0:05
Főoldal | Rénhírek

Nyílt konfliktus a Cseh Televízió és a katonai rendőrség között

Nyílt konfliktus robbant ki a közszolgálati Cseh Televízió és a katonai rendőrség között, miután a televízió elutasította az egyik riporter birtokába jutott titkos anyagok kiadását.

MTI | 2011. március 11.

A katonai rendőrség emberei ezért csütörtökön délután a televízió prágai központjában hivatalosan lezárták Karel Rozánek riporter irodáját. A televízió tiltakozik az eljárás ellen, s továbbra sem hajlandó kiadni a katonák által kért anyagot.

A rendőrség Miroslav Krejcík tábornoknak, a katonai felderítés egykori vezetőjének a védelmi tárcánál 2007-ben összeállított aktáit szeretné visszaszerezni. Az ügy a cseh hadseregben felfedett korrupciógyanús ügyekkel, beszerzésekkel függ össze.

„A rendőrök először a hírigazgatót keresték, és a Rozánek kolléga által megszerzett titkos anyag kiadását kérték. Konkrétan azokról az aktákról van szó, amelyeket a védelmi minisztériumban állítottak össze, s amelyek következtében Miroslav Krejcík távozni kényszerült a katonai felderítés éléről” – közölte Ladislav Sticha, a televízió szóvivője.

Bár a rendőrök egy államügyészi rendelettel érveltek, a televízió a kért anyag kiadását elutasította. Jirí Janecka, a televízió vezérigazgatója kiutasította a rendőröket a televízióból.

„Végül is lepecsételték az irodát, majd kiutasítottuk őket az épületből” – jelentette ki a szóvivő, aki botrányosnak minősítette a hatóságok eljárását.

Jan Cermák, a katonai rendőrség szóvivője szerint a hatóság titkos információk engedély nélküli nyilvánosságra kerülésének a veszélyét vizsgálja. Szerinte ez bűncselekmény, amely három év szabadságvesztéssel sújtható.

„Az anyag kiadását már korábban kérték tőlem, de elutasítottam. Információs forrásaimat megvédem” – nyilatkozta a riporter, Karel Rozánek.

A cseh sajtóban megjelent értesülések szerint Krejcíknek azért kellett négy éve távoznia a katonai felderítés éléről, mert érzékeny információkat tartalmazó, lejárató jellegű dossziét vezetett Vlasta Parkanová akkori védelmi miniszterről. Az adatok beszerzését állítólag maga Krejcík irányította, de ő azt tagadja.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!