Földanya & Co.
Érdemes-e eposzokat olvasni? Adhat-e valamit a ma emberének, ha a régi szokások, hiedelmek világát megismeri? A Masztorava eposzt lapozgatva közelebb kerülhetünk a mordvinok megértéséhez, a számos izgalmas történetből kiderül, hogy rondított bele a Gonosz a Nagyisten teremtési projektjébe és hogy mit keresnek a halak a Föld három sarkán.
A Masztorava (’Földanya’) című eposz 1994-ben jelent meg Szaranszkban. Bár az eposz moksa népi énekekre is hagyatkozik, a mű erzául született meg. Moksa fordítása 2001-ben jelent meg, az orosz verzióra pedig egészen 2003-ig kellett várni. Egy 2000-es interjúban Alekszandr Markovics Saronov, az eposz összeállítója, éppen arról panaszkodik, hogy bár kész a többségi nyelvre fordított változat, nincsenek meg az anyagi feltételek ennek kiadására, amely különösen azért rossz, mert így nagyobb közönséghez nem juthat el a munka. (Egyébként azt, hogy az interjú 2000-ben készült, csak sejteni lehet, mert a szerző rosszul használja az erza számokat ezerötvenhetvennégyet mond, de a kiadás óta eltelt hat év említése talán irányadónak tekinthető. A számok helytelen használata abból adódik, hogy az erza beszélők nagy része a számokat már csak orosz nyelven mondja; nincs ez másképp az értelmiség köreiben sem.)
(Forrás: Makuskin képének részlete a Masztorava mordvin kiadásából)
Az eposz magyar változata hosszú évek fordítómunkájának eredményeként született meg, Dugántsy Mária tolmácsolásában juthatott el tavaly (2010-ben) a magyar olvasókhoz, a L’Harmattan kiadó és az Európai Folklór Intézet közös sorozatának (A világ eposzai) 7. köteteként.
Mindig nagy jelentőségű esemény, ha egy kisebb finnugor nép körében eposz születik. A mordvinokat is hosszú ideje foglalkoztatta az a gondolat, hogy gazdag népköltészeti örökségükre alapozva eposzt állítsanak össze. A magyar kiadás utószavában Dugántsy Mária és Sándorfi Veronika összefoglalják ennek a törekvésnek az állomásait, az alábbiakban többek között ebből az áttekintésből szemezgetek.
„A Földanya” megszületésének lépései
Radajev volt az első, aki kísérletet tett egy ilyen epikus mű összeállítására-megírására, Szijazsar című eposza 1960-ban jelent meg (második kiadása pedig 1973-ban). A munka körül nagy vita alakult ki, a kritikusok elsősorban azt kérdőjelezték meg, mennyiben tekinthető népi/nemzeti eposznak a mű. Ugyanis a cselekmény csak részben épült népköltészeti forrásokra, Szijazsar alakja és a történetek is nagyrészt Radajevtől származtak.
A második kísérlet szintén Radajev nevéhez fűződik, a mordvin néphagyomány nagy alakjáról, Tyustya (ill. Tyustyán) fejedelemről szól az újabb eposz. Az irodalomkritikusok azonban ezt sem tekintik népi eposznak, mivel a munka töredékes, Radajev nem tudta befejezni alkotását.
A népi eposz összeállításának projektje 1969-ben indult el, egy egész kutatócsoport vett részt a munkában. Saronov, akinek a nevéhez a Masztorava ma fűződik, 1974-ben vette át az anyaggyűjtés és -rendezés irányítását. Különböző folklórszövegeket használtak fel, többek között kozmikus énekeket, istenekről és hősökről szóló regéket és történelmi tárgyú dalokat. Az az érdekes, hogy nemcsak népköltészeti alkotásokat alkalmaztak, hanem igyekeztek ötletet meríteni a különböző népszokásokból, hiedelmekből. A gazdag folklórhagyomány miatt a szerkesztői munka a különböző változatok egyeztetéséből, egységes szerkezeti egésszé való összegyúrásából állt. Az eposz a mordvin mitológiát egyfajta megközelítésből mutatja be, forrásaként szolgáltak mind moksa, mind erza szövegek.
Mind a Szijazsar, mind a Tyustya fejedelemről szóló eposz olvasható magyar nyelven, ezért különösen örömteli, hogy most az első, teljes és a mordvin értelmiségiek által is nagyra tartott eposz, a Masztorava is megjelent magyarul.
Az eposz felépítése
A magyar kiadás az eredetit követi többek között abban is, hogy a könyv végén megadja az egyes énekek rövid tartalmát, valamint a szereplők listáját, rövidebb-hosszabb magyarázatokkal.
A tizennyolc ének három nagyobb részre osztható. Az első egység, az első három ének a világ keletkezéséről, a szokások kialakulásáról mesél. A Föld kialakulása más Volga-Káma-vidéki finnugor népek hiedelmeihez hasonlóan a Nagyistennek és Igyemevsznek (a gonosz ellenlábasnak) köszönhető. Igyemevsz az, aki lemerül a víz mélyére és onnan homokot hoz fel. Büszkesége miatt, mert nem akar meghajolni Isten akaratának, a folyamat sokáig tart, csak a harmadik alkalommal lesz sikeres a „szállítmányozás”. A fifikus bajkeverő megőriz egy kis homokot a szájában, hogy azt majd saját céljaira használhassa fel, amikor a felhozott anyag azonban növekedni kezd a szájában, kénytelen kiköpni azt. Igyemevsz az ember teremtésénél is csintalankodik, a Nagyisten nagy zsörtölődések közepette kénytelen kifordítani az embert, úgy elrontotta külsejét a gonosz a köpéseivel.
A világ létrejötte mellett magyarázatot kapunk olyan talányos kérdésekre például, hogy mi tartja a Földet (három halnővér), hogyan kell az isteneknek áldozni és hogy mi viszi romlásba az erzákat (Komlóanya).
A szokások kialakulásáról tehát már az első énekben is olvashatunk, de a második ének árulja el, hogyan fonódott össze az istenek és emberek világa házasságokon keresztül. Ebből a részből megismerhetjük, hogyan zajlott le a régi időkben a leánykérés, milyen értékek voltak fontosak, és mit vártak el a fiatal lányoktól és fiúktól. A harmadik rész már az erzák őstörténetét meséli el, hogyan kellett száz évre keletre menekülniük.
A történeti rész folytatódik a negyediktől a tizedik énekig, ezek ugyanis a legendás vezérről, Tyustyáról szólnak.
A tizenegyedik énektől a Tyustya utáni idők harcait ismerhetjük meg, amelyeket erős amazonok vezetnek. (A nők szerepe mindig is fontos volt a mordvinok kultúrájában: a legtöbb védőszellem-istenség is női attribútumokkal rendelkezik és neve az -ava ’-nő/-anya’ utótagot tartalmazza.)
A tizenhetedik ének ad magyarázatot arra, hogyan is volt valójában az az ezeréves barátság az oroszok és a mordvinok között, miért tudták az oroszok elfoglalni az erzák és moksák lakta területeket.
A tizennyolcadik ének Tyustya kürtjéről regél, amelynek segítségével a nagy hős megszólítja a szabadságát elvesztett népét. A szózata kiáltvány az erzákhoz és moksákhoz, a hagyományok, a nyelv és a szokások megőrzésére szólítja fel őket, és cserébe jobb időket ígér és az erza-moksa föld megmaradását.
A fordítás minden szempontból minőségi, élvezetes formában adja vissza az „ízes” erza kifejezéseket. A nevek lefordítása azonban nem mindig következetes, a beszélő neveket a fordító egyszer átülteti magyarra (Nagyisten), másszor csak eredeti formájában közli (Modaava), olykor pedig szinonimaként alkalmazza a két változatot (Szjatkine/Szikrácska).
Könyvekről olvasna?
A kiadás puritán, az alkalmazott betűtípus szerencsés megoldásnak tűnik, a ragasztott gerinc a lelkesebb olvasók esetében azonban hamarosan az eposz énekekre való szétesését okozhatja. A díszes erza változattal (és mellesleg a Szijazsar magyar változatával) összehasonlítva abban is különbözik a magyar kiadás, hogy nincsenek benne illusztrációk. Ez persze lehetővé teszi az olvasónak, hogy a képzelőerejére hagyatkozhasson a szereplők vizualizálásakor. Ugyanakkor az erza változathoz mindig fordulhatunk segítségért, illetve Masztorava megjelenítésében kapóra jöhet a 2008-as EtnoModa fesztivál Földanya-kollekciója. (A divatbemutató közben a Földanya születéséről szóló ének részlete hallható orosz nyelven.)
"ezerötvenhetvennégyet mond," - és 2000-t hogyan kellene mondani? amennyiben olvastam, az erzä számolási rendszer 10-alapú és nem túl bonyolult...
@Fejes László (nyest.hu):
Hát megint rosszul fejeztem ki magam. Teljes "alapeposzok" valóban nem létezhetnek, mert ha "eposzról" beszélünk, az már egy kimunkáltabb, azaz fiatalabb alkotás kell legyen. De, hogy bizonyos nagy területen elterjedt, és sajátos világnézetet tükröző alapmotívumok létezhetnek - azt nagyjából elhiszem. Mint laikus ilyennek tartom pl. az "ember teremtesét agyagból" aminek nyomát a suméroknál is megtaláltam, plusz megtaláltam még az erre utaló régészeti relikviákat is :))
www.britishmuseum.org/explore/highlights/highlight_objects/me/p/plas
(kéretik azért írásaimat bizonyos humorral kezelni!)
@bibi: Nem hinném, hogy léteznének "alapeposz"-ok. Ha léteznek is bizonyos történetek, motívumok, ebből még nem kell eposzokra következtetni. Lám, a magyar nemzeti eposz rekonstruálásába még Aranynak is beletört a bicskája...
Eposzokat igencsak érdemes olvasni, mindenkinek ajánlom pl. a sumér eposzokat. Finnugor tekintetben valahol hallottam, hogy a világ keletkezését tekintve bizonyos "keleti" és "nyugati" "alapeposz" létezik, szivesen olvasnék erről bővebben.