Pálmák a Taigetoszon
Régen bezzeg nem volt ennyi „diszes” meg problémás gyerek. Tényleg nem, hülye meg lusta gyerekek voltak helyette. Balog Zoltán egy személyben megtestesíti mindazt, ami ellen boldogabb országokban már küzdeni szokás: a normalitásként felfogott átlagos többség korlátlan uralmát a deviánsként értelmezett, átlagtól eltérő kisebbség felett.
Azon a napon, amikor az országgyűlés elfogadta a Taigetosz-törvényként elhíresült módosítást, én éppen a végére értem a magyarérettségik javításának. Az idei negatív rekord 84 helyesírási hibapont. Egy egyébként közepes tanuló érte el ezt az „eredményt”, aki bár nem különösebben érdeklődik a magyar nyelv és irodalom iránt, és gyanítom, hogy nem voltak álmatlan éjszakái a felkészülés miatt sem, mégis, a novellaelemzésében nem egy olyan érdekes és pontos meglátással élt, amilyennel a jó tanuló, motivált diákok esszéiben nem találkoztam. Ennek a diákomnak nincs papírja arról, hogy diszgráfiás, holott számomra egészen nyilvánvalóan többről van szó annál, hogy nem tudja a helyesírási szabályokat. Papír híján összesen 8 pontot vesztett a 100-ból azért, mert nehézségei vannak az írással.
Miután végeztem a javítással, elbeszélgettem a kolléganőmmel, aki mindkét gyerekével látta már belülről a pedagógiai szakszolgálatot, és súlyos összegeket áldozott a privát fejlesztő pedagógusokra, mert az iskolában elvileg megkapott, valójában szakember híján csak papíron létező fejlesztő foglalkozások valamiért nem igazán jártak eredménnyel. Hüledeztünk a sunyin elfogadott törvénymódosítás felett, és hálát adtunk a sorsnak, hogy velünk minden rendben, kettőnknek együtt van vagy öt diplománk meg egy pár nyelv- és szakvizsgánk, intelligensek vagyunk, beszédünk választékos. A kollegina ugyan balkezesnek született, de ezt a csorbát hamar kiköszörülték, igazán megérte azt a kis szenvedést és frusztrációt, hogy a kézírása garantáltan pacamentes, és balkezes ollót sem kell vennie.
A munka végeztével elmentem az autista gyerekemért az alapítványi iskolába három kerülettel odébb. Azért jár oda, mert a közelünkben sehol nem tudott az állam megfelelő autizmusspecifikus ellátást biztosítani a fiam számára. Szerencsések vagyunk, ez az iskola az ország legjobb ilyen intézménye, nemzetközileg is jegyzik az itt működő kutatócsoport eredményeit, nemcsak az ország, hanem a világ számos pontjáról jönnek ide, hogy lássák az itt folyó munkát. Meg a balkáni körülményeket: a málladozó falakat, az adományként kapott bútorokat és eszközöket, a szűkös termeket és a maroknyi elszánt szakembergárdát, amely a fennmaradásért küzd. Az alapítványi iskolák ugyanis évek óta az oktatási kormányzat páriái, a közoktatás (pardon, köznevelés) központosításával pedig megszűnt az az együttműködés a kerületi önkormányzattal, amely az iskolai munka anyagi fedezetének jelentős hányadát biztosította. Így az iskola működése jelenleg szinte teljes mértékben a szülők, illetve a különböző civil szervezetek adományaitól, illetve az évről évre megpályázott pályázati pénzektől függ.
Az alapítványi után egy egyházi iskolába mentem a neurotipikus gyerekemért. Itt is túlterheltek a pedagógusok, és szűkös a hely, viszont nem mállanak a falak, interaktív tábla van minden teremben, és napelem a tetőn. Van kötelező reggeli áhítat, de van önismereti szakkör és művészetpedagógia is, az iskolapszichológus órarendbe épített konfliktuskezelés órát tart, az iskolalelkész pedig folyamatosan ott van a gyerekek között. Az iskola megengedheti magának azt a luxust, hogy abból a tankönyvből tanítson, amelyiket jónak tartja, és hogy olyan művészeti, tudományos vagy érzékenyítő programokat hozzon az iskolába, amiről a mi állami fenntartású gimnáziumunk csak álmodozhat.
Hazaérve hálát adtam a sorsnak, hogy egyik gyerekemnek se kell abban a közoktatásban tanulnia, aminek én magam egyre kevesebb meggyőződéssel és egyre kevesebb munkaórában ugyan, de 18 éve tolom a szekerét. (Hogy miért és hogy meddig még, azt megírtam már korábban, nem terhelném vele a kedves olvasót.)
Azon a napon, amikor az országgyűlés elfogadta a Taigetosz-törvényként elhíresült módosítást, elgondolkodtam, vajon mire megy ki ez a játék?
„Régen minden jobb volt”
Sokszor hallani, még kollégáktól is, hogy régen bezzeg nem volt ennyi „diszes” meg úgy általában véve „problémás” gyerek. Tényleg nem volt, mert „hülye” megy „lusta” gyerekek voltak helyette. Hosszú évtizedekbe került tudatosítani, hogy a részképesség-zavarok, a figyelemzavar, a hiperaktivitás, az autizmus vagy a poszttraumás stressz, az önsebzés (falcolás), az anorexia és a bulimia nem úri huncutságok, hanem jól körülírható és diagnosztizálható rendellenességek, melyek megfelelő kezelés nélkül egytől egyig még súlyosabb állapotokhoz vezetnek. Éppen ezért a megfelelő terápia nem kegy vagy luxus, hanem egyrészt emberi minimum, alapvető jog, másrészt lassan, de biztosan megtérülő, pontosan forintosítható, hosszútávú befektetés.
Azt is sokszor hallom, és mostani módosítás mellett is ez az egyik fő érv, hogy sokan élnek vissza a könnyítésekkel. Ezzel kapcsolatban két kérdésről érdemes volna elgondolkodni.
Az első, hogy mit gondol a saját polgárairól az az állam, amelyik mindig minden szabályozást a rosszhiszemű kisebbséghez igazít a jóhiszemű többség helyett. Nem fontosabb-e az a pozitívum, amit a rászorulók szükségleteinek kielégítése jelent, mint az a jóval kisebb mértékű kár, amit az esetleges csalók okozhatnak?
A másik, jóval súlyosabb (három) kérdés: Mennyit ér az az oktatás, amiből bárkinek is érdemes csalás árán kivonnia magát? Mit gondol a saját maga által botkormánnyal irányított közoktatásról Balog Zoltán, ha komolyan attól tart, hogy tömegek próbálják majd elmismásolni? Egyáltalán mit ér az a sztenderd, amibe nem éri meg bármi áron beletartozni?
Ez utóbbi kérdés persze túlmutat a jelenen, távol álljon tőlem, hogy több évtizednyi elhibázott oktatáspolitika minden káros következményét a regnáló rendszer nyakába varrjam. Azonban Balog Zoltán miniszter, illetve az általa irányított apparátus érzékletesen szimbolizálja mindazt, ami ellen boldogabb országokban már küzdeni szokás: a normalitásként felfogott, átlagos többség korlátlan uralmát a deviánsként értelmezett, átlagtól eltérő kisebbség felett.
„Teher alatt nő a pálma”
Azok a kognitív sztenderdek amelyek mentén az oktató-nevelő munkát szervezik, nem kőbe vésett, pláne nem természeti törvények, hanem adott körülmények között létrejött konszenzusok eredményei. Például ha valakinek 130-as az IQ-ja, az nem objektíve intelligens, hanem a mindenkori átlagra belőtt 100-as értékhez képest. Ha valaki „nehezen tanul meg olvasni”, az nem objektíve lassú, hanem az érvényesített sztenderdhez képest. Ami azt is jelenti, hogy ha azt vesszük észre, hogy egyre többen kerülnek a sztenderden kívülre, akkor talán érdemes volna újragondolni az elvárásainkat.
Gyomorforgatóan álszent érv a Taigetosz-törvény mellett az, hogy a könnyítés elveszi az érintettek motivációját a nehézségek legyőzésére. Ugyanis nem elsősorban az egyéni képességek jelentik a nehézséget, hanem az, ahogyan a környezet ezekhez viszonyul. Önmagában az, hogy egy nyolcéves gyerek nem tudja összekötni a betűket, annyit jelent, hogy egy nyolcéves gyerek nem tudja összekötni a betűket. Nehézséggé attól válik, hogy ezt elvárják tőle, vagy a továbbhaladás feltételévé teszik, illetve attól, ha értékminősítést társítanak hozzá (a gyerek kézírása „csúnya”) vagy egyenesen az embert minősítik (a gyerek figyelmetlen, lusta stb.) A beilleszkedési zavarnak (pardon, nehézségnek) már a nevében is benne van, hogy nem önmagában, objektíve, hanem egy adott közösségen belül jelent problémát.
Vagyis minél több ember számára biztosítunk elfogadó és segítő körülményeket, annál kevesebb lesz a probléma. Macerás? Igen. Sokba kerül? Meglehetősen, bár egy üresen kongó stadionnál vagy kisvasútnál nem többe. Sértené a többség érdekeit? Nem. Ugyan nem tesz jót a „normálisok” felsőbbségtudatának, amikor azzal szembesülnek, hogy a „norma” pusztán értelmezés kérdése, viszont bőven kárpótol a szolidaritás megtapasztalása, és a tudat, hogy ha valamilyen okból később megszűnnék „normális” lenni, akkor sem hagynak magamra.
A fentiek szempontjából szinte teljesen lényegtelen, hogy „csak” a BTMN-s diákok esnek el a könnyítésektől, az SNI-sek nem. A kettő közötti határ ugyanis nem olyan éles, mint ahogyan azt a törvény láttatni szeretné, és a diagnózis itt sem objektív tényező, hanem emberi döntések eredménye.
A hisztéria és a pánikkeltés tehát abszolút érthető és jogos. Évek óta az. A jelenleg regnáló oktatási kormányzat retrográd intézkedések sorával vezeti vissza a magyar közoktatást egy kudarcra ítélt oktatáspolitika felé. Jól ismerjük ezt a „régen minden jobb volt” közoktatást, szenvedtünk benne épp eleget. Arra pedig, hogy hova vezet, mindennél ékesebb bizonyítékként szolgál az, hogy 112 országgyűlési képviselő, köztük statisztikailag mintegy 8-10 egykori „problémás” gyerek, birkamódra megszavazta ezt a törvénymódosítást.
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (31):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Végiggondolva egy kicsit ezt a dolgot, arra még senki sem gondolt, hogy valójában nem az ilyen gyerekek problémásak, hanem az elavult oktatási módszerekkel kellene már végre szakítani? Szerintem minden "problémás" gyereket, hacsak nem gyengeelméjű, meg lehetne ugyanúgy tanítani rendesen írni-olvasni, számolni stb., csak éppen másképp, mint az átlagost. (És ha ezt lehetővé tennék, akkor valóban nem az kellene, hogy legyen a megoldás, hogy felmentik vagy nem értékelik őket a vonatkozó tantárgyakból.)
A gyépések meg a mindenféle diszesek ne akadályozzák a normális gyerekek oktatását!
@Pasinszki: Persze, pl. SP egykori ogy-képviselő helyesírása nekem elég gyanús volt ilyen szempontból, de olyat soha nem is állítottam, hogy a 199 (vagy a 112) között egy BTMN/SNI-s képviselő sincs (biztos van).
@Irgun Baklav: Láttam én már parlamenti képviselőt, aki nem volt képes egy épkézláb mondatot megfogalmazni.
@bloggerman77: „egyből az lett volna a reakciód,hogy biztos egy begyöpösödött agyú pedagógus” Ó, igen, elvégre én vagyok az, aki embereket néhány paraméterük alapján beskatulyáz.
„Nem abszurd ez szerinted valahol?” Te már megint nem akarod látni a problémát. Ha meg is engedem, hogy volt ilyen valós probléma (bár érdekes módon az elmúlt nyolc évben ez senkinek nem tűnt fel, még Hofmann Rózsának sem), akkor sem ez a megoldás. Ha sokan szereznek be rokkantigazolványt, és parkolnak vele mindenfelé, akkor nem az a megoldás, hogy ne legyen rokkantigazolvány, vagy ne lehessen vele parkolni. Hacsak nem szarsz arra, hogy mi lesz a rokkantakkal.
@Fejes László (nyest.hu):
A kolléga magyar nyelv- és irodalom tanár végzettségű. És évekig könyvtárosként dolgozott. Ezt nem akartam írni, mert egyből az lett volna a reakciód,hogy biztos egy begyöpösödött agyú pedagógus. :)
Az oktatáspolitikának most volt ideje erre figyelni. Én magam se tudtam, hogy lehetséges felmentést kapni ma már magyarból. A kolléganő gyerekei röhögve vágták a képembe a "...és hányas leszel magyarból évvégén?" kérdésre a "Sehányas, fel vagyunk mentve diszlexia miatt magyarból!" választ. Ekkor derült ki h pár jómadár matekból is...
Egy olyan helyen dolgozom, ahol sok középiskolás van önkéntesként. Egymás után mondták a sztorikat, hogy műszaki iskolában van, aki matematikából van felmentve. Agyrém. Műszaki iskolában matematikából felmentve.... Nem abszurd ez szerinted valahol?
@bloggerman77: „a szociálliberális kormány által Bécsi-kapu méretűre nyitott kiskaput” Na várjál, azt akarod mondani, hogy a NER 8 év késéssel reagál egy szoclib kiskapura? Ezt te sem mondhatod komolyan!
„ezrével használtak ki a valójában NEM diszlexiások és diszkalkuliások” Volt erre vonatkozó felmérés? És oké, becsukjuk a kiskaput azok előtt, akiknél nem indokolt, hogy azon keresztül járjanak. De tényleg úgy gondolod, hogy ezzel kapcsolatosan nem merül fel az a probléma, hogy mi lesz azokkal, akik tényleg csak azon át tudnak közlekedni?
„egy ősidők óta liberális szavazó kollégával” Ja, hát ha ő mindig a liberálisokra szavazott, akkor ő csak tudja, nem?
Szerintem értékelés mindenképp kell. Ha más nem, akkor speciális számkérés formájában, de akkor is kell, különben semmi motiváció. Plusz azért van egy tudásszint, ami alá nem lehet menni, és itt most nem az általános műveltségről beszélek, hanem alap matematikai, szövegértelmezési, olvasási, fogalmazási készségekről.
Egyébként rettentően sajnálom ezeket a diszes, meg tanulási zavaros gyerekeket, meg azokat is, akik csak szimplán bukdácsolnak. Az iskola, főleg a közoktatás, főleg, ha nem akar valaki színjeles lenni, sokkal könnyebb, mint az élet, ha már az iskola sem megy alapszinten, akkor az életbeli kilátásai ezeknek az embereknek elég rosszak. Még a felsőoktatás is piskóta a munka világához és az élethez képest, hacsak nincs valami különleges adottságuk ezeknek a tanulóknak, akkor bukták az életüket, és az lesz a legkevesebb gondjuk, hogy van-e Taigetosz-törvény vagy nincs. Ennyiből az sem segítene rajtuk, ha felmentést kapnának az egész iskola elvégzése alól, vagy előre megkapnák a végzési papírokat, azzal is csak magukat csapnák be.
A diszesekre nem vonatkozik a törvény, tehát azokra sem, akik valójában nem azok, de papírjuk van róla.
Emlékszem,, akik gyógytornára jártak, azok gyógytornából kaptak osztályzatot, nem a rendesből. Aki mindkettőre járt, az választhatott, melyikre kér jegyet. Nem lehet, hogy itt is valami hasonlóról lesz szó? A gyógypedagógus értékel, a tanítvány korábbi teljesítményéhez képest.
@aphelion: A sokaknak rosszemlékű Magyar Bálint égisze alatt bevezették, hogy alsóban nincs osztályzás. Sajnos ehhez a tanítók és a szülők jó része nem tudott felnőni.
Szerintem a probléma valahol ott kezdődik, hogy nem osztályozni meg számonkérni kéne a gyerekeket, hanem motiválni őket hogy minél több mindent tanuljanak meg, mindenki a saját tempójában.
@bloggerman77:
Éppen tegnapelőtt beszélgettem erről egy ősidők óta liberális szavazó kollégával, és ő is azt mondta, az, hogy az ilyen gyerekeket felmentik matekból és irodalomból diszkalkuliára és diszlexiára hivatkozva, az a legnagyobb baromságok egyike.
A kolléganőink gyerekeit csak 12-13 évesen mentették fel, de van, akit 6 évesen felmentenek, hogy ne érje "kudarcélmény"!!!! Ez analfabéta-gyártás!
@Fejes László (nyest.hu):
Az miért a közoktatás lebontása, hogy a szociálliberális kormány által Bécsi-kapu méretűre nyitott kiskaput, amit ezrével használtak ki a valójában NEM diszlexiások és diszkalkuliások, csak hogy ne kelljen irodalmat és matekot tanulniuk, bezárják?!
@bloggerman77: „Végre már szemet szúrt a jogalkotóknak is...” Na várjál, mondjuk ha vannak, akik hamisítják a recepteket, akkor tiltsuk be a gyógyszerek árusítását? Ha vannak, akik jegy nélkül utaznak buszon, villamoson, vonaton, akkor állítsuk le a tömegközlekedést? Ha vannak, akik lopják az áramot, akkor ne legyen áramszolgáltatás? Ha vannak, akik csalnak a közoktatásban, akkor építsük le az egész közokta... oh, wait!
@Irgun Baklav: a kacsacsőrök persze mindenhol ellenkező irányba állnának, csak okostelefonon nehéz egyszerre gépelni/olvasni a szöveget (bocs :)