0:05
Főoldal | Rénhírek

Magyar cikk nyerte az EU újságíró-pályázatának második díját

Több mint 500 beküldött cikk közül szerezte meg a második helyet Balla István írása.

MTI | 2010. április 30.

Második díjat nyert Balla István Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek? című írása az Európai Unió újságíróknak szóló pályázatán, amelyen a diszkrimináció problémáját tudatosító munkákkal lehetett részt venni.

A FigyelőNeten tavaly nyáron megjelent cikk a roma gyermekek életkörülményeit tárja fel.     Viviane Reding alapjogi biztos csütörtöki brüsszeli bejelentése szerint az első díjat egy német újságíró-hallgató, Kathrin Löther nyerte, aki a Süddeutsche Zeitungban megjelent, Mások szeretete című cikkében a fogyatékkal élő emberek közötti szerelmet vizsgálta.

A különdíjat pedig a finn Hanna Nikkanen kapta Félúton megrekedve című cikkéért. A Voima folyóiratban közzétett cikk egy szegénységben élő finnországi bevándorló történetét mondja el.

„A kapcsolódó problémák bemutatása útján a sajtó kulcsszerepet játszhat a diszkrimináció, az előítéletek és a sztereotípiák leküzdésében – nyilatkozott Reding a győztesek ismertetésekor. – Az újságírók vitát indíthatnak, véleményt formálhatnak, és felhívhatják társadalmaink figyelmét olyan fontos kérdésekre, mint például a diszkrimináció.”

A tudósítók arra ösztönzik olvasóikat, hogy közelebbről vizsgálják meg és részletesebben gondolják át a megkülönböztetéssel és az egyenlőtlenséggel kapcsolatos kérdéseket – tette hozzá a témáról kiadott közlemény.

Viviane Reding bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság 2010-re is meghirdeti a díjat, amely az idén EU Újságírói Díj - Együtt a diszkrimináció ellen néven fut majd. Az 5000, 3500 és 2000 euró pénzjutalommal is járó díjra a nyomtatott és az online sajtó minden olyan újságírója pályázhat, aki írásaiban a diszkrimináció és a sokszínűség kérdéseivel foglalkozik. Feltétel, hogy a cikkek közzétételének időpontja 2009. szeptember 1. és 2010. szeptember 17. között legyen - utóbbi dátum a jelentkezési határidő is.

A mostani nyertes pályázatokat a 27 EU-tagállamból beküldött több mint 500 cikk közül választották ki. A szervezők mind a három európai nyertest egy tetszés szerinti EU-országban tett tanulmányi úttal is jutalmazzák majd.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!