0:05
Főoldal | Rénhírek

Debreceni Költészeti Fesztivál: Tóth Árpád a középpontban

A hajdú-bihari megyeszékhely középiskoláiból több száz diák vesz részt aktívan a IX. Debreceni Költészeti Fesztivál pénteken induló programsorozatán, amelyben központi szerepet kap a 125 éve született Tóth Árpád munkásságának bemutatása.

MTI | 2011. március 31.

Az évfordulók különleges egybeesése jellemzi az idei fesztivált: idén ünnepeljük Debrecen mezővárossá válásának 650., Oláh Gábor születésének 130. és Tóth Árpád születésének 125. évfordulóját – emelte ki Somogyi Béla, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban.

Mint elmondta, új célt, a fiatalok kultúrába és költészetbe való bevonását tűzték ki maguk elé. Ötven évvel ezelőtt az akkori városvezetők a mezővárosi cím adományozásának 600. évfordulóján  megrendezték a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt, amely napjainkra világhírű lett.

„Szeretnénk, ha idén mi is olyan kulturális értékek alapjait tehetnénk le, amelyre ötven évvel később büszkén tekinthetnek vissza a város polgárai” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette: a költészeti fesztivál nyitja azt az irodalmi programsorozatot, amely a Debreceni Könyvhéttel folytatódik és az Őszi Irodalmi Napokkal zárul.

Szilágyi Szabolcs, a Tóth Árpád Gimnázium igazgatója hangsúlyozta: iskolájuk névadójának szellemi öröksége és a város sok évszázados múltja kiváló alapot teremt arra, hogy a diákjaik felé értéket közvetítsenek, valamint Debrecent és az iskolát valóban második otthonuknak tartsák a fiatalok.

A költészeti fesztivál pénteken a gimnáziumban a Tóth Árpád Országos Középiskolai Versmondó Verseny kétnapos sorozatával indul, majd április 11-én – a város napján – Oláh Gábor egyik verses elbeszélésének előadásával folytatódik. Másnap Áprilisi capriccio címmel kétnapos szavalóversenyen mutatkozhatnak be a város iskolásai.

Debrecen húsz középiskolájának részvételével április 14-én 650 perces irodalmi-művészeti programsorozat tölti meg a Kölcsey Központot, majd a Baltazár Téren 650 középiskolás együtt szavalja el Tóth Árpád Április című versét. Este a fesztivál debreceni költők megzenésített verseinek előadásával zárul.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!