0:05
Főoldal | Rénhírek

Elutasítva: nem kap pénzt a kárpátaljai magyar oktatás

Nem kapnak tankönyvbeszerzési támogatást a kárpátaljai magyar egyházi líceumok, elutasította kérésüket a megye.

MTI | 2010. július 15.

A Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) legutóbbi ülésén elutasította a magyar képviselők arra vonatkozó javaslatát, hogy a múlt évi költségvetés maradványából támogassák a magyar egyházi líceumok tankönyvekkel való ellátását – írta csütörtöki számában a Beregszászon megjelenő Kárpátalja című hetilap.

A kérdésről Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, megyei tanácsi képviselő a lapnak nyilatkozva elmondta: a KMKSZ szerette volna elérni, hogy a tavalyi költségvetésből fennmaradt mintegy 32 millió hrivnyából (kb. 970 millió Ft), amelynek felhasználásáról legutóbbi ülésén dönthetett a testület, jusson a magyar oktatás szükségleteire is, például támogassák az egyházi gimnáziumok tankönyvellátását. Miután azonban már az ülést megelőző bizottsági viták során nyilvánvalóvá vált, hogy  nem jut pénz a magyarokra”, a KMKSZ képviselői az ülésen tiltakozásuk jeléül nem szavaztak a költségvetési maradványpénz elosztásának kérdésében – tette hozzá.

Ukrajna oktatási törvénye értelmében az állam nem biztosítja a tankönyveket a nem állami iskolák számára. Ennek következében kezdettől fogva megoldatlan a Kárpátalján egyházi fenntartásban működő hat líceum tankönyvekkel való ellátása, amelyeket egyébként térítésmentesen kapnak az állami oktatási intézmények. Ráadásul az ukrán állam a múlt év végétől nem járul hozzá az egyházi középiskolák fenntartási költségeihez sem.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!