Se nem dögös, se nem macsó: ilyen a tolmács
Mitől lesz valaki profi tolmács? Természetesen a szakmai felkészültség a legfontosabb, ám ezen felül is számos apró részlet befolyásolja még a tolmácsról alkotott összképet. Görög Ibolya ezekről a fogásokról tájékoztatja majd a közönséget szeptember 25-én, a Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciáján. Szappanos Géza, az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda munkatársa pedig a hites fordítás és tolmácsolás buktatóiról tart majd előadást.
„Láttam már olyat, hogy egy tolmács mélyen kivágott bársonyruhában érkezett egy fogadásra, pedig a tolmács nem vendég, ő dolgozni érkezik. Természetesen alkalmazkodik a ceremónia öltözetéhez, de szakmai öltözetben illik ilyenkor megjelennie” – avat be Görög Ibolya, akinek a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőnökeként eltöltött bő tíz év alatt jócskán volt alkalma megfigyelni a tolmácsok munkáját, esetenként baklövéseit. „Egyik véglet sem jó hivatalos alkalmakkor: sem a farmer, sem az estélyi ruha. Ha a tolmács nő, nem tanácsos »dögösnek« lennie, ha pedig férfi, kerülendő a »macsó« kinézet, mert ezekhez a megjelenési formákhoz az általános vélekedés nem társít túl magas intellektuális képességeket.”
Emellett azonban számos nem elhanyagolható fogás létezik még, amelyre a profi tolmácsnak mind ügyelnie kell. Nem mellékes például, hogyan áll, hová ül, kivel veszi fel a szemkontaktust. „Ha vendégek ülnek egy fogadáson, a tolmácsnak mindig a házigazda balján illik helyet foglalnia. Ha viszont állnak, akkor két lehetősége van: ha már ismeri a házigazdát, fordulhat egyenesen a vendégekhez, ha viszont még nem ismeri, akkor annak háta mögött neki is köszöntenie kell a vendégeket. Fontos, hogy ne ragadjon túlzottan rá a vendégre, de legyen mindig a kellő közelségben, hogy azonnal ott legyen, amikor szükség van rá. Emellett rendkívül lényeges az is, hogy a tolmács szemkontaktus segítségével megpróbálja rávezetni a tárgyalópartnert, hogy az ne őt nézze, aki voltaképpen beszél, hanem a házigazdát, akivel hivatalosan tárgyal” – meséli a protokollszakértő, aki annak idején még Michael Jacksont és Charles herceget is körbekalauzolta a Parlamentben. Tapasztalatait azóta a felnőttképzésben kamatoztatja, könyvek szerzője, címzetes főiskolai docens.
Mi a hites és a hiteles?
Szappanos Géza, a Fordítók és Tolmácsok Őszi Konferenciájának egy másik meghívottja a hites és a hiteles fordítás jellemzőiről fog beszámolni a közönségnek. A nem szakmabeliek számára zavaró lehet az árnyalatnyi eltérés a két szakszó, a „hites” és a „hiteles” között. Mi is a különbség? Hiteles fordítás esetén teljes körű, bizonyító erejű okirat készül idegen nyelven, tehát a fordítás ugyanolyan jogokkal lesz felruházva, mint maga az eredeti irat. „Hasonló ez ahhoz, amikor a középkorban egy királyi meghatalmazást hatalmas billogokkal láttak el, bizonyítandó, hogy a levél kibocsátója valóban az arra jogosult személy volt” – világít rá az előadó. „Hites” fordítást ezzel szemben bármilyen arra jogosult személy készíthet, aki vállalja, hogy legjobb tudása szerint teljesíti a rábízott feladatot.
Milyen intézmény hivatott elvégezni a hitelesítést? „Régen meglehetősen bonyolult volt ez a folyamat. Ha például valakinek külföldön egy anyakönyvi kivonat fordítására volt szüksége, először is az eredeti példánnyal el kellett mennie a papírt kibocsátó intézménybe – jelen esetben a polgármesteri hivatalba –, hogy megkapja az ottani hitelesítést. Ezt követően elvégeztette a fordítást egy nyilvántartott hites fordítóval, s az így létrejött fordítással együtt mindketten felkeresték a közjegyzőt. Itt a fordító írásba adta, hogy jogosult volt a munka elvégzésére – vagyis esküvel és nyilvántartási számmal rendelkezik –, majd a közjegyző ezt a nyilatkozatot hitelesítette. Végül a dokumentumot el kellett vinni az adott területet felügyelő minisztériumba – példánknál maradva a belügyminisztériumba –, ahol kiadtak egy tanúsítványt, mely szerint az irat a megfelelő eljárás szerint készült. És itt még mindig nincs vége, mert a dokumentum külföldre viteléhez szükség volt még a külügyminisztérium jóváhagyására is” – sorolja Szappanos Géza.
Ezt a hosszadalmas procedúrát egyszerűsítette le az 1961-es hágai egyezmény, amely minden ország számára engedélyezte, hogy létrehozzon egy központi intézményt, amely egyedül végzi a teljes fenti eljárást. Észak-Korea kivételével a világ minden országa aláírta ezt az egyezményt, ennek ellenére számos országban – európaiakat is beleértve – még mindig nem működik hasonló. Magyarországon jó ideje az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda látja el ezt a feladatot. „Mondják sokszor, hogy ez monopolhelyzetet teremt, de ez nem így van, mert az OFFI csupán a lakossági igényeket látja el, a kormányzati iratok fordítását a Külügyminisztérium vagy az Igazságügyi minisztérium végzi” – hangsúlyozza az előadó. Még több részlet hangzik majd el minderről a szeptember 25-i konferencián.