0:05
Főoldal | Rénhírek

„Élő könyvek” Sepsiszentgyörgyön

Pszichológust, politikust, sportolót, újságírót, nyugdíjast, fogyatékkal élőt lehet „kölcsönözni” csütörtöktől a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban.

MTI | 2011. március 31.

Az Élő Könyvtár projektet a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Klub szervezi partnerségben a Háromszéki Ifjúsági Tanáccsal és a HITI Önkéntes Központtal az A. R. T. Fusion Egyesület kezdeményezésére az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben programja támogatásával – adta hírül az erdélyi Krónika.

Az Élő Könyvtár naponta 16 és 21 óra között tart nyitva szombatig, az érdeklődők a katalógusból választva kevesebb mint egy órára kikölcsönözhetnek valakit, akivel félrevonulva elbeszélgetnek, megismerkednek. A projekt célja felhívni a figyelmet a sokszínűségre, a másság elfogadására. A „kikölcsönzött” személyek akár saját életük, helyzetük alapján, akár a téma jó ismerőjeként fognak beszélni.

Kelemen Éva-Orsolya, az egyik szervező a lapnak hangsúlyozta: a különbségek gyakran nem erőforrásként jelennek meg, hanem előítéleteket szülnek, melyek diszkriminációhoz és társadalmi kirekesztéshez vezethetnek. A beszélgetések során ezeket az előítéleteket lehet lebontani.

A bejelentkezőknek alá kell vetniük magukat a „könyvtár” szabályzatának, például a kikölcsönzött „élő könyvet” negyven perc után változatlan fizikai és szellemi állapotban kell visszavinniük, a „legolvasottabb köteteknek” joguk van arra, hogy szünetet tartsanak két kikölcsönzés között.

Mivel Sepsiszentgyörgyön románok és magyarok is élnek, a szervezők „élő szótárakat” bocsátanak az olvasók rendelkezésére. A könyvtárba eddig mintegy harmincan jelentkeztek „könyvnek”, van köztük politikus, pszichológus, sportoló, fogyatékkal élő és újságíró is. Arra törekszenek majd, hogy a társadalom számára oly fontos kérdés ne tabutéma, hanem mindenki számára nyitott könyv legyen.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!