0:05
Főoldal | Rénhírek

Kész Eldorado!

Csaknem 4 millió, akár szerzői jogi védelem alatt álló dokumentumról kérhetnek információt és rendelhetnek digitális másolatot a felhasználók az Országos Széchényi Könyvtár Eldorado-programjában, amelynek megvalósítása csütörtökön indul.

MTI | 2012. november 4.

Az Eldorado (Elektronikus Dokumentumküldés Országos Rendszere, Adatbázisa és Dokumentumtára) célja, hogy a felhasználók digitális formában, jogszerűen hozzájuthassanak a szerzői jogi védelem alatt álló, illetve e védelem hatálya alól kikerülő dokumentumokhoz a magyar könyvtári információ- és dokumentumszolgáltató rendszer részeként működő, a projekt keretében megvalósuló szolgáltatásrendszer használatával – tájékoztatta az MTI-t a nemzeti könyvtár. Mint közölték, a kiépülő rendszer segítségével az olvasók csaknem négymillió dokumentumról kérhetnek információt és rendelhetnek digitális másolatot, de kölcsönözhetnek e-könyvet is.

Az Eldorado-projekt feladata olyan rendszer létrehozása, amely az oktatás és képzés támogatása mellett szolgáltatásaival és üzleti modelljével nem veszélyezteti a könyvpiaci szereplők érdekeit, sőt, piacösztönző szereplőként segíti tevékenységüket.

A kész rendszerben az olvasók és könyvtárosok nyomon követhetik a megrendelések állapotát a megrendelés indításától a digitalizálás munkafolyamatain keresztül a fizetésig és az elkészült digitális másolat átvételéig. A projekt gyorsítását egy még beszerzendő, nagy teljesítményű, óránként kétezer oldal digitalizálását is lehetővé tévő automata könyvszkenner fogja segíteni.

Az OSZK által az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül benyújtott pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Európai Szociális Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 250 millió forinttal támogatja a 2012. november 1. és 2014. október 31. közötti időszakban.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!