0:05
Főoldal | Rénhírek

Megszűnő nagykövetség, erősödő kapcsolatok

A kormány mindenképpen meg akarja tartani az Észtországban működő magyar intézetet, sőt a két nép közötti nyelvi és kulturális kapcsolatokat szorosabbra akarják fűzni, ezért meg is erősítik az intézményt.

MTI | 2014. augusztus 9.

A tallinni nagykövetség bezárásával kapcsolatban indokolatlanok a magyar-észt kapcsolatok megszűnéséről szóló, sajtóban megjelent félelmek, sőt az észt fővárosban működő magyar intézetet meg is erősíti a kormány – mondta Balatoni Monika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-nek. Az államtitkár kiemelte: a magyar-észt kapcsolatok, és elsősorban a két ország közötti kulturális és oktatási együttműködés miatt fontos a folyamatos magyar jelenlét a balti országban. A tallinni nagykövetség bezárását a racionalizáció indokolja – magyarázta. Hozzátette: a konzuli feladatokat a későbbiekben a Helsinkiben működő nagykövetség látja el.

Balatoni Monika hangsúlyozta: a kormány mindenképpen meg akarja tartani az Észtországban működő magyar intézetet, sőt a két nép közötti nyelvi és kulturális kapcsolatokat szorosabbra akarják fűzni, ezért meg is erősítik az intézményt. „Észtország fontos partner kulturális örökségünk gondozásában”, így az ottani magyar intézet továbbra is működik, fontos bázisa marad a nyelvi, a kulturális és a tudományos kapcsolatok ápolásának – mondta.

Kifejtette: a magyar kulturális diplomáciai jelenlét eddig is több formában valósult meg az egyes országokban, van, ahol a nagykövetségen vagy a főkonzulátuson dolgozik kulturális attasé, vagy a tudományos, az oktatási és a kulturális kapcsolatokkal foglalkozó szakdiplomaták tevékenykednek, akik bekapcsolódnak a nagykövetség munkájába. Huszonegy országban pedig Balassi Intézet is működik – fűzte hozzá.

Tallinn
Tallinn
(Forrás: Wikimedia Commons / Adbar / CC BY-SA 3.0)

Az államtitkár szerint gazdasági és infrastrukturális szempontból is fenntarthatatlan ez a rendszer, hiszen itt „rengeteg tárcáról, rengeteg információról” van szó. Ezért a kormány – a partnerszervezetekkel, a tárcákkal folyamatosan konzultálva – racionalizálni akarja a szakdiplomatai hálózatot, hogy az irányítás, a kulturális diplomáciáért felelős államtitkárság alá tartozzon, és ezzel hatékonyabb rendszer jöjjön létre – mutatott rá. Megjegyezte: azért van szükség erre a lépésre, mert vannak országok, ahol például több tudományos szakdiplomata is dolgozik, másutt viszont – elsősorban a keleti országokban – egy sincs.

Balatoni Monika közölte: sok esetben nem szorosan a nagykövetség munkájához kapcsolódik a tudományos és kulturális együttműködés ápolása, és Tallinnban is külön működött a nagykövetség és a magyar intézet, ezért a két ország közötti kapcsolatokat nem veszélyezteti a nagykövetség bezárása.

Tallinn
Tallinn
(Forrás: Wikimedia Commons / Poco a poco / CC By-SA 3.0)

Nagy Anna külügyi szóvivő egy hónapja jelentette be, hogy szeptember 15-től megszűnik a Tallinnban működő külképviselet, de az ottani magyar kulturális intézet a nagykövetség bezárásától függetlenül folytatja munkáját. A kormány egyúttal a ciprusi nagykövetség bezárásáról is döntött, ugyanakkor Mongóliában és Ecuadorban új nagykövetség nyílik.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!