0:05
Főoldal | Rénhírek

Söpredék a vandál tini?

Angliában söpredéknek nevezett két vandál tinédzsert egy döntőbíró, mégsem függesztették fel hivatalából. Az eset azonban médiavisszhangot keltett.

nyest.hu | 2010. május 18.

Söpredék – így nevezte egy döntőbíró azokat a tiniket, akik vandalizmus miatt kerültek a bíróságra. És bár utólag felelősségre vonták ezért a kijelentéséért, Austin Molly ragaszkodott hozzá, hogy a megfelelő szavakat használta. Hogy mi indokolta a döntőbírói kirohanást? A 16 éves fiúk imakönyveket firkált össze rasszista és vulgáris szöveggel, ráadásul egy keresztet is kidöntött. A büntetés meghozatalakor azután a felháborodott jogszolga így fogalmazott: „Normális ember söpredéknek tartana benneteket”.

A kijelentés miatt az egyik fiú anyja tett panaszt. A döntőbírót ugyan nem függesztették fel a benyújtott panasz miatt, de a döntőbírósági elnökséget másnak adta át. Elmondta ugyanakkor, hogy szerinte olyan nyelven kell szólni az ilyen elkövetőkhöz, amit megértenek. Így véleménye szerint nem sértő, hanem oktató célzatú volt az erős megjegyzés – írja a Press Association beszámolója.

Az esethez hozzátartozik az is, hogy a többi bírósági tag sem ellenezte a söpredék szó használatát, nem is tiltakoztak ellene. Emiatt a döntőbíró támogatottsága is megmaradt – már csak a fiatalok által elkövetett bűn súlyos megítélése miatt is.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!