Hiszek benne, mert semmi értelme
Csuklás, tüsszentés: miért kapcsolódnak ezekhez a mindennapi jelenségekhez hiedelmek? Honnan erednek ezek a nyelvben jól kifejeződő babonák?
Különös olvasói kérdést kaptam, amelyiknek – legalábbis számomra – nyilvánvalóan nincs köze a nyelvhez. Ezért a laikus nyugalmával válaszolhatok rá: ha tévedek, az azért van, mert nem értek a néprajzhoz.
Előfordul az emberekkel, hogy csuklanak. Ilyenkor azt szokták egyesek mondani, hogy a csukló embert emlegetik. Honnan ered ez a néphiedelem és mi az alapja?
Egyébiránt én úgy tudtam, hogy a tüsszentés jelenti az ember "emlegetését" és nem a csuklás. (Nem tudom miért így tudom. Ez is valamiféle elterjedt néphiedelem-változat lehet? Ennek az eredetéről is lehet-e valamit tudni?)
Nem tudok olyan hiedelemről, aminek kifejezetten nyelvi alapja lenne (például ebben az esetben olyasmi, hogy a csuklás elnevezése vagy a vele járó hangeffektus felidézne valamilyen tartalmas kifejezést, aminek köze van a csukláshoz kapcsolódó hiedelemhez). Ezért írtam, hogy számomra nyilvánvalóan nincs köze ennek a kérdésnek a nyelvhez. Ha van kapcsolat, az legfeljebb annyi, hogy a nyelv is egy népcsoport szokásrendszeréhez tartozik.
A csukláshoz egyébként a Föld számos részén kapcsolódik olyasféle hiedelem, mint nálunk, például az arab világról, Indiáról és Nepálról hallottam ezt. Vidékenként eltér, hogy ki emlegeti a hiedelem szerint azt, aki csuklik, és milyen szándékkal (például létezik olyan verzió, hogy közeli hozzátartozó emlegeti, és olyan verzió is, hogy rossz szándékkal emlegetik). Névtelen olvasónk értesülésének, hogy a tüsszentéshez (vagy ahhoz is) hasonló hiedelem kapcsolódik, van némi alapja: számos kelet-ázsiai országban létezik ez a hiedelem, de tudtommal a mi környékünkön nem. Viszont a tüsszentéssel kapcsolatban számtalan más hiedelem is létezik a Föld különböző pontjain, hol baljós, hol szerencsés előjelnek tekintik.
(Forrás: James Gathany / CDC Public Health Image library ID 11162 / Public Domain / Wikimedia Commons)
A csukláshoz, tüsszentéshez és más jelenségekhez kapcsolódó hiedelmek eredetéről általában semmit sem lehet tudni. Csak néha lehet sejteni bizonyos motivációt (például szimbolikus vagy hasonlóságon alapuló kapcsolatot). Például éppen a tüsszentés esetében annak a hiedelemnek, hogy betegség előjele lehet, elég kézzelfogható tapasztalati alapja van (hiszen a légúti megbetegedéseknek régen sokkal fatálisabb következményei lehettek, mint most). És ebből a hiedelemből erednek a tüsszentés után szertartásosan elmondandó „jókívánságok” is. Ezért olyan furcsa, hogy a magyarban azt mondjuk: Egészségedre!. Én úgy tudom, hogy ezek eredetileg nem is jókívánságok, hanem inkább afféle fohászok voltak, hiszen a tüsszentés a környezetre is veszélyt jelentett, ezért az emberek inkább maguknak kértek félelmükben egészséget: a némeg Gesundheit-ben például nem is szerepel a kívánás mozzanata.
A tüsszentéssel kapcsolatban itthon eddig csak azzal a hiedelemmel találkoztam, hogy ha valaki tüsszent, akkor az éppen előtte elhangzott állítás igaz. Ennek ókori, közelebbről görög eredete lehet, de hogy a görögök hiedelmének mi volt az eredete, azt nem lehet tudni. A klasszikus görög emlékek szerint a tüsszentést kedvező égi jelnek tekintették, különösen pedig az előtte elhangzott állítás égi megerősítésének. Erről tanúskodik például a következő idézet, az Odüsszeia 17. énekéből:
„[...] Hogyha Odüsszeusz megjönne s hazaérne honába,
rajtuk, erőszakukért, a fiával bosszut is állna.”
Erre nagyot tüsszentett Télemakhosz, s az egész ház
szörnyen visszhangzott. Nevetett rá Pénelopeia,
s Eumaioszhoz azonnal ilyen szárnyas szavakat szólt:
„Menj oda hát, s a szegény idegent hívd már ide hozzám.
Nem látod, hogy tüsszentett a fiam szavaimra?
Kérőim romlása se lesz hát teljesületlen,
egy sem tudja a vészt s a halált közülük kikerülni. [...]”
Miért ismeretlen általában az ilyen hiedelmek (vagy elmarasztalóbb kifejezéssel: babonák) eredete? Ez a természetükkel függ össze. A babona általában azt jelenti, hogy egy jelenségnek, aminek az égvilágon semmi jelentősége sincs és nem mutat túl önmagán, mégis tulajdonítanak valamilyen relevanciát, legtöbbször a jövőre vonatkozó útmutatást, fenyegetést stb. És mivel nyilvánvaló, hogy az illető jelenségnek nincs önálló jelentősége, és amivel összefüggésbe hozzák, ahhoz valójában semmi köze nincs, ezért teljesen önkényesnek, tartalmatlannak kell lennie, mint amilyen az orr viszketése, a fekete macska áthaladása az úton, és így tovább. (Mint említettem, a tüsszentés kicsit kilóg ebből a sorból, hiszen mégiscsak van némi jelentősége, az egészségi állapotunk szempontjából.)
Ebből a szempontból a babonák rengeteg más jelenséggel mutatnak némi átfedést, egyezést. Leginkább, mint Sigmund Freud felfedezte, a kényszerneurózissal, aminek éppen az az egyik fő tünete, hogy úgy érezzük, bizonyos tevékenységeket, amelyeknek egyébként semmi fontosságuk nincs, szertartásosan el kell végeznünk. Tehát ahogy nem létezhetne olyan babona, ami egy ház leégéséhez kapcsolódik, mert a ház leégése fontos esemény, ugyanígy a kényszerneurózisban is értelmetlen, még szimbolikus jelentőséggel sem rendelkező tevékenységeket kell végezni (például minden parkoló autót meg kell érinteni, vagy nem szabad sötét járólapra lépni).
Nagyon érdekes a babonáknak a vallásokkal való kapcsolata is. A legkülönbözőbb vallások különböző korszakokban megpróbálnak harcot folytatni a „népi” (vagyis nem magából a vallásból származó) babonák, hiedelmek ellen – sokszor úgy tűnik, hogy főleg a saját pozícióik védelmének érdekében –, máskor viszont (vagy éppen egyidejűleg) pontosan olyan előírásokat, szertartásokat vezetnek be, amelyek a kívülálló szemében ugyanilyen babonáknak minősülnek (még akkor is, ha valamilyen szentnek tekintett szövegre hivatkozva írják elő őket).
Én Freud szövegeiből azt vettem ki, hogy az ő meggyőződése szerint a babonás hiedelmek, a népszokások, sőt a vallási szokások is az emberi természet kényszerneurotikus hajlamaiból származnak. Tehát ha igaza van, akkor az olyan hiedelmekben és a babonákban, mint amik a csukláshoz, a tüsszentéshez és hasonlókhoz kapcsolódnak, ártalmatlan formában élhetjük ki az irracionális magyarázatokra, a teljesen alaptalan „jövőbe látásra” való hajlamunkat. Éppen az a jó bennük, hogy nincs értelmük, és ezért is vész ködbe az eredetük.
A viszketéshez is sok népi hiedelem kapcsolódik.
„A ránk maradt ókori orvosi papiruszokból, melyek közül az Ebers-papirusz a legterjedelmesebb, az derül ki, hogy ezek az orvosok a tudásukat pusztán tapasztalati úton szerezték, átitatta azt a mágia, és abszolút tudománytalan volt. Bár rengeteg lehetőségük adódott arra, hogy több ismeretük legyen, szinte semmit sem tudtak az emberi anatómiáról, a leírásaik a betegségekről reménytelenül kezdetlegesek voltak, és a papiruszokra feljegyzett több száz gyógykezelésük háromnegyede teljesen hatástalan volt. Még a balzsamozási technikájuk is olyan silány volt, hogy ha nem Egyiptomban lettek volna, hanem egy más éghajlatú területen, csak kevés múmia maradt volna meg” (J. Orr szerk.; 1960).
A francia orvos és kutató, Georges Roux a könyvében (Ancient Iraq. 1964, 305–309. o.) a következőt mondja: „A mezopotámiai orvosok diagnózisai és prognózisai tulajdonképpen a babonák és a gondos megfigyelések keverékei voltak.” Képzett, hivatásos orvosaik voltak, akik a legtöbb betegséget természetfeletti okokra vezették vissza, de más kiváltó tényezőket is számításba vettek, például a fertőzést, az ételt és az italt. Az orvosok gyakran egy jóshoz, a bárú-paphoz irányították a betegeket, aki igyekezett felszínre hozni azt a rejtett bűnt, amely miatt kialakult a betegség. De az ásipu-paphoz is küldhették őket, aki ráolvasással és misztikus rítusokkal próbálta kiűzni a démonokat. Roux ezt mondja: „A mezopotámiai orvosok, akárcsak az ott élő csillagászok, metafizikai tanokra alapozták a tudományukat, és ezzel hátat fordítottak annak a lehetőségnek, hogy racionális magyarázatokat keressenek, melyek sok eredményt hoztak volna.”
A babilóniaiak Éát tartották a gyógyítás legfőbb istenének. Amuletteket és talizmánokat hordtak, hogy megvédjék magukat az ártó szellemektől. A görögök úgy gondolták, hogy Hügieia istennő volt az egészség védelmezője, és az ókori görög orvosok Aszklépiosztól (Asklepios, Aesculapius) merítettek ihletet. A rómaiaknál bizonyos betegségeknek megvoltak a maguk gyógyító istenségei. Például azt hitték, hogy a lázat Febris gyógyítja meg. Érdekes, hogy a bot köré tekeredett kígyó szimbólumát – amely a mai napig az orvoslás egyik jelképe – a görög Aszklépiosz istennel hozzák összefüggésbe
A franciák tüsszentésnél többnyire "à tes souhaits" 'kívánságaidra', közvetlenebb viszonyban pedig "à tes amours" 'szerelmeidre' kifejezést használják.
Hogy miket mondanak hapciláskor az európaiak, az alábbi link sorolja fel.
europeisnotdead.com/europe-is-not-deadfr...rnuements-europeens/
Spanyolul meg azt mondják a tüsszentésnél, hogy "Jesús". (Bár nem tudom, mennyire elterjedt és hol.)
" Tüsszentés a tonga nyelvben
A tüsszentésre rendszerint az "Egészségedre" a válasz. Sok nyelvben azonban az ilyen kifejezéseknek nincs megfelelőjük, az esetleges megjegyzéseknek pedig egészen más értelmük és funkciójuk lehet. Az angolban azt mondják : Bless you ( légy áldott ), a németben Gesundheit ( egészség ); a mende nyelvben ( Sierra Leone ) a biseh ( köszönöm ) szó használatos, a bemba nyelvben ( Kongó ) a kuma ( légy egészséges ), a malgaszban pedig a velona ( életben van ). A tongában a tüsszentést nemegyszer annak jeleként értelmezik,hogy a tüsszentő hiányzik kedvesének. Elég gyakori, hogy tüsszentés után valakinek viccesen azt mondják : Ikai ke nofo noa mua ! - szó szerint , " sajnos, nem vagy semmi ". A kifejezés szándékolt értelme az, hogy a szeretett személynek, aki a tüsszentést előidézte,inkább semmire sem kellett volna gondolnia, mint a tüsszentőre. Jelentős eltérés a magyartól,hogy a tongában a tüsszentő személy is használhatja az előbbi kifejezést, mintha azt mondaná : Egészségemre ! "
( David Crystal - A nyelv enciklopédiája 21. old. )
Egyébként érdekes, hogy más "testi kipárolgásra" , pl. köhögés ( a Robitussin-tól tekintsünk el ), böfögés vagy fingás jelenségét semmilyen megszokott szóbeli formula nem kíséri, pedig ezek sem kevésbé gusztustalanabbak , mint a tüsszentés. Bár valszeg ez az illemmel függ össze, miszerint hangosan röfögni és pukkantani nem illik, annak ellenére , hogy a tüsszentéssel másokat is megfertőzhetünk betegséggel, ami viszont komolyabb dolog, mint a kellemetlen szag vagy hang elviselése. Valamiért a nyugati / európai illemszabály a tüsszentést mégis kevésbé illetlennek tartja.
A tüsszentésről egy időben azt hitték, hogy tisztítja az agyat. Egyebek mellett ezért is terjedt el a tubákolás szokása.
Más. Tüsszentéskor oroszul bugy zdorov-ot mondanak, azaz: légy egészséges-t.