0:05
Főoldal | Rénhírek

Junior Internet Project: honlapépítő verseny fiataloknak

A visegrádi országokban megrendezett nemzetközi verseny hazai fordulójára március 7-ig lehet nevezni.

IT café | 2011. február 22.

Két hét áll már csak azon 18 évesnél nem idősebb fiatalok rendelkezésére, akik informatikai karrierjüket a Junior Internet Project 2011-es fordulójával szeretnék megalapozni. A versenyre honlappal, honlaptervvel, grafikus projekttel vagy esszével pályázók közül a legjobbak egy nemzetközi konferencián vehetnek részt, és különféle nyereményeket vihetnek haza.

A 2000-ben Csehországban indított, és 2006-ban az összes visegrádi országra (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kiterjesztett Junior Internet Project célja, hogy felkutassa azokat a tehetséges iskoláskorú fiatalokat, akiket érdekel az internet, és jövőjüket informatikai pályán képzelik el. A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

A verseny magyar fordulójára március 7-ig lehet nevezni, az indulók március 19-én Budapesten, a Microsoft Magyarország székházában megrendezett konferencián mutathatják be egymásnak és a zsűrinek a pályázataikat, valamint hallgathatnak meg előadásokat neves IT-szakértőktől. Innen a legjobbak jutnak tovább a nemzetközi döntőre, amelyet a lengyelországi Wrocławban tartanak április 15-17-e között.

Különdíjat kap a legjobb fogyatékkal élő pályázó, illetve egy Xbox360 Kinect lesz a jutalma a legjobb Microsoft WebMatrix-alapú honlappal induló versenyzőnek. A megmérettetésről további információ annak hivatalos weboldalán található.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!