0:05
Főoldal | Rénhírek

Pedálozás a nyelvi diverzitásért

Sokat kell taposni, ha el akarjuk érni céljainkat.

nyest.hu | 2010. szeptember 14.

Észtországba érkezett az a francia aktivista, aki kerékpáron járja be Európát a kisebbségi nyelvhasználati jogok mellett kampányolva – jelentette az Aktuaalne Kaamera, az Észt Televízió híradója (mely maga is többnyelvű, az észt mellett orosz és jelnyelvi adásai is vannak).

Emmanuel Le Merlus Bretagne-i származású kerékpárverseny-szervező meglátogatta a tallinni Orosz Kulturális Központot és találkozott a dél-észt nyelvjárások beszélőivel is. (A dél-észt jelentősen különbözik az északi nyelvjárásoktól, ill. az azokra épülő irodalmi nyelvtől – egyesek különálló nyelvnek is tekintik.) Le Merlus maga is a körülbelül kétszázezer breton beszélő egyike.

Mint Le Merlus elmondta, a francia kormány nem ismeri el a kisebbségeket. Bevallása szerint az észtországi helyzettel nincs tisztában, csak azt tudja, hogy a dél-észt állami támogatást élvez. Véleménye szerint az európai nyelvi kisebbségek több figyelmet érdemelnének.

Dél-Észtországban járva meglátogatta a Võrui Intézetet. Bár võrui és szettu nyelvjárásban könyvek és folyóiratok sora jelent meg az utóbbi években, a nyelv veszélyben van, mert a szülők nem adják át gyermekeiknek. A võruinak kb. ötvenezer, a szettunak ötezer beszélője van.

Le Merlus már négyezer kilométert megtett és 263 órát töltött az úton. Tervei szerint 24 országot fog meglátogatni, útjának teljes hosszát tizenkilencezer kilométerre tervezi. Következő úticélja a lettországi Daugavpils.

Le Merlus útja blogján követhető. (A blog nyelve nem breton, hanem francia.)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!