0:05
Főoldal | Rénhírek

Gondolatnyi Segítség

Közvélemény-formáló versenyt hirdetett a Kézenfogva Alapítvány általános és középiskolásoknak; a program célja, hogy a diákok közös tevékenységbe fogjanak fogyatékos emberekkel.

MTI | 2013. február 6.

A Gondolatnyi Segítség program lényege, hogy a diákok ismert emberek elfogadásról szóló gondolatait alapul véve közös programokat szervezzenek a helyi fogyatékosügyi szervezetek bevonásával. Az alapítvány honlapján elérhető adatbázisban városra lebontva megtalálhatók a fogyatékos embereket segítő intézmények  közölte a kezdeményezés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A közös tevékenység lehet bármi: farsangi jelmezek készítésétől a kiránduláson át a bevásárlásig. A programról egy rövid beszámolót és néhány fotót kell feltölteni az alapítvány honlapjára. A március 31-ig tartó játékba beszálló csapatokat nyereményekkel ösztönzik, a különdíjasok pedig találkozhatnak azzal a híres emberrel, akinek a gondolata elindította őket a játékban.

„Hisszük, hogy csak együttes cselekvéssel, közös élményekkel és tapasztalással válhatnak a fiatalok elfogadóvá a fogyatékos emberek irányában. Ezért szeretnénk a jövő nemzedékének figyelmét felhívni fogyatékos társaikra, hogy ők már egy sokkal befogadóbb társadalom tagjai lehessenek”  idézte a közlemény Pordán Ákos, az alapítvány ügyvezetője szavait. A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!