Milyen a jó médiatörvény?
Nincs jó recept, de van néhány hiba, amit ha elkövetünk, az étel biztos senkinek nem fog ízleni. Azt viszont mindenki tudja, mi lesz az eredmény, ha mindenféle hozzávalókat csak úgy összeöntünk.
Az, hogy az új médiatörvény nem jó, nem csak általános vélemény, hanem sajnos tény, tény, tény. Nem jó a médiaszakmának, mert bizonytalan fogalmakkal, tisztázatlan működésű rendszerekkel, hiányzó garanciákkal jellemezhető, de nem jó a politikusoknak sem, mert már eddig is rengeteg olyan gondot okozott kül- és belföldön, amit jobb lett volna elkerülni. A képhez hozzátartozik, hogy a korábbi médiatörvénnyel is rengeteg baj volt, hibáit szinte hatálybalépése óta kifogásolták mind az újságírók, mind a politikusok. Felmerül ezek után a kérdés: lehet-e egyáltalán jó médiatörvényt hozni?
(Forrás: Wikimedia Commons / Les Chatfield / CC BY 2.0)
Mindenki másként csinálja
A médiatörvények sokfélék lehetnek. Olyanok, mint Gombóc Artúr csokoládéja: a világban van belőlük kerek, szögletes, hosszú, rövid, gömbölyű, lapos, tömör, lyukas – és még számtalan változat. Az Európai Unió ugyan közzétette a médiatörvény „receptjét” – az Audiovizuális Médiaszolgáltatásokról szóló Irányelvet – amely azonban csak azokat a legfontosabb összetevőket tartalmazza, amelyeknek feltétlenül meg kell felelniük a nemzeti törvényeknek.
A tagállamok tehát a „hozzávalókból” az adott ország történelmi-társadalmi sajátosságainak megfelelően sütnek-főznek a törvényhozás boszorkánykonyhájában, majd feltálalják a saját szájízük szerinti médiatörvényt.
Az új magyar médiatörvény (vagy inkább médiatörvények, mert az Mttv. mellett egy másik, az Smtv. is hatályba lépett idén januárban) már a sütés során is fura illatokat bocsátott ki magából, és a végén élvezhetetlennek bizonyult. A szakácsok nem értették a dolgot. Állításuk szerint csupa olyan hozzávalót tettek bele, amelyet más médiatörvények receptjében találtak, ám az eredmény mégis katasztrofális lett. Aki már egyszer is főzött életében, jól tudja, hogy a recepteket tilos keverni, mert akkor az étel senkinek sem ízlik. Hiába ismerhető fel tehát a médiatörvényben egy csomó olyan elem, amely valahol másutt egy jónak bizonyult médiatörvényben már szerepel, attól az nem válik megfelelővé.
Ami egy törvény tartalmát illeti, volna itt néhány alapelv, amelyeket nem csak a médiatörvény, de valamennyi törvény meghozatala során érdemes figyelembe venni.
„Primum nil nocere” – Ne árts! – mondta Hippokratész, a gyógyítókra gondolva. Ez az elv azonban nem csak az orvosi szakma aranyszabálya, hanem a törvényhozóié is.
Ha jó törvényt akarsz, a társadalom javát tartsd szem előtt, járj el gondosan, tudásod legjavát adva és mielőtt kodifikálni kezdenél, mérlegeld a beavatkozással járó előnyöket és hátrányokat. Ha ezeket a megfontolásokat figyelembe veszi a törvényhozó, máris közelebb került ahhoz, hogy jó törvény kerüljön ki a keze közül.
De mi a helyzet, ha ez mégsem sikerül? Deák Ferenc jut eszembe, aki gyakran mondott maradandó bölcsességet. Mint pl. ezt: „A rosszul gombolt mellényt újra ki kell gombolni.” Azt már én teszem hozzá, hogy ezután be is kell megint gombolni – immár jól.
Régi szép idők
A minap az Országház folyosóján sétálva furcsa tárgyakat vettem észre az ablakmélyedésben. Ódon szivartartók voltak, melyeknek számozott vájataiban annak idején a folyosóról szavazni beugrasztott hajdani képviselők helyezték el égő szivarjukat arra a kis időre, amíg távol voltak. A szivartartókról valamiért ismét Deák Ferenc jutott eszembe, róla meg a médiatörvény. Ez már csak így megy, ha a szabad asszociációkat hagyjuk elburjánzani.
Hogy miért is jutott eszembe róla a médiatörvény? Deáktól származik a mostanában sokat idézett mondás: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” Boldog idők, bölcs emberek.
A mi sajtótörvényünknek, amely beolvadt a médiatörvénybe, háromszáznál is több paragrafusa van, de a Deák által óhajtott követelmény ilyen egyenesen nem szerepel benne. Az öregúr nem is szavazta volna meg, azt hiszem.
Permanens jogalkotás
Természetesen nem a paragrafusok száma határozza meg a törvény minőségét. Vannak szószátyárabb törvények, vannak szűkszavúbbak, de mindegyik fajtából lehet jó is meg rossz is. Én mégis jobban szeretem a tömör, egyértelmű, a lehető legkevesebb szabályt tartalmazó törvényeket. Talán azért is, mert olyan ritkán találkozom velük.
Kétszer mérj, egyszer vágj – ez a népi bölcsesség a törvényhozásra is igaz. Ha csak szegény új médiatörvényt nézzük, máris beláthatjuk a szólás igazát. Még hatályba sem lépett, amikor már módosították, jókora zavart okozva idén január elsején – lehetett találgatni, hogy vajon melyik a hivatalos szöveg: a Közlönyben megjelent, vagy a Médiatanács honlapján található.
Azóta még négyszer változott a törvény: először az EU kifogásaira tekintettel, másodszor adóügyi szempontból, harmadszorra a közmédia intézményeire vonatkozó állami számvevőszéki ellenőrzés megszüntetése okán. A legutóbbi módosítás a törvény hatálybalépéstől számított alig fél év elteltével majdnem kétszáz ponton változtatta meg annak szövegét!
Szerzőnk a mediajogfigyelo.hu munkatársa.
Ez a kodifikációs „módszer” katasztrofális hatással van a jogbiztonságra. Egy nagy terjedelmű törvény ilyen gyakori és ilyen volumenű módosítása szinte lehetetlenné teszi az érintettek számára a jogkövetést. A „permanens jogalkotás” azt viszont lehetővé teszi, hogy a médiarendszer teljes szervezeti átalakítása a lehető legkisebb ellenállás mellett menjen végbe, hiszen maguk az érintettek sem tudják azt átlátni, nemhogy a nagyközönség.
Mintamókus
A cikk kereteit szétfeszítené, ha összehasonlító elemzést próbálnék adni akár csak az európai médiatörvényekről is. Mint említettem, médiatörvény sokféle létezik, a legkülönbözőbb megoldásokkal. Arról nem beszélve, hogy legyen bármilyen briliáns is a törvény, a végrehajtás „jó gyakorlata” nélkül szövege csak írott malaszt.
A címben feltett kérdésre sem tudok egyszerűen válaszolni. A jó médiatörvények nem olyanok, mint a boldog házasságok: nem egyformák. Esetükben inkább a rossz megoldások mutatnak nagyobb hasonlóságot: az államtól-kormánytól való függés, a szólásszabadság korlátozása, a cenzúra eszközei.
Mégis, van egy olyan ország, amely kísérletet tett rá, hogy olyan „jó” médiatörvényt hozzon, amely mások számára is mintaként szolgálhat. Izland az utóbbi időkben leginkább kimondhatatlan nevű tűzhányójával és világválság-jósló gazdasági összeomlásával helyezte magát Európa térképére. Az ország számos gondja-baja közepette azonban nem vesztette el a fejét. Sok mindent új alapokra kívánt helyezni – köztük a médiával kapcsolatos teljes törvényi környezetet is.
(Forrás: Wikimedia Commons )
Az izlandi parlament nemrégen egyhangúlag (!) fogadta el az Izlandi Modern Média Kezdeményezést (Icelandic Modern Media Initiative). Az IMMI alapján a közeljövőben – mintegy egy év alatt – kidolgozzák azokat a törvényeket és intézkedéseket, amelyek Izlandot a szólás- és médiaszabadság valamint az oknyomozó újságírás paradicsomává teszik. A feladat komplexitását jellemzi, hogy az IMMI végrehajtása legalább 13 törvény módosítását illetve kidolgozását igényli. Egyiket sem nevezik kifejezetten „médiatörvény”-nek. A munkálatok felölelik az újságírói forrásvédelem, az oknyomozó újságírás, az információszabadság kérdéseit, ultramodern információs törvényt ígérve. A folyamat végén Izland várhatóan olyan egyedülállóan szabad és előremutató média-jogszabályi környezettel fog rendelkezni, amely mintaként szolgálhat a többi ország számára.
A végén kiderül, hogy mégiscsak lehet jó médiatörvényt hozni?