Az elveszett űrhajós Tatarsztanban és Kalmükföldön
Az antiturista kerüli az olyan helyeket, melyek a turista számára vonzóak. Daniel Kalder igazi antiturista, ezért látogat Oroszország nemzetiségi köztársaságaiba. Sorozatunk első részében Tatarsztanba és Kalmükföldre követjük.
Van egy sci-fi regény, ahol valamilyen űrbeli népet udmurtoknak hívnak. Legalábbis én így emlékeztem. Valamikor régen ugyanis Prezzey említette, hogy van egy könyv, amiben vannak udmurtok, és lehet, hogy érdemes lenne róla írni a Rénhíreken. Mindenesetre annyira hangsúlyozta, hogy szerinte teljesen irreális a történet, hogy bennem ez ragadt meg. Amikor végre a kezembe jutott a kötet, rá kellett jönnöm, hogy valójában egyszerű útleírásról van szó. Daniel Kalder Lost Cosmonaut című könyvében Oroszország négy nemzetiségi köztársaságában, Tatarsztanban, Kalmükföldön, a Mari és az Udmurt Köztársaságban tett utazásait írja le. E cikkben az első két útjáról írunk, a két finnugor köztársaságba vezető útjára egy-egy külön cikket szánunk. A három cikkben rámutatunk, hogy a a valószerűtlenség mennyire valószerű.
Bevezetés az antiturizmusba
Kalder egy eldugott kazahsztani hotelben fogalmazta meg barátaival az antiturizmus alapelveit. Az antiturista kerüli az olyan helyeket, melyek a turista számára vonzóak. Nem szereti a kényelmet, de keresi a kényelmetlenséget, az éhséget, a rossz szállodákat, a lezárt ajtókat és a lerobbant épületeket. Az antiturista a lehető legkedvezőtlenebb szezonban utazik, érdeklik a titkos történetek, elbűvöli az érthetetlenség, kedveli a rossz művészetet, az utcán keresi a szépséget.
Kalder azt is hozzáteszi, hogy az igazi antiturista rajong az igazságért, de nem veti meg a hazugságot sem – főleg nem a sajátjait.
Nem kerge a tatár
Oroszország nemzetiségi köztársaságai közül Kalder először Tatarsztant, pontosabban annak fővárosát, Kazanyt kereste fel. Sajnos a kötetből nem sikerült kideríteni, pontosan mikor is járt Kalder a felkeresett területeken, de valószínűsíthető, hogy a kétezres évek legelején.
(Forrás: Wikimedia commons)
A kilencvenes években Tatarsztan egyre nagyobb önállóságot szerzett magának az Oroszországi Föderáción belül, annyira, hogy komolyan szóba került függetlenné válása is. A kétezres években aztán ezek az álmok fokozatosan szertefoszlottak. Kalder ottjártakor azonban meglehetősen szuverén állam benyomását keltette. A városban csak tatár zászlókat lehetett látni, oroszokat nem. Még a McDonald's épületén is tatár zászló lengett.
Az orosz közvélemény szemében Kazany nem minősül turisztikai központnak, mindenki megdöbben azon, hogy egy külföldi odamegy nézelődni, szabadidejét eltölteni. Kazanyban nincsen semmi látnivaló – mondja mindenki. S valóban: az Állami Múzeumban egy egyiptomi múmia és Musza Dzsalil, a tatár költő néhány tolla jelenti a látnivalót. Ennél látványosabb az az eldugott, és csak véletlenül felfedezett múzeum, amelyben I. Péter cár formalinban úszó szörnyszülött-gyűjteménye található. Hogy ez miért és hogyan került Kazanyba, arra nem derül fény. A város legnagyobb látványossága a Kul Särif mecset, mely Kalder látogatása idején épült az oroszok által az 1552-es ostromban megsemmisített mecset helyén.
(Forrás: Wikimedia commons)
Az, hogy Kalmer mennyire unalmasnak találja Kazanyt, azon mérhető le, hogy mennyi mindent ír le a tatárok történetéről (azaz olyan dolgokról, amely miatt nem kellett volna Kazanyba utaznia), illetve a megismert emberek és útitársai viselkedéséről (olyan dolgokról, melyeket bárhol átélhetne). A lapokat olyan információkkal tölti meg, mint a Tíz nagyszerű tatár, akiről még sosem hallottál című lista, vagy a Kazany bandái című kitalált film forgatókönyve. Ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy kazanyi utazását élvezi, a város inspirálóan hat rá, megmozgatja a fantáziáját, valódi élményt ad.
Európa buddhistái
Kalmer második útja Kalmükföldre vezet. A kalmükök a mongolok egy törzséből származnak, amely a 15. századtól folyamatosan keletre sodródott, míg a 17. század elején a Kaszpi-tenger mellett telepedett meg. (Nem le, hiszen nomád életmódot folytattak.) Egy ideig függetlenséget élveztek, de az oroszok befolyása egyre nőtt, míg úgy nem döntöttek, hogy nem bírják tovább, és visszavándorolnak keletre. A nagy útnak 1771 január 4-én vágtak volna neki, ám éjszaka hatalmas vihar kerekedett, és feltörte a Volga amúgy sem vastag jegét. Azok, akik a Volga keleti partján voltak, elvándoroltak, a kalmükök pedig azokból lettek, akik a nyugati parton rekedtek. A kalmük népnév azt is jelenti: maradék.
Kaldert az vonzza Kalmükföldre, hogy ott semmi sincs: az egész pusztaság, sivatag. Ám ez alkalommal túllő a célon: Elisztában valóban nincs semmi. Szó szerint semmi. Az egész fejezet arról szól, hogyan próbálják agyoncsapni az időt a teljesen üres városban, illetve a Szputnyik kávézóban, ahol az étel ehetetlen, de ami a szórakozás csúcsát jelenti a helyiek számára.
Az egyetlen látnivaló, amit Kalder mindenképpen látni szeretne, a Sakkváros. Kalmükföld elnöke, Kirszan Ilumzsinov ugyanis nagy sakkrajongó, mi több, a Nemzetközi Sakkszövetségnek is elnöke. Jelleméről elég annyit mondani, hogy önéletrajzi kötete Az elnök töviskoronája címen jelent meg.
Befolyását latba vetve elérte, hogy 1998-ban Elisztában tartsák a sakk-világbajnokságot. (Szentpétervár volt a nagy konkurens: ők, szemben Elisztával, rendelkeztek sportcsarnokokkal, szállodákkal, nemzetközi repülőtérrel, igazi látnivalókkal.) Ilumzsinov elképzelése az volt, hogy minden ország épít a saját versenyzőinek egy házat, ebből lesz a Sakkváros. Érdekes módon az idegen államok nem siettek Elisztába falakat emelni, így végül Ilumzsinov a kormányhoz fordult, mely Oroszország presztízse megőrzésének érdekében végül is segített. Az épületeket felhúzták, a verseny lezajlott – mindenki hazament, de az épületek maradtak. Ilumzsinov úgy képzelte, hogy az épületek rangos irodaházakként és luxuslakásokként funkcionálnak majd, de mivel Kalmükföldön egyáltalán nincsenek befektetők, az épületek üresen konganak.
(Forrás: Wikimedia commons)
A Sakkváros finnugor vonatkozása, hogy Ilf és Petrov Tizenkét szék című regényének főszereplője, a szélhámos Osztap Bender azzal szédíti Vaszjuki városka polgárait, hogy náluk rendezik meg a bolygóközi sakk-világbajnokságot. Nos, Vaszjuki a hegyi marik fővárosával, Kozmodemjanszkkal azonosítható.
Sorozatunk következő részében Mariföldre kísérjük el Kaldert.