Mordvinok a megosztottság csapdájában
A mordvinok bár a magyarok, a finnek és az észtek után a negyedik legnagyobb lélekszámú finnugor nép, veszedelmesen fogynak. Ráadásul nyelvileg és területileg is igen megosztottak, ami különösen veszélyeztetetté teszi nyelvüket és kultúrájukat.
A mordvin nép nem is olyan rég még egymilliós nagyságrendűnek számított, de a legfrissebb adatok szerint számuk mára mindössze 840 ezer lehet. Ez még mindig elég tekintélyes az oroszországi finnugor kisebbségek között, de a helyzetükön két tényező is nagyban ront. Történelmi okokból a Mordvin Köztársaságban kevesebb, mint egy harmaduk él; a többiek ettől keletre, nagy területen szétszóródva, kis csoportokban, a köztársaság nyújtotta politikai és nyelvi lehetőségektől messze élnek. Ezzel közel azonos méretű probléma, hogy két nagy népcsoportra oszlanak, az erzára és a moksára, akiknek külön irodalmi nyelve és nemzeti tudata van. A legtöbbször nem is szeretik a mordvint mint gyűjtőfogalmat, inkább erzaként, illetve moksaként gondolnak magukra.
Moksa lányok
(Forrás: Khazar_II, Wikipedia)
(Forrás: Khazar_II, Wikipedia)
A megosztottság háttere
A mai napig vita tárgya, hogy két külön nyelvről, vagy inkább csak különböző dialektusokról van-e szó, de a kérdés egyre inkább eldöntöttnek látszik. A huszadik század elején, a szovjet időszakban, amikor a mordvin irodalmi nyelvet megalkották, két külön irodalmi nyelvet hoztak létre, így a korábban is létező különbségeket mesterségesen is felerősítették. A nyugati mordvinok a moksát beszélik, amelyben több a török jövevényszó, a keleti mordvinok pedig az erzát, amelyre nagyobb hatással volt az orosz nyelv. Arányaikban az erzák nagyjából kétszer annyian lehetnek, mint a moksák, de ők vannak jobban szétszóródva a köztársaság határain kívül. Történelmük a többi közép-oroszországi finnugor népekhez hasonlóan alakult: 700 évig bolgár török, és 300 évig tatár fennhatóság alatt álltak, majd 1552-ben beolvadtak az orosz birodalomba. Mivel ők a legdélebbre eső finnugor csoport az orosz síkságon, a történelmi feljegyzések is korán, már a 6. században említik őket. A Volga folyóra is külön szavuk van, Rav, ami a ptolemaioszi Rha névre vezethető vissza.
A régészeti leletek azt igazolják, hogy a moksák és erzák kettéválása már Krisztus előtt megkezdődhetett. Két, földrajzilag is elkülönülő csoportjukat különböző temetkezési szokások jellemezték. Ugyanakkor a nyelvészeti becslések a két nyelv eltávolodásának időpontját csak az első évezred fordulójára teszik. Ekkor kezdik a történelmi feljegyzések is külön névvel említeni a két csoportot.
A két mordvin csoportnak az évszázadok során külön pogány mitológiája alakult ki.
A mordvinok szétszóródása keleten az orosz hittérítés hatására kezdődött, és gazdasági okokból a szovjet időszakban is folytatódott. Ezért van, hogy mára Oroszország 16 volt közigazgatási területén is tízezernél nagyobb létszámban élnek mordvinok, még olyan távol is, mint az ország távol-keleti részén található Habarovszk. Szinte minden nyelvész megemlíti, hogy a moksa és erza nyelv 80%-ban megegyezik, ez viszont vajmi keveset változtat azon, hogy beszélőik nem úgy élik meg, mintha közös nyelvről lenne szó.
A mordvinok a saját köztársaságukban 28%-os kisebbségben vannak. Ez nem a 20. századi betelepítéseknek köszönhető; már egy 18. századi népszámlálás is hasonló arányokat mutatott. Kisebbségi helyzetük lényegesen megnehezíti politikai jogaik érvényesítését. A rendszerváltás után az orosz többség ellenállása és a mordvinok megosztottsága miatt sokáig tartott a moksa és erza nyelvek hivatalos státuszának kiharcolása. Nyelvtörvények azonban alig szabályozzák vagy írják elő a hivatalos nyelvek használatát.
A nyelvhelyzet ma
Akárcsak Udmurtföld, katonai objektumai miatt 1989-ig Mordvinföld is zárt terület volt a szovjet időszakban. A köztársaság fővárosa Szaranszk, de a mordvin lakosság inkább a kis falvakba koncentrálódik, amelyek átlagos lélekszáma ma 350 a hetven évvel ezelőtti 600-hoz képest. A kis településeken az alacsony lélekszám, a nagyvárosokban pedig az orosz többség miatt nehéz a nyelvoktatás megszervezése. A 20-as és 30-as években még 20, illetve 30 moksa és erza napilap jelent meg, mára azonban a két csoport csak 1-1 napilappal rendelkezik.
A megosztottság a kultúra minden területére kiterjed. Az erza politikusok kizárólag az erzák érdekeit képviselik, a két nyelv beszélői pedig szinte kizárólag oroszul érintkeznek egymással. A mordvin nemzeti színházban is külön moksa és erza előadások vannak. Egy közös nyelv kialakítását inkább a moksák támogatnák, de erza vélemények szerint az orosz már ellátja a közvetítő nyelv szerepét. A két nyelv eloroszosodása így folyamatosan zajlik. A régi finnugor számneveket vagy testrész-megnevezéseket alig használják: orosz megfelelőik sokkal elterjedtebbek. Mészáros Edit mordvinszakértő szerint a szórványos, heti pár órányi anyanyelvi mordvin – megintcsak külön moksa és erza – televíziós adásokban „a nyelvi minőség elképesztően gyenge. A megszólaltatott interjúalanyok beszédét sokszor az jellemzi, hogy csak a ragok vannak mordvinul, a szókincs szinte teljesen orosz.”
A mordvin könyvkiadás színvonalas, de könyveket csak igen alacsony példányszámban tud megjelentetni. Még a köztársaság nyilvános könyvtáraiban is kevesebb mint tízezer mordvin nyelvű könyv található összesen.
Ami az oktatást illeti, az anyanyelvű tanítás az első négy osztályban lehetséges, de a gyakorlatban ez is ritkán valósul meg. A középiskolákban még anyanyelvoktatás sincs, nemhogy anyanyelven történő. A szaranszki egyetem korábban egységes mordvin tanszéke is kettévált erza és moksa tanszékre 1992-ben.
A mordvinok kétharmadának, akik a köztársaság területén kívül élnek, még rosszabb a helyzete. Ők alig jutnak moksa vagy erza kiadványokhoz, és anyanyelvi oktatásuk is teljesen megoldatlan.
Bár az irodalmi nyelvet csak későn, a huszadik században fejlesztették ki, a mordvinoknak igen gazdag a népballadai hagyománya. Az egyik ilyen nemzeti eposz az 1994-ben kiadott és az erza mitológia földistennőjéről elnevezett Masztorava. A mű moksa fordítását még csak tervezik.
Mitológia lesz-e a jövő?
A mordvinok mára már jórészt az orosz ortodox egyházhoz tartoznak, de élnek még pogány szokások is a falvakban, pl. az állatáldozás.
Az erza mitológia szerint a főistenek tojásból keltek ki. Az istenek anyjának neve Ange Patiai, a napisten neve Csipaz, és ez utóbbi formálta meg az emberiséget és az erzákat agyagból.
A moksa mitológiában a legfőbb isten Viarde Szkai, aki az ördög által megrágott és kiköpött anyagból jött létre.
Bármelyik mitológiát is nézzük, a mordvinoknak szükségük lesz isteneik segítségére is. A népesség fogyása 13 év alatt elérte a kétségbeejtő 21%-ot. Ilyen tempóban még ebben az évszázadban kihalhat a mordvin nép. A felmérések szerint, ha egy nyelvi kisebbség aránya nem haladja meg a 15%-ot, nyelvileg halálra van ítélve. A mordvinok pedig rohamosan közelítenek a kritikus 15%-hoz. Zárszóként szomorúan idézhetjük egyik fiatal költőjüket: „mordvin földön a tél orosz, / A dal orosz, / Az írás orosz, / Csak a sírás még a miénk.”
Források:
Wikipédia
Hajdú Péter–Domokos Péter: Uráli nyelvrokonaink. Budapest, 1980
Csepregi Márta: Finnugor kalauz. Budapest, 2001