0:05
Főoldal | Rénhírek

Önálló nyelvvé válhat a jelelés

A Népszabadság információi szerint júliusban a kormány, ősszel pedig a parlament elé kerül a jelnyelvi törvény tervezete.

MTI | 2009. július 7.

Ha a jogszabályt elfogadják, a jelnyelv – az amerikai, finnországi, cseh, szlovák, szlovén, spanyol, portugál, görög vagy osztrák gyakorlathoz hasonlóan – Magyarországon is önálló nyelvvé válik.

A tervezet rögzíti a jelnyelv használatához fűződő jogokat, azaz a lehetőséget a jelnyelvi tolmácsszolgáltatásra, a nyelv tanulására, illetve az ismeretek kétnyelvű oktatás keretében történő elsajátítására. Utóbbiakhoz azonban további szakmai felkészülés kell. A feladatok ellátásához nélkülözhetetlen képesítések megszerzése, a tananyagok kidolgozása időbe telik, emiatt az erre vonatkozó rendelkezések csak 2017-ben lépnének hatályba – olvasható a cikkben.

A Népszabadság szerint a szabályozás a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás finanszírozására vonatkozó szabályokat is rendezi, ami azt jelenti, hogy nem évenkénti pályázat, hanem állami garancia lenne arra, hogy a siket, nagyothalló és siketvak emberek ügyintézéshez vagy kulturális eseményeken való részvételhez meghatározott óraszámban térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatást vagy egyéb speciális kommunikációs szolgáltatást vehessenek igénybe.

Az, hogy jelnyelvből mikortól tehető államilag elfogadott nyelvvizsga, valamint a nyelvpótlék kérdése további egyeztetéseket igényel, tudta meg a lap a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnál (SZMM). Nyelvvizsgát ugyanis csak olyan tanfolyam elvégzését követően lehet tenni, ahol az oktatók legalább nyolcvan százaléka tanári diplomával rendelkezik – áll a cikkben.

Magyarországon jelenleg egyetlen főiskolán vagy egyetemen sincs jelnyelv szak, így nem is szerezhető tanári képesítés. Ahhoz tehát, hogy bevezessék a nyelvvizsgát, létre kell hozni a felsőoktatási rendszerben a jelnyelvi szakot, és be kell indítani a képzést.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...