„Szúzai mennyegző” a Balkánon – Házasságszerző segíti a szerbek és az albánok megbékélését
Azt mondja, nagy felelősséget cipel. Ha megkérdezik, miért, csak kinyitja fekete táskáját. Fényképekkel és levelekkel tűzdelve az irattartó olyan nők és férfiak életrajzát rejti, akiket a 42 éves Gezim Gjoka párokká boronált össze.
Házassági szerződés mindig van nála, politikával nem foglalkozik, „üzletével” mégis a szerbek és az albánok közötti megbékélést segíti. „Tűzfészekben” űzi az ipart, régi ellenségeskedésen felülemelkedve hoz össze elsősorban szerb férfiakat albán nőkkel. Eddig 128 házasság sarjadzott ki fekete táskájából.
A szóban forgó alkalmatosságát hóna alá csapva megy át Szerbiába, hogy felkeresse a házasulandó jelölteket. A szerb férfiak életrajzukkal és fényképükkel várják, Gjoka azok birtokában indul vissza Albániába. Ott kinyitja fekete táskáját, és megmutatja az albán nőknek a választékot. Ajánlatot tesz, alkudozik, nyomul, udvarol, egészen addig, míg a nők végre döntésre szánják magukat.
(Forrás: wikimedia commons / bal: Shkumbin Saneja, jobb: Andrej_Filev )
Gjoka kezére játszik a két ország eltérő fejlődése. Szerbiában a férfiakat hátrahagyva sok fiatal lány távozik falujából, mert nem lel munkát: a boldogulás és az önálló élet lehetőségét a városokban keresik. Albániában épp fordítva van, ott mindenekelőtt a férfiak vándorolnak el – külföldre –, hogy pénzkereseti lehetőséget találjanak. A házasságközvetítő szerint munkája mindkét félre nézve előnyökkel jár.
A Der Spiegel című német politikai magazin riportja szerint a férfi egy öreg Mercedes limuzinnal jár, azzal hajt hazafelé is, az Albánia északi részén fekvő 144 ezres Shkodrába. Egyik cigarettáról gyújt a másikra, nevet, sok a dolga. Leparkol irodája előtt, felszalad a lépcsőn első emeleti puritán szobájába, a Maruel partnerközvetítő iroda székhelyére. Az ablakokból a horizonton az albán hegyek még mindig hófödte csúcsai látszanak. A hegyek mögött, két órára Shkodrától fekszik Koszovó.
Koszovóban az albán többség és a szerb kisebbség mindmáig ellenségesen tekint egymásra, Szerbia soha nem fogadta el a terület függetlenségét. Az albánok viszont nem felejtik a balkáni háború szerbek által elkövetett borzalmait. Kisebb csoda, hogy Gjoka ügynöksége mégis sikeres.
A házasságközvetítő azt mondja, hallani sem akar a politikáról, de azért előfordulhat, hogy munkája valamit változtat a két nemzet viselkedésén. Népek közötti megértés frigyek révén, ez az ő hozzájárulása.
Aki szerelemmel üzletel
Gjoka – akkor még városa egyik focicsapatának menedzsereként – először 2008 nyarán utazott Szerbiába. Tudott a vidéki országrészek nőhiányáról, és tudta azt is, hogy Albániában sok nő nem talál férjet. Azt gondolta, tud segíteni. Reklámokkal hirdetett a szerb televízióban, szerződéseket fogalmazott, amelyben a szerb férfiak garantálták, hogy nem isznak, és nem verik nejüket; albán nőket hívott meg, felkereste őket, beszélt szüleikkel.
A dolgok menete azóta sem változott, fényképeket hord magával a kiszemelt szerb férfiakról, és a kapcsolat előnyeit ecseteli a másik – női – oldalon. Azzal kecsegteti őket, hogy családot alapíthatnának, biztos jövedelemre, takaros jólétre lenne kilátásuk. Az egyszer biztos, hogy a képen látható szerbek nem különösebben jóképűek – ismeri el –, de nem is gazemberek, efelől megbizonyosodott: olyan férfiak, akiknek kedvére való, hogy az albán nők kicsit ódivatúak, és készek a háziasszonyok életére.
Általában hat hét alatt hoz tető alá egy házasságot. Eleinte leül albán ügyfelével, táskájában kotorászik, fotókat és kézzel írt bemutatkozó leveleket mutat. Megisznak egy kávét, feltesz pár kérdést, és már tudja is, melyik férfi jöhet számításba. Ha sikerül meggyőznie a nőt, találkát szervez. Majd még egyet, és még egyet. A közvetítő minden alkalommal ott van, hogy tolmácsoljon.
A házasságkötéskor gyerekkönyvet – kezdőknek való szerb „nyelvkönyvet” – ad nászajándékba a menyasszonynak. Mindössze három hónap, és a pár már tud is beszélgetni egymással – állítja. Jól keres a házasokkal: a férfiak 200 eurót fizetnek, hogy bekerüljenek a táskába, az ara papírjaival és a közvetítői díjjal együtt az esküvő 1500 eurót kóstál. Gjoka tárcájában nagyjából 500 euró marad a végén.
Küldetése persze nem ér véget az oltárnál. Ha a nők nem érzik jól magukat szerb uruknál, felhívja a férfiakat, és megmondja nekik, hogy legyenek szívesek kicsivel jobban megerőltetni magukat. Elvégre mindkét fél aláírta a házassági szerződést, az pedig kötelez.
Épp régi ügyfele toppan be hozzá. Elvana Ahmeti boldog, egy éve közvetítették ki. Csókot nyom Gjoka arcára, és elmondja, úgy él, mintha Amerikában lenne. Tehetős nyugdíjashoz adták férjül, akit kezdettől fogva kedvelt. Hasára mutat, gyereket vár. A házasságszerző úgy nevet, mint aki épp megtudta, hogy nagybácsi lesz.
Táskájában a legutóbbi esküvő képe lapul. Fiatal, erősen sminkelt nő néz bizonytalanul a kamerába. A mellette álló férfi akár az apja is lehetne, ő a vőlegény. Gjoka, aki üzletté tette a szerelmet, a fotóra néz, kifújja a füstöt, és megjegyzi: „Biztos szeretni fogják egymást. Majd, valamikor...”