„Kihúzták a dugót”
A pusztító földrengések több ezer kilométeres távolságban is képesek előidézni kisebb rezgéseket a vulkánok közelében.
A nagy erejű földrengések képesek elmozdítani a távol fekvő vulkánokat is – derítette ki egymástól függetlenül két kutatócsoport, amely a jelenség tényében egyetért ugyan, ám az okokat másként magyarázza. A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányaik szerint a Chilében 2010-ben, illetve a Japánban 2011-ben kirobbanó földrengések hatására még a Csendes-óceán átellenben lévő partvidéken emelkedő hegyek is „megmozdultak”, és jó néhány, összefüggő vonalat alkotó hatalmas vulkán megsüllyedt. Akadtak köztük olyanok, amelyeknek a krátere tizenöt centiméterrel ereszkedett alább. A láncszerű jelenséget most először írták le. A kutatók azokban úgy vélik, hogy a jövőben egyre több példát fognak találni a vulkánok megsüllyedésére, és valószínűleg a jelenséget előidéző mechanizmusra is megtalálják a közös magyarázatot.
Azt már évszázadokkal ezelőtt megfigyelték, hogy földrengések hatására a vulkánok olykor ledobják a sapkájukat. Az olyan pusztító földrengések, mint a japán (9,0-es erősségű), vagy a chilei (8,8-as erősségű), több ezer kilométeres távolságban is képesek előidézni kisebb rezgéseket a vulkánok közelében. A két csapat felkészülten várta az esetleges kitöréseket a helyszíneken, de ahelyett, hogy a vulkánok „kidudorodtak” volna – jeleként a mélyből egyre feljebb emelkedő, forró magma nyomásának –, a kutatók „megroggyanó” hegyeket láttak. Sem Japánban, sem Chilében nem tapasztalták jelét lávaömlésnek, pedig több tucat vulkánt tartottak megfigyelés alatt. Ellenkezőleg, műszereik azt rögzítették, hogy az óriási kiterjedésű, nem egyszer 15-ször 30 kilométeres vulkáni katlanok 5-15 centiméterrel megsüllyedtek. A vizsgált, többnyire ovális alakú kráterek a földrengések 200-300 kilométerrel odébb, a tengerben húzódó kipattanási vonalával párhuzamosan helyezkedtek el. Mindkét csapat megfigyelési adatait műholdas felvételek is alátámasztották.
Az egyesült államokbeli Cornell Egyetem kutatócsapata, amely Matthew Pritchard geofizikus vezetésével a chilei földrengés utóhatásait tanulmányozta, úgy gondolja, hogy a szeizmikus mozgások tulajdonképpen „kihúzzák a dugót” a vulkánok repedéseiből és hasadékaiból, szabad folyást engedve a felgyülemlett hidrotermikus, cseppfolyós halmazállapotú áramlatoknak, hasonlóan ahhoz, mint amikor valaki lecsavarja egy szénsavas üdítőital palackjának a tetejét. Miközben a folyadékok elszöknek, a vulkánokat övező talaj megereszkedik. Velük ellentétben a japán csapat abban látja a jelenség okát, hogy nem a vulkánok környezete bukik alább, hanem inkább a belső magmakamrák rogynak meg. Érvelésük szerint mivel a forró kőzet lágy a vulkánok gyomrában, nemcsak könnyebben, hanem nagyobb mértékben deformálódik a masszív rengések kiváltotta földkérgi változások következtében.