0:05
Főoldal | Rénhírek

Magyar filmeket néznek Sanghajban

Magyar feltalálókat, a Gömböc találmányt és Magyarországot bemutató filmeket láthat a 2010-es sanghaji világkiállítás közönsége.

MTI | 2010. április 26.

A magyar pavilon kialakítását az expó jelmondata, a „Jobb város, jobb élet”, illetve a 21. századi magyar találmány, a Gömböc határozza meg – tájékoztatott Szekeres Dénes producer, a Tivoli Filmprodukció Kft. tulajdonosa.

Az ifjabb Seregi László által rendezett kétperces Gömböc-film Domokos Gábor és Várkonyi Péter magyar tudósok találmányát mutatja be, angol és kínai felirattal. A Gömböc olyan homogén test, amelynek csupán egy stabil és egy instabil egyensúlyi helyzete van, és bárhogy tesszük le, mindig a stabil egyensúlyi pontjába tér vissza. Hasonlóan viselkedik a gyerekjátékként ismert keljfeljancsihoz, ám az nem homogén idom, hiszen legalább két anyagból készítik. Szintén a Gömböcről szól az a 20-másodperces, szöveg nélküli animációs film is, amely 3D-ben látható.

Ugyancsak Seregi László rendezte a Magyar Feltalálók című filmet, amelyben 18 hazai feltalálóval és találmányával ismerkedhet meg a közönség: a többi között Kempelen Farkassal, Szent-Györgyi Alberttel, Irinyi Jánossal, Bíró Józseffel és Rubik Ernővel. A közel hétperces Jobb város, jobb élet című mozgókép azt szemlélteti, miként találkozik Magyarországon a történelem és a jövő, hogy országunk a vizek világa, a történelmi hagyományok ápolója. A film makettek segítségével mutatja be az olimpia rendezésére is képes ország képét. A Káel Csaba rendezte alkotást kínai szinkronnal, angol felirattal tekinthetik meg az érdeklődők. A filmeket szünet nélkül vetítik, hogy a vonuló tömeg folyamatosan nézhesse – közölte Szekeres Dénes, hozzátéve: a mozgóképek a világkiállításra készültek.

A szervezők 70 millió látogatót várnak a májustól októberig tartó expóra, ez naponta átlagosan 400-500 ezer, csúcsnapokon 600-800 ezer érdeklődőt jelent.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!