Halakkal fejtették meg a fogzománc rejtélyét
Honnan jön a fogzománc a fogainkra? A megoldást egy több, mint négyszázmillió éves kövület szolgáltatta.
A legkeményebb dolog az emberi testen a fogzománc – majdnem olyan kemény, mint Chuck Norris, ráadásul most már azt is tudni vélik, hogy hogyan került a szánkba.
Az Uppsalai Egyetem kutatója Per Ahlberg paleontológus és kollégái ugyanis egy olyan ősi hal fosszíliájára bukkantak, ami képes volt előállítani a hidroxiapatit nevű anyagot, ami a fogzománcunk anyagát képezi. (Nem, nem a kövület, hanem a hal.) A Psarolepis romeri egy nagyjából húszcentis ragadozó volt, ami 410-415 millió évvel ezelőtt vadászott a tengerekben és a zománcot a pikkelyei és a koponyája megerősítésére használta. A fogai ugyanakkor teljesen zománctalannak bizonyultak.
A kutatók egy modern halat, a pettyes kajmánhalat is megvizsgálták. Ez a halacska Észak-Amerika édesvizeiben él, és egy zománchoz hasonló anyagot használ a pikkelyei megerősítésére. A genom vizsgálatával arra a következtetésre jutottak, hogy a kajmánhal a zománctermeléshez szükséges három fehérjéből kettőt elő is tud állítani, továbbá hogy ez az anyag a zománc pikkelybevonó-anyagaként funkcionál.
A kutatók arra jutottak, hogy a zománctermelő fehérjék működése az evolúció során más testrészekre helyeződött át (azaz a fogazatra), és nem a pikkelyek irányából „vándorolt át” a fogakra a kemény struktúra – mindeddig ugyanis így gondolták a kutatók.
És ha valaki most megkérdezi, hogy ez miért nyelv, vagy miért tudomány, attól megvonjuk az ingyenes nyestelőfizetést.