Magyar karácsony
1989 decemberében Tőkés László személyes példamutatásával kirobbantotta a romániai forradalmat. A szocialista világrendszer összeomlása körüli időkben Magyarországon egyre nőtt a tiltakozás a román diktátor magyarellenes politikája miatt. A Temesváron kitört forradalmat itthon nagy szimpátia fogadta. Hogy kerültek a magyarok Romániába? Vagy a románok Magyarországra?
Izgalmas időket éltünk 20-25 évvel ezelőtt. Persze, akkor is volt karácsony, akkor is reménykedtünk, hogy csendes estéken lepergetve a múltat s előszámlálva a jövendőt, néhány napra megpihenhetünk. Így csörgedeztek az események 1989 decemberében is. Miközben a megváltó születésének égi csodáját vártuk, egyszer csak nagyon is profán, földi csodákról érkeztek hírek: Romániában kitört a forradalom.
Temesváron kezdődött. Tőkés László református lelkész szembeszegült egyházi elöljáróival, s az elöljárókat a háttérből mozgató román államgépezettel. December 16-án a rendőri kísérettel megjelenő hatósági emberek ki akarták lakoltatni. Talán úgy gondolták, karácsonyra el is ülnek a tiltakozás hullámai. Tévedtek. A lelkészük védelmére siető magyar hívekhez egyre nagyobb tömeg csatlakozott. A város többnyelvű lakossága összefogott a diktatúra ellen. Kitört a forradalom.
Már nagyon sok volt a diktátor rovásán. Sokat ártott országának és népeinek. Ártott a románoknak is, de ostoba intézkedései a nemzetiségeket különösen sújtották. Egy mindenható, mindent megoldó államban hitt. Például, a főváros, Bukarest élelmezési problémáinak megoldására egyetlen hatalmas, központi menzaépületet álmodott meg (nemrég bontották le a maradványait). Azoknak a gondoknak a megoldásán fáradozott éjjel-nappal, önmagát nem kímélve, amelyeket országépítő tevékenységével okozott. Az államadósság kifizetésének rendelt alá mindent és mindenkit. Éhezett az egész ország, de ezért még hálát is kellett adni a diktátornak. Bárgyú tévéműsorokban bányásznak öltözött balett táncosok ugrabugráltak Ceaușescut dicsőítve.
(Forrás: Wikimedia Commons, "1989 Libertate Roumanie" by Denoel Paris)
A forradalom menetét most nem kívánjuk felidézni. Többen többféleképpen megírták már. Abban azért megegyeznek a leírások, hogy a román diktátort a hadsereg és a titkosszolgálat fontos beosztásban lévő vezetői a döntő pillanatban cserbenhagyták, nem vállalták a fegyveres harcot Románia egyesült népei ellen.
Amikor itthon a tévé előtt ülve azt hittük, hogy végre rendeződnek a dolgok, s rokonainkért, barátainkért izgulva megnyugodtunk volna, a titkosszolgálat embereiből összeállt bandák aljas partizánháborúba kezdtek az emberek ellen. Ezek az események december 22-én kezdődtek. A szenteste Bukarestben teljes káoszban telt: a titkos alagutakból felbukkanó, vagy a háztetők járatain át közlekedő terroristák minden mozgó célpontra lőttek.
A zűrzavaros karácsony után a forradalmi erők felülkerekedtek. A diktatúra elleni küzdelem egy táborba sodorta a korábbi ellenségeket. Románia népei egyesítették erőiket. A külső segítség is egyetemes volt. A végsőkig kiéheztetett, lerongyolt ország megsegítésére mindenhonnan érkeztek az adományok – románnak is magyarnak is, mindenkinek, mindenkitől.
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő: Lacihobo)
A 23 évvel ezelőtti karácsonyi események felidézése után tekintsük át, hogyan is kerültek a magyarok Romániába! Vagy a románok Magyarországra?
Az erdélyi hon elfoglalása
A magyar krónikákat forgatva vadregényes honfoglalás bontakozik ki előttünk. Anonymus szerint Bihar várából Mén-Marót vezért kellett kifüstölni, Erdőelvét pedig Gyalú, blak fejedelem uralta. Mén-Marót az egyeztető tárgyalásokon mereven elzárkózott attól, hogy a magyaroknak átadja „a Szamos folyótól a nyíri határig és a meszesi kapuig terjedő földet” (Anonymus 19.). De hiába volt minden, Mén-Marót nem állhatott ellen. Seregét Bihar várában hagyva, az Igyfon-erdőbe menekült. A vereség után azonban csak előbújt, és országát a magyaroknak ajánlotta, lányát pedig Árpád fiának, Zoltának feleségül. Cserébe a hűségnyilatkozatért megtarthatta Bihar várát.
Gyalú vezér rosszabbul járt. Tétény jövetelét hallva „összegyűjtötte seregét, és nagy sebesen elébe nyargalt, hogy a meszesi kapunál feltartóztassa” (Anonymus 26.). A csatát azonban elvesztette. Menekült volna, de utolérték, és a Kapus pataknál megölték.
Két kalandos történet, de egyik sem igaz. Györffy György nevezetes tanulmánya (Györffy György 1970) óta tudjuk, hogy Mén-Marót és Gyalú sohasem létezett, kitalált figurák. Sajnos Anonymus mint történész megbukott. De nem úgy mint nyelvész! Hihetetlen leleménnyel ontotta magából a helynévmagyarázatokat. Nem vitás, hogy katedrát érdemelt volna az ELTE Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai és Dialektológiai Tanszékén. Akkor ugyan még ilyen nem létezett, de utólag is megérdemelné.
A honfoglalók régészeti emlékei Erdélyben
Az Erdély története című háromkötetes nagy összefoglaló műben Bóna István a régészeti adatok alapján mutatta be, hogy Erdély betelepülése már a honfoglalás idején megtörtént, s az Árpád-kor idején kiépültek az államszervezet helyi központjai is.
Bóna István szerint a legkorábbi erdélyi magyar temető, még keletről hozott tárgyakkal a Kolozsvár, Zápolya utcai volt. Gyulafehérvár területén is szintén fontos hatalmi központ alakult ki, már a 10. század közepén.
(Forrás: Erdély története I. kötet)
A magyarság minden társadalmi rétege megtelepedett az erdélyi területeken. A gazdagabb vezető réteg és a szegényebb köznép temetőit egyaránt megtalálták. Sajnos az ásatások Erdély elcsatolása után lényegében megszűntek. A román állam saját nemzeti mítosza felépítése során nem kívánt a magyar múlt emlékeivel szembesülni.
A székelyek betelepítése
Az Erdély története 1986-ban jelent meg. A román történészek és politikusok miután elolvasták (naná, hogy magyarul!), igen csak fölháborodtak. A történeti igazságot kereső magyar tudósokat horthystáknak nevezték. A román történetírás téziseit megdöntő könyv megírásáról és fogadtatásáról a főszerkesztő, Köpeczi Béla írt tanulmányt a Kisebbségkutatás 2006/1. számában.
A mai Székelyföld területe a székelyek betelepítéséig üresen maradt. A régészeti adatok alapján a 12. században tolták ki a magyar határt a Székelyföldig.
A székelyeket az ország nyugati végeiről telepítették át keletre. Ennek nyelvi bizonyítékai vannak. Benkő Loránd kutatásai szerint a székely nyelvjárások közül a marosszéki az Őrség és Pozsony vidéke nyelvjárásaival mutat kapcsolatot, az egykori Telegdiszék, később Udvarhelyszék nyelve kapcsolatban van Baranya és a valamikori Valkó megye nyelvjárásaival, míg a legkeletibb székely csoportok nyelve az Őrség és az Őrvidék nyelvjárásaival rokon (Benkő Loránd 1990, 114–115.).
Az okleveles adatokból következtetve a székelyek áttelepülése nyugatról keletre talán csak a 13-14. században zajlott, de az is lehet, hogy maradtak székelyek az ország nyugati határain is.
(Forrás: http://erikbarat.blogspot.hu/2012/01/csiksomlyo-telen.html)
A székelyek történetével már foglalkoztunk a Rénhíreken (két részletben). Úgy tűnik, nagyon bizonytalan, sőt bizonyíthatatlan az a magyar krónikás hagyomány, hogy a székelyek Attila király népeként már a 895-ös honfoglalás előtt a Kárpát-medencébe érkeztek volna. Arra sincs bizonyíték (habár nem zárható ki), hogy a székelyek eredetileg valamilyen török nyelvet beszéltek volna. Erdélybe telepítésük idején azonban már bizonyosan magyarul beszéltek.
A csángók Moldvába mennek
A mai Románia területén több magyar csoportot is csángónak neveznek. Ez összefüggésben lehet a szó jelentésével. Persze többféle szómagyarázat is létezik, de éppen az a jelenség, hogy mindenféle kisebb magyar csoportot csángónak neveznek, azt erősíti, hogy a szó eredeti jelentése: ’elkóborol, elcsámborog’.
A moldvai csángók mellett ismertek még a gyimesi és a barcasági csángók is, a bukovinai székelyeket pedig nevezték bukovinai csángóknak is. A gyimesi csángók a moldvaiakból szakadtak ki, de az 1764-es Madéfalvi veszedelem után csatlakoztak hozzájuk székelyek is. A barcasági csángók székely eredetűek, legnagyobb csoportjukat hétfalusi csángóknak nevezik. Székely eredetüket nyelvjárási sajátosságaik és a székelyekre jellemző családneveik is bizonyítják.
(Forrás: Wikimedia Commons, feltöltő: Ugo)
Az igazi csángók tehát a moldvai csángók. Történetük eleje homályba vész. Többen megkockáztatják, hogy Etelközből elindulván nem is léptek be a Kárpát-medencébe, hanem a moldvai határőrszolgálatot választották. Ezt a lehetőséget említi például Fodor István is a moldvai honfoglalás kori régészeti leletek tárgyalása során. (Fodor István 1993)
A nyelvi adatok is rendkívül korai kiválásuk mellett szólnak. Hangtani sajátosságaik egészen archaikus nyelvállapotot tükröznek. Például nagyon erős a hangrendi illeszkedés: a/az, e/ez: e hedre ’a hegyre’, e szeginnek ’a szegénynek’. Későbbi átvételekben már nem, de egyes régebbi szavakban a gy helyett d, az ny helyett n áll (derek ’gyerek’; dimölc ’gyümölcs’; hodne ’hogyne’; árnik ’árnyék’; menecske ’menyecske’; lánok ’lányok’). Az északi csángók gy helyett dzs-t ejtenek (dzsönyörködik ’gyönyörködik’; hordzsa ’hordja’; mondzsák ’mondják’), ty helyett pedig cs-t. (Munkácsi Bernát egykor úgy vélte, hogy a csángó nyelvjárásban ugor kori örökség lehet a zs, cs és s hang hiánya.)
Az alaktan és a mondattan terén is említhetők különös vonások. Ezek egy része már román hatásra jött létre. Benkő Loránd szerint a csángó nyelvjárás az erdélyi Mezőség nyelvjárásával áll kapcsolatban. Ez arra utal, hogy a csángók a még keletebbre telepített székelyek leszármazottai. Ebből következik, hogy Moldvába telepítésük a 12. században kezdődhetett. Ez persze nem zárja ki, hogy már a honfoglalás idején maradtak Moldvában határvédő magyarok, de erről nyelvészeti bizonyságot nem tudunk szerezni. A 15-17. században újabb telepesek − magyar husziták és Erdélyből menekülők további csoportjai is érkeztek Moldvába.
Az északi csángók körében, Szabófalván gyűjtött 1908-1909-ben a finnugrista Yrjö Wichmann és magyar felesége, Hermann Júlia. Szótárukat Csűry Bálint és Artturi Kannisto adta ki 1935-ben. A moldvai csángó nyelvjárás jellegzetességei olvashatók az interneten is (példáinkat mi is onnan vettük).
1929-ben a csíkszeredai tanítóképző fiatal tanára, Domokos Pál Péter Moldvába indult, hogy tanulmányozza a csángók életét és ősi kultúráját. Útjáról könyvet írt (A moldvai magyarság, 1931.), a Moldvában gyűjtött dalokat is kiadta. Az ő munkássága nyomán élénkült fel Magyarországon az érdeklődés a moldvai csángók iránt.
Csángó származású Iancu Laura József Attila díjas költő. Az utóbbi években két csángó diáklány is tanult az ELTE magyar szakán. Nem tudni pontosan, hogy ma hányan beszélik a csángó nyelvjárást, talán 50-60 ezren.
A román betelepülés
A 13. században kezdődött a románok betelepítése Erdélybe. Sajátos legelőváltó gazdálkodásuk kiegészítette a földesurak földművelésből származó jövedelmét, így szívesen fogadták őket. Különleges jogokat élveztek, másként adóztak, s nem függtek a földesuraktól. A románok régi neve után vlach jognak nevezték a betelepülő pásztorokra érvényes szabályokat. A vlach telepesek a kenézek vezetésével érkeztek. A beköltöző románság évszázadok alatt átformálta Erdély képét. A Mezőség dombjai például a pásztorok erdőirtásai miatt váltak olyan kopárrá. A folyamatos bevándorlás következtében a román lakosság lassan túlsúlyba került Erdélyben. A trianoni békeszerződés előtt már Magyarország legnagyobb nemzetiségét alkották, majdnem 3 millióan voltak.
Egy-két apróság kimaradt, no meg a tanulság
Erdély története természetesen áttekinthetetlen egy ilyen aprócska írásban. Hiszen még az Erdélyben együtt élő nemzetiségek közül sem említettük mindegyiket. A népek és vallások alapvetően békés együttéléséről sem szóltunk. Nem utaltunk az Erdélyi Fejedelemség történetére, Havasalföld és Moldva létrejöttére, Drakula gróffal sem ijesztgettük a Rénhírek olvasóit, s nem került sor az angol királyi dinasztia erdélyi magyar rokonságára, a falurombolásra, valamint a szocialista Románia és Magyarország nem éppen felhőtlen viszonyára sem.
Az 1989-es karácsonyi forradalmat felidézve csupán néhány dologra szerettük volna felhívni a figyelmet. Leginkább arra, hogy minden ellenkező látszattal szemben olykor az ember is képes az együttműködésre (beszéljen bármilyen nyelvet is), mint ahogy azt korábban az állatvilág nagy ismerője, Csányi Vilmos már megállapította. (Ez vonatkozik a finnugorokra is – lásd a világkongresszusokat.)
És még egy: kis dolgokból lesznek a nagyok. Ezt már két karácsony is bizonyította: az első és az 1989. Mindkettőhöz közünk volt? Nem kellően megalapozott vélemények szerint (értsd: ez marhaság) Jézus is magyar volt, 1989-ben azonban egészen biztosan a magyarok is részesei voltak a csodának. Várjuk a következőt.
Felhasznált irodalom
Anonymus: Gesta Hungarorum
Benkő Loránd 1990: Adalékok a székelyek korai történetéhez. Új Erdélyi Múzeum III-2. Budapest, 1990. 109–122.
Erdély története I-III. Főszerk. Köpeczi B. Budapest, 1986.
Fodor István 1993: Magyar jellegű régészeti leletek Moldvában. – Archaeological Finds of Hungarian Character in Moldava. In: „Megfog vala apóm szokcor kezemtül…” Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Szerk. Halász P. Budapest, 1993. 17–38.
Györffy György 1970: Anonymus Gesta Hungarorumának kora és hitelessége. Irodalomtudományi Közlemények 1970/1. 1–13.
Köpeczi Béla: Erdély története harminc év távlatából. Kisebbségkutatás 2006/1.
@bloggerman77: Persze, az érv, hogy a terület nem állt a magyar uralkodók befolyása alatt. Ennek ellenére nem lennék biztos benne, hogy papok, térítők ne juthattak volna el a területre. Azért misszionáriusok elég messzire el szoktak csatangolni a politikailag is birtokolt területen túlra. Ráadásul a nomádok hiába voltak ellenségesek, a vallási kérdésekben viszonylag nyitottak voltak.
Persze, azzal egyetértek, hogy a csángó folytonosság valószínűtlen. De mindezt csak és kizárólag nyelvi érvek alapján aligha lehet bizonyítani.
@Fejes László (nyest.hu):
A magyar nyelv "szlovén" eredetű szavai az egyházi terminológiája és a "fejlett istállózó termelőgazdálkodás" (de bikkfanyelvű voltam :p) szakszavai közül kerülnek ki. Ezeket nem egy KM-i szlovén népesség, hanem azok a "német" papok - nagyrészt karantán-szlávok adták át, akik a térítő munkát végezték a 10-11. században.
Mivel, mint már többedszerre mondom, a Kárpátoktól keletre elterülő terület nem állt a magyar uralkodók befolyása alatt, sőt a magyar állammal ellenséges nomád türk népek lakták, igen valószinűtlen, hogy ezek a térítők oda eljutottak volna.
Ez a terület a magyar uralkodók immár létező keleti expanziójával, és a dominikánus rend pápaság által támogatott keleti kémkedő-térítő munkájával kerül előtérbe - a 13. században!
Addig történtek olyan "apróságok", mint a szinte lakatlan Erdély benépesítése... Ha Erdély egy vad terület volt az államalapításkor, szinte nem is létező, vagy gyér magyar népességgel (csak két megye volt, a Tiszától Erdély belsejéig húzódó Szolnok óriásmegye a sóút biztosítására, meg Fehér megye. A többi erdő...), miként képzelhető el kontaktus a KM-i magyarok és az állítólagos Moldvában maradtak között, hogy a nyelvi folyamatok azonosan fejlődjenek? Volt "némi" természetföldrajzi akadály - a már többször említett barátságtalan nomád szomszédokról nem is beszélve.
@bloggerman77: Akkor az érvelésedből az következik, hogy a tiszántúli, erdélyi magyarok is a Dunántúlról települtek keletre, hiszen a szlovének csak ott voltak, legalábbis jelentős számban. Valójában semmi akadálya annak, hogy a Dunántúlon átvett szavak elterjedjenek akár Moldvában is – ha megvannak a kapcsolatok. Márpedig ha valahol volt mobilitás, nyilván az egyházban volt. :)
Sőt, akár azt is feltételezhetjük, hogy az egyházi terminusok évszázadokkal később kerültek át...
@bloggerman77:
"Amiről én írtam, az nem ez. A 15. század első felében történt a krími tatárok elleni védekezésként telepítés."
Hát, erről tényleg nem szólt a cikk. Vagy mégis?
@Fejes László (nyest.hu):
"Nem igazán értem az érvelésed. Nyilván a csángó nyelvjárás nem tartalmazhat minden vonást, amit a kárpát-medenceiek. "
***
Tudomásom szerint a csángók magyar nyelve tartalmaz minden olyan török és szláv jövevényszót, mint a Kárpát-medencei összes magyar nyelvjárás. Mármost a "szlovén" eredetű-közvetítésű egyházi nyelvi illetve gazdálkodással kapcsolatos szókincs csak a Kárpát-medencén belül kerülhetett a nyelvükbe, mert Moldvában nem voltak karantán-szlovének... :)
"Ha Moldvában is maradtak, a kapcsolatok nem feltétlenül szakadtak meg, és ha mégis, az újraérintkezés a különbségeket is elmoshatta volna – sőt, az új kitelepülők nyelvileg teljesen asszimilálhatták a Moldvában maradtakat. "
**
Egyéb, határőrizetre kitelepített magyar csoportok is nyomtalanul elenyésztek - ha egy lakótelep építésekor nem akadnak a csontjaikra, pl. a Przemysl-be telepített határőrökről se tudnánk semmit. Se a magyar, se a lengyel krónikák nem tudtak róluk.
Ha kint maradt volna magyar népesség Moldvába, azokkal a besenyő törzsszövetség, utána meg a kun-kipcsák törzsszövetség területén éltek volna - mindkettő alapvetően ellenséges volt Mo-gal, lásd, pl. Szent László csatározásait. Ilyen körülmények között hogyan lehetett volna katolikus hitre téríteni a KM-n kívüli magyarokat? Sehogy.
A csángók mindig "képen kívül" voltak, felfedezték majd elfeledték őket, tehát nem volt kapcsolatuk az anyanemzet felé, a kapcsolat egyírányú volt: a KM-ből keletre, de vissza sosem.
@zegernyei:
"A 15. századi betelepítésre pedig a következő mondat vonatkozik:
"A 15-17. században újabb telepesek − magyar husziták és Erdélyből menekülők további csoportjai is érkeztek Moldvába." "
**
Amiről én írtam, az nem ez. A 15. század első felében történt a krími tatárok elleni védekezésként telepítés.
A husziták érdekes kérdés - nem maradt nyomuk Hus városán kívül - már ha a város Huszról kapta a nevét. Ha a kitelepült szerémségiek nagy számúak vltak, miért nincs a csángók nyelvében a szerémségi magyar nyelvjárásokra utaló elem?
Ha éppen a hitük miatt űzték el őket, akkor miért tűnt el nyomtalanul a huszitizmus (a huszita Bibliát kivéve) - mert a csángók tisztán katolikusok, méghozzá igen archaikus, középkori módon, semmi jele, hogy preprotestáns irányzat élt volna ott bárhol is...
Benkő elmélete érdekes, csak éppen a magyar államnak a 12. században nem voltak aspirációi a későbbi Moldávia területére, mert az a kun-kipcsak törzsszövetség uralma alatt állt. A milkói püspökséget a kunok azon tényfelismerése hozta létre, hogy nem tudnak egyedül ellenállni a nyugat felé nyomuló mongoloknak, és ehhez kerestek támaszt a kereszténység színlelt felvételével a Magyar Királyságtól. De ez bőven 13.század.
@bloggerman77: „A csángók honfoglaláskori származtatása abszurd, mert a még a legarchaikusabb északi nyelvjárás is tartalmaz minden olyan nyelvi jellegzetességet, ami[t?] a Kárpát-medencei magyar nyelvjárások” Nem igazán értem az érvelésed. Nyilván a csángó nyelvjárás nem tartalmazhat minden vonást, amit a kárpát-medenceiek. Ha Moldvában is maradtak, a kapcsolatok nem feltétlenül szakadtak meg, és ha mégis, az újraérintkezés a különbségeket is elmoshatta volna – sőt, az új kitelepülők nyelvileg teljesen asszimilálhatták a Moldvában maradtakat. Szóval nem értem ezt a nagy magabiztosságot.
@bloggerman77: Nem maradt ki a két legvalószínűbb eredetmagyarázat, csak éppen nem került kifejtésre. Ilyen rövid szövegekben elkerülhetetlen a tömörítés.
Az első telepítési hullám idejére csupán a nyelvi adatokat idézve hivatkoztam, tehát, hogy az a székelyek betelepítése során vagy után történt. Lásd itt: "Benkő Loránd szerint a csángó nyelvjárás az erdélyi Mezőség nyelvjárásával áll kapcsolatban. Ez arra utal, hogy a csángók a még keletebbre telepített székelyek leszármazottai. Ebből következik, hogy Moldvába telepítésük a 12. században kezdődhetett. "
A 15. századi betelepítésre pedig a következő mondat vonatkozik:
"A 15-17. században újabb telepesek − magyar husziták és Erdélyből menekülők további csoportjai is érkeztek Moldvába."
Egy ilyen írásnak a figyelemfelkeltés a célja. A linkek beszúrása és a nyomtatott szakirodalomra való hivatkozás pedig lehetővé teszi a további ismeretek megszerzését. Neked, persze, erre már nincs szükséged.
Azért pont a két legvalószínűbb eredetmagyarázatot sikerült kihagyni:
1.Az Árpád-házi uralkodók keleti telepítéspolitikája során, a milkói püspökségbe telepítettek magyarokat és németeket Erdélyből
2. A 15. században telepítettek a Prut és a Dnyeszter partjára, füzérszerű telepesfalvakat, határőrizeti célból.
Ezektől származtathatók az "igazi", mára gyakorlatilag eltűnt északi csángók, akik valóban egy archaikus, középkori magyar nyelvet beszéltek.
A többi csángó a kora újkorban és az újkorban kitelepült székelyek utódai,. akiknek ez a nyelvükön jól érződik.
A csángók honfoglaláskori származtatása abszurd, mert a még a legarchaikusabb északi nyelvjárás is tartalmaz minden olyan nyelvi jellegzetességet, ami a Kárpát-medencei magyar nyelvjárások,tehát csak azután kerülhettek ki keletre, hogy a KM-n belül a szlávok, törökök stb, beolvadásával kialakult az egységes magyar nyelv.
Jézus párthus herceg volt! Ezt mindenki tudhassa! Mi magyarok meg a Szíriuszról jöttünk. Hiszen ez igaz, nem?