0:05
Főoldal | Rénhírek

Bocsánatot kérnek Malina Hedvigtől

Sajtónyilatkozatban fejezi ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt a szlovák kormányhivatal – döntött a szlovák kormány szerdai ülésén.

MTI | 2012. február 1.

A kormány a nyilatkozatban elismeri, hogy a panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy sérülhettek a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai írja a közszolgálati TASR hírügynökség.

A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki – hangzik a pozsonyi Új Szó című napilap értesülése szerint a bocsánatkérést tartalmazó mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott. A sajtónyilatkozat kiadásával az ügy hivatalosan befejeződik, sem Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én vette kezdetét, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert magyarul beszélt.

A diáklány aki azóta férjhez ment, és két gyermeket szült 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. A szlovák kormánynak 2011. szeptember 30-ig kellett válaszolnia a bíróságnak. Ezt követően a testület megvizsgálta, összhangban van-e a létrejött egyezség az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A testület jóváhagyta a megegyezést, ami egyben azt is jelenti, hogy Hedvig ezzel az üggyel többé nem fordulhat Strasbourghoz, s nem követelhet semmiféle anyagi kártérítést az államtól. Az egykori diáklány anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, s ennek a kormány bocsánatkérése megfelel.

Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában indított vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is gyanúsítottként szerepel. Robert Kaliňák volt belügyminiszter ugyanis azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította.

Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő.Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság idézte az ügyvédet a Bumm.sk hírportál.

Malina Hedvig ügyvédje ebben az esetben annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul azért, mert a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!