0:05
Főoldal | Rénhírek

Mégis kihelyezik a kétnyelvű helységnévtáblákat

Csütörtökön megkezdi a kétnyelvű helységnévtáblák hivatalos kihelyezését a Szlovák Útkezelő Vállalat – tudta meg az MTI pozsonyi irodája.

MTI | 2012. március 2.

Az első magyar nyelvű helységnévtáblát Párkányban helyezi ki az útkezelő.Ma kezdik meg az alkalmazottaink a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, de csak az első osztályú utakon, mert az tartozik a vállalat hatáskörébe. Az első tábla kihelyezésére az I/63-as úton kerül sor, Párkánynál” – erősítette meg az MTI-nek Iveta Fedorová, a szlovák állami útkezelő vállalat sajtószóvivője csütörtökön.

A kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése pénteken a lévai járásban lévő Gyerk községben folytatódik, majd március 6-án Ógyallán, március 10-én pedig Diószegen újabb táblák kerülnek a helyükre.
A táblák kihelyezését a szlovák közlekedésügyi tárca államtitkára, Érsek Árpád (Most–Híd magyar-szlovák párt) többszöri, erre vonatkozó felszólítása után kezdte meg az útkezelő.

Szlovákiában tavaly nyár óta van érvényben a módosított kisebbségi nyelvhasználati törvény, illetve az ehhez kapcsolódó kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a magyar helységneveket használják azokon településeken is, amelyeket szlovák nemzet jeles személyiségeiről neveztek el. A táblák kihelyezésével azonban mindezidáig késlekedett az illetékes állami vállalat.

A késedelemre való figyelmeztetésként február 10-én Szlovákia több településén is magyar nyelvű helységnévtáblákat helyezett el a Magyar Koalíció Pártja (MKP). Ezek egyikét éppen Párkányban az I/63-as úton helyezték ki, de azt másnapra ismeretlen személyek széttörték. Néhány napra rá az MKP újabb táblát helyezett ki a megrongált helyére.

A törvény értelmében az összes érintett településen legkésőbb július 1-jéig kellene kihelyezni a kétnyelvű helységnévtáblákat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!