0:05
Főoldal | Rénhírek

Menekültjogot kapott Lengyelországban egy orosz újságíró

Menekültjogot kapott Lengyelországban Jevgenyij Novozsilov orosz újságíró, aki Oroszországban közölt írásaiban az emberi jogok csecsenföldi megsértésének eseteit tárta fel - jelentette be pénteken az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet.

MTI | 2009. augusztus 28.

Jacek Bialas, az AI lengyelországi fiókszervezetének tisztségviselője elmondta: Novozsilov mintegy két héttel ezelőtt kapta meg a menekültstátust, amely iránti igényét még a múlt év elején nyújtotta be a lengyel hatóságokhoz.

Az újságíró a Gazeta Wyborcza című lengyel lapban közölt nyilatkozatában elmondta, hogy a csecsenföldi jogsértésekről írt cikkei miatt 2001-ben hét és fél hónapra elmegyógyintézetbe zárták Oroszországban. Az Észak-Kaukázusból származó újságíró ennek ellenére tovább cikkezett a csecsenföldi harcokról, s azt állítja, hogy az orosz titkosszolgálatok emiatt halálosan megfenyegették.

Novozsilov tavaly februárban érkezett Lengyelországba. A menekültjog iránti kérelme sokáig pihent az illetékesek íróasztalán, de végül jóváhagyták, a Gazeta Wyborcza szerint többek között Tadeusz Mazowieczki volt lengyel miniszterelnök és lengyel emberi jogi szervezetek közbenjárására.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...