Elrejtett történelem a maja otthonokban
A maja uralkodók emlékműveken örökítették meg tetteiket, de a közemberek is kifejlesztettek egy „nyelvet” arra, hogy nyomot hagyjanak magukról.
A maja uralkodók emlékműveken örökítették meg tetteiket, de a közemberek is megtalálták annak a módját, hogy hogyan őrizzék meg családjuk történetét, amelyet otthonaik alapzatába „írtak”.
A maják klasszikus korszakában (Kr.u. 250 és 900 között) a lakosság rendszeresen megsemmisítette saját otthonait: lerombolták a falakat, felgyújtották a padlót, majd a romok tetejére bizonyos tárgyakat, néha halottakat helyeztek, majd újból felgyújtottak mindent. A szertartás befejeztével a házat a régi alapokon újjáépítették: a padlózatba színpompás edényeket és cseréptöredékeket, állati csontokat és kődarabokat építettek be. A jelek szerint ezek a rituálék 40-50 évente megismétlődtek a maja kalendárium valamilyen jeles dátumához időzítve – olvasható az EurekAlert című tudományos hírportálon.
Az otthoni hamvasztás szokása általános volt a maják körében, ám csupán a család néhány tagját temették el a házakban. Ugyanakkor nem találtak maja temetőket, vagy más olyan helyszíneket, ahol az elhunytakat végső nyugalomra helyezhették volna.
A „házrombolási” szertartást már korábban is ismerték az antropológusok, ám Lisa J. Lucero, az Illinoisi Egyetem professzora vállalkozott elsőként arra, hogy a házak padlózatában eltemetett tárgyak segítségével megfejtse a maják privát történetét, azt kutatva, hogy milyen szimbolikus jelentőséggel bírtak a színek, a tárgyak elrendezése.
„A közemberek megtalálták a módját, hogy megörökítsék saját történetüket. A tárgyakat elégették, de ez nem jelenti azt, hogy megfeledkeztek róluk. A családtagjaikat is ezen a helyszínen hamvasztották el, a korábban elhunyt ősök csontjait pedig eltávolították, s valahol máshol helyezték el, legfeljebb néhány töredéket megtartva emlékként. Az otthonok lerombolása és újjáépítése az idő múlását, az élet ciklikus voltát jelképezte” – magyarázta Lisa J. Lucero, aki 20 éve tanulmányozza Belize-ben a maják egykori településeit és szent helyeit. Tanulmánya a Journal of Social Archaeology című szaklapban látott napvilágot
Az amerikai antropológus kollégáival két házat tárt fel, amelyeket Kr.u. 450 és 1150 között laktak. A két házban a kutatók férfiak, asszonyok és gyermeke teljes, vagy részleges csontvázára bukkantak, akik köré gondosan elrendeztek bizonyos tárgyakat. Az elhunytak némelyikét fekvő helyzetben temették el, míg másokat ülve - az utóbbi testhelyzet magasabb társadalmi státusra utal.
Lisa J. Lucero szerint nincs arra bizonyíték, hogy magas rangú személyeket temettek volna el az otthonokban. A jelekből inkább úgy tűnik, hogy a család azon halottai részesültek ilyen elbánásban, akik jeles dátumok környékén hunytak el.
Míg az európai kultúrában a fekete a gyász színe, a maja temetkezésekben sehol sem találni fekete tárgyakat.
Gyakoriak ugyanakkor a vörös edények, tárgyak. A vörös a kelet, az élet és az újjászületés jelképe volt, s a vörös tárgyakat általában az elhunytak keleti oldalán helyezték el. Az obszidián és a kovakő a maja alvilág kilenc, valamint a menny 13 szintjét jelképezi.
Az edényeknek is fontos szerep jutott a maja rituálékban. Lisa J. Lucero egyaránt talált teljesen ép és törött csészéket, szilkéket. Az épségben eltemetett tárgyakat speciálisan a szertartásra készítették, míg a mindennapi életben használtakat összetörték, vagy megrongálták.