirtásról lehet beszélni, így rég megértett az idő egy ilyen szervezet létrehozására.

Nyilasok a komik között?
Forrás: rubsev.ru

Az est díszvendége volt Szergej Buhancev komi író, aki népszavazást szeretne kezdeményezni a Komi Köztársaság függetlenségéről, illetve szeretné, ha Komiföld természeti kincseivel a helyi lakosság rendelkezhetne. A sziktivkari küldött javasolta, hogy a mozgalmon belül kezdjenek nyílt harcot az alkoholizmus ellen, és népszerűsítsék az egészséges életmódot: a fiatalok isznak, kábítószereznek, és nem sportolnak – ebből fakad a legtöbb probléma. A kortkeroszi küldött arról számolt be, hogy a komikat gyakran lekomjakozzák, a fiatalok szégyellnek komiul megszólalni. Javasolta a komi nyelv oktatásának kiterjesztését az óvodákban és az általános iskolákban.

Az elhangzottak alapján megállapodás született, hogy a Zürjén Szövetség elsődleges céljának a komi nyelv és kultúra védelmét tekinti. Emellett fontosnak tartják, hogy az egészséges életmódot propagáló helyi köröket hozzanak létre, illetve előkészítik a Komiföld függetlenségéről szóló népszavazást.

A gyűlésen elfogadták a szövetség zászlaját, melyen vörös alapon fekete népi minta található, közepén fehér nyilaskereszttel. A vörös és a fekete a gonosz ellen folyó harcot jelképezi. A kereszt a magyarázat szerint arra utal, hogy „pravoszlávok vagyunk, de nem felejtjük őseinket és kultúrájukat”. A nyilacskák pedig arra utalnak, hogy a harcot a jövő nemzedékekért minden irányban folytatják. (A magyar nyilaskeresztre nem történik utalás.)

Azt is eldöntötték, hogy a mozgalom himnusza a Marseillaise lesz, az erős és derék emberek dala, akiket az igazság szomja visz harcba és vezet győzelemre. A dallamra a későbbiekben egy komi költő fog szöveget írni.

Most akkor mi van?

A hír több furcsaságot is tartalmaz. Először is, a mozgalom neve Zürjén, és nem Komi Szövetség (Зырянский Союз). A zürjén a komik külső elnevezése, korábban az oroszok nevezték így őket, de ma már ők is a komi elnevezést használják. A zürjén ugyan nem számít sértőnek, de nem világos, hogy éppen a nemzeti öntudatot és az anyanyelv használatát hangsúlyozó mozgalom miért választ idegen elnevezést. (Igaz, az eset nem példátlan, gondoljunk csak a hungaristákra.) Az azonban már feltűnőbb, hogy a párt egyetlen elérhető jelvényén szereplő felirat is orosz nyelvű, és sehol nem esik szó arról, hogy a találkozón komiul beszéltek volna.

Nyilasok a komik között?
Forrás: rubsev.ru

Figyelemre méltó az is, hogy a szervezet nyilvánvalóan a nagyorosz nacionalista Rubezs Szeverához kötődik, melynek honlapjáról hamar kideríthető, hogy kisebbségellenes. Igaz, a megfogalmazott indulatok leginkább a kaukázusi kisebbségek ellen irányulnak, de nehezen képzelhető el, hogy egy orosz nacionalista párt támogassa Komiföld kiválását az Oroszországi Föderációból, vagy akár azt, hogy a komi nyelv nagyobb szerepet kapjon, a helyi orosz lakosságnak is kötelező legyen tanulnia stb. A komi érdekekkel elsősorban nem Oroszország más nemzetiségei, hanem éppen az orosz nacionalisták állnak szemben – akár nevükben is nacionalista pártok tagjai, akár nem.

Bár a szervezet a komi nyelv és kultúra megőrzését hangsúlyozza, semmilyen információt nem kapunk arról, hogy ehhez miként kíván hozzájárulni. Nem tűnik nagyon nemzeti indíttatásúnak a zászló vagy a himnusz kiválasztása sem: az előbbi nyilvánvalóan a náci mozgalmak színválasztását és kompozícióit követi, az utóbbi pedig teljesen érthetetlen (különös tekintettel arra, hogy Franciaország himnuszáról van szó). Az egyedüli konkrét cél a helyi sejtek létrehozása – talán nem alaptalan a gyanúnk, hogy ezek inkább valamiféle katonai kiképzésről, mint a sport öröméről fognak szólni.

Nyilasok a komik között?
Forrás: rubsev.ru

Nem világos tehát, hogy kik és milyen valós célokból, milyen elképzelésekkel hozták létre ezt a szervezetet. Félő, hogy a mozgalom eredménye mindössze az lesz, hogy ezentúl minden valódi nemzeti indíttatású, a komi nyelv és kultúra megmentésére irányuló kezdeményezésre rá lehet sütni a náci bélyeget, összemosva a nemzeti érzésre hivatkozó józan és szélsőséges irányzatokat. Ahhoz, hogy visszatérhessen a harmincas évek nemzetiségeket elnyomó terrorja, már tényleg csak ez hiányzott.

Források

Первую национальную партию в России намерены создать в Коми

В Коми появится ЗЫРЯНСКИЙ СОЮЗ

Усть-Куломский район стал колыбелью коми-национализма

В Помоздино прошел учредительный съезд “Зырянского союза”

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. január 16. 13:52
5 reiner Tor

A hungaristák szerintem nem azért választották ezt a nevet, mert idegen eredetű, hanem mert a hunokra utal. Márpedig az ilyen szélső nacionalisták szerint a magyarok tényleg a hunok leszármazottai, legalábbis Szálasiék biztosan ilyesmire gondolnak, mai utódaik pedig még inkább.

12 éve 2012. március 10. 11:55
4 helci

"kevesebbet inni és többet sportolni"

innentől a kezdeményezés Muszkaföldön halálra van ítélve ...

12 éve 2012. február 22. 14:23
3 Roland2

Az idegennevű névválasztás előfordul az ilyen szerveződéseknél,,pl. a Pax Hungarica nevű szervezet,mely nyiltan Szálasi ideológiáját követi,még a jelképük is kitakart nyilaskereszt,vagy a finn NSFAP neve ,mely szándékosan az NSDAP-re utal.

12 éve 2012. február 22. 11:33
2 Galván Tivadar

Nemzetiszocialista mozgalom lévén, szinte kötelező a nyilaskereszt.

12 éve 2012. február 22. 10:06
1 Pesta

Máshol is rásütik. :) Legalább ott is lehet rettegni a dübörgő bakancsoktól, zakatoló vonatoktól, fekete egyenruháktól (kívánt rész bekarikázandó). Ez ma már demokratikus joga mindenkinek.

Az első képen egyébként épp áldomást isznak, csak kiretusálták a vodkáspoharakat az összeesküvősködők.