Az ősember sixtusi kápolnájától a billogokig
Az írás megszületéséhez rengeteg kreativitásra, szerencsére és – mindenek előtt – sok időre volt szükség. Cikksorozatunk következő részében eljutunk az írást közvetlenül megelőző jelek, billogok, tamgák használatáig.
Előző cikkünk végén beszéltünk a delawarok törzsfőnökéről, aki egy William Penn nevű nagybirtokosnak – barátsága jeléül – egy kagylófüzér-írásos - úgynevezett vampumokból összeállított – övet, azaz vampunövet ajándékozott. Az emberi alakokat is formázó „barátsági öv” kapcsán óhatatlanul fölvetődött az írás és a képírások, illetve a barlangrajzok összefüggésének a kérdése. Érthető, hiszen ez a bonyolult szerkezetű barátsági „levél” ismét visszamutat a valósághű ábrázolások alapvető jelentőségére. Akkor azzal zártuk az íráselődök históriáját, hogy a barlangrajzok hatására sok tudós gondolta úgy, hogy az írás születésének megértéséhez e tökéletes szépségű műalkotások a vizsgálata jelentheti a kiindulópontot. Valójában nem tudjuk, hogy ezek az ősi rajzok pontosan miféle célt is szolgálhattak, de épp ezért érdemes egy kicsit külön is foglalkoznunk velük.
(Forrás: Wikimedia)
Látva a sokféle, teljesen más technikákat alkalmazva létrejött „adatrögzítési” módot, megalapozott lehet a gyanú, hogy e barlangrajzoknak valóban nincs közük az írás születéséhez. Ám nem ilyen egyszerű a dolog. Kétségtelen tény ugyanis, hogy a barlangi ábrázolások és az első, az írás kialakulásának irányába kimutathatóbban vezető, egyszerűbb rajzok sokáig egymás mellett is éltek.
A barlangrajzok évezredei
Az első barlangi festmények felfedezése egy spanyol márkihoz, Marcelino de Sautuolához – pontosabban a márki kislányához, Mariához (1879) – köthető. Az óriási jelentőségű felfedezés története már magában is egy kedves-megrendítő történet.
A műkedvelő régész egy általa már sokszor látogatott barlang előcsarnokában folytatta ásatásait. Kislánya, aki egymagában unatkozott, felfedezőútra indult a barlang belseje felé. Hamarosan hangos „toros, toros, toros!” („bikák, bikák, bikák!”) kiáltásokkal futott vissza a márkihoz, és a szűk folyosókon maga után vonszolta a meglepett édesapát. Don Sautoula márki négykézláb mászott lánya után az alacsony barlangi járatban, melynek a végén ő is megpillanthatta a barlangüreg csodáját: a mennyezetet élénk színekben pompázó bölények, lovak, vaddisznók, szarvasok csodálatos festményei borították. Tehát a barlangba bemerészkedő lányka pillantotta meg először – évezredek után – a kőzetbe karcolt, színezett, valósághű állatrajzokat.
A leggyönyörűbbnek tartott barlangrajzokat jóval később, 1940-ben találták meg a franciaországi lascaux-i barlangban. A falakon feketével, vörössel, sárgával színezett állatábrázolásokat (szarvasokat, bölényeket, lovakat) lehet megcsodálni. Nem véletlen, hogy a lascaux-i barlangot az „ősember sixtusi kápolnája”-ként szokták emlegetni. Érdemes belegondolni milyen félelmetes alkotóerőről tanúskodik az, hogy a barlangi festmények megalkotásakor a minél élethűbb ábrázolás érdekében magának a barlangfalnak az egyenetlenségeit, domborzati tulajdonságait is felhasználva helyezték el, komponálták meg a figurákat!
(Forrás: Wikimedia )
Fontos megemlíteni, hogy a különböző évszámokkal, a „dátumozással” nagyon csínján kell bánnunk. A korszakmegnevezés – paleolitikum, mezolitikum, neolitikum – alapvetően a régészeti leletek, azaz szakszóval az anyagi-tárgyi kultúra alapján történik. Azonban gyakran az a helyzet, hogy más-más földrajzi helyeken akár évezredes eltérésekkel jelenik meg egy-egy adott színvonalú tárgyi-anyagi kultúra.
A paleolitikum vége felé (ez az őskőkorszak végét jelenti, tehát úgy 25-20 ezer éve volt) megszületett rajzokra-képekre éppen a hihetetlen valóságszerűség a jellemző, s nem a betűvé, írásjeggyé egyszerűsödés. Azonban később, már az átmeneti kőkor (mezolitikum; ez hozzávetőlegesen az i.e. 12 000-től az i.e. 6000-ig terjedő időszakot jelenti) sziklaképein, egy egészen új dolgot is megfigyelhetünk.
A kialakuló jelentős újdonság az, hogy a már korábbról is ismert, vörössel-okkerrel kidolgozott gyönyörű festmények mellett megjelennek az egyre egyszerűsítettebb, stilizáltabb, az állatokat nemcsak statikusan, hanem a mozgásukban is ábrázoló rajzok. Ezek olykor annyira csak a lényegre szorítkozó ábrázolások, hogy már-már csak néhány könnyed vonással utalnak egy állatra vagy tárgyra. Ezt, a képes ábrázolástól való eltávolodást már valóban az írás, nevezetesen a képírás születésének első jeleiként értelmezhetjük.
Az igazi képírás (piktográfia) tehát valószínűleg tényleg nem származtatható közvetlenül az ősi, inkább művészi alkotásokból, hanem azok mellett megjelenve, azokkal sokáig együtt élve kezdett kibontakozni.
A legősibb pecsétek?
Az előbbiek után foglalkozzunk most az elvontabb, igénytelenebb, csupán pár vonalból álló, esetleg kifejezetten csak geometrikus szimbólumokkal. Feltehetőleg inkább ez lesz az írás kialakulásának titkaihoz vezető út. Emlékezzünk a billogokra: ezek olyan jelek voltak, amelyek egy-egy személyt, családot reprezentáltak. Alapvetően állatok megjelölésére használták őket, de említettük, hogy e jelek olykor rováspálcán is megjelenhettek. A következő „találmány” haszna viszont pont az, hogy egy adott jelet (utaljon is az bármire) sokféle felszínre, tárgyra, akár agyagba nyomva, azt később kiszárítva vagy égetve is lehet használni. Ezek az úgynevezett tamgák.
Tamgának nevezzük azokat az egyszerű, absztrakt ábrákat, amelyeket valamiféle pecséttel vagy hasonló eszközzel készítettek az altaji és eurázsiai nomád népek, illetve az általuk kulturálisan befolyásolt hunok, mongolok, szkíták, szarmaták, bolgárok s az összes török nép, köztük a kazárok és az ujgurok. Ahogy ezek a népek különböző rokonságú, eredetű, nemzetiségű és eltérő hitű csoportokká, közösségekké fejlődtek, úgy a tamgák egyre inkább a családok, a klánok jeleiként éltek. Még később – a gazdaság fejlődésével – az egyes speciális területen dolgozók közösségei is saját, tamgaszerű szimbólumokat, tulajdonjeleket kezdtek használni.
A különféle közösségek szétválásakor az eredeti közös jelek származéktamgái is egyre inkább eltértek egymástól: díszesedtek vagy egyszerűsödtek, sőt, egymással is kombinálódhattak. Például, ha két csoport (a maga két különböző tamgájával) összeállt, gyakran valamiféle új, ugyanakkor közös és a múltat is őrző jelet akartak használni. Ezeknek az ábráknak az elemzése valóságos aranybánya egy történeti összefüggéseket kutató régész számára. Nem csoda, hiszen a tamgák nem csupán birtokjelek, billogok voltak, hanem óhatatlanul leszármazási viszonyokra, a közösségek kapcsolataira, csoportok elágazásaira stb. is utaltak.
Sokan még azt is feltételezik, hogy az egyszerűbb-bonyolultabb tamgák a kelet-európai, elsősorban a lengyel heraldikában (címertanban), a címerek geometrikus elemeiben is megjelentek, s ott máig föllelhetőek. (Mások viszont ezt a gondolatot csak a lengyel nemesi hagyományok romantikus túlburjánzásának tartják. A vita persze folyik…) A tamga szó egyébként mind a mai napig használatos Egyiptomban, ahol egyfelől egy illetékbélyeg-szerűséget jelent, ami az autókhoz és a jogosítványokhoz használnak, illetve egy másik formája a nemesfémek valódiságát szavatolja – akár az anyagba beleütve. A szó egy alakváltozata (damga) pedig például a török nyelvben található meg, "bélyeg" jelentéssel.
Cikksorozatunk következő részében továbbkalandozunk, és eljutunk a valódi írás megjelenéséig.
@Krizsa:
"Sajnos azt a cikket most már nem találom. E bizontalanság miatt nem is említettem a könyvemben, de itt igen."
Ez igazán szép és tudóshoz méltó dolog volt tőled. Einstein büszke lenne rád.
Sajnos azt a cikket, ami egy 200.000 éves szobortorzóról számolt be (igaz, hozzátették, nem biztos, hogy emberkéz alkotta - talán csak emberi figurára hasonlító kő..ezt a cikket.most már nem találom.
E bizontalanság miatt nem is említettem a könyvemben, de itt igen.
**********
Helyette újabban fenn van egy cikk egy 100.000 éves festékestálról, Dél-Afrikából: biztosan ember által kevert, bonyolult összetételű festékanyaggal töltve.
Jó, hát ez Afrika... mivel már nagyon sok minden szól amellett, hogy mégis Európa volna az (elő)ember származásának helye, s pláne nem is 2.5 millió évvel ezelőttről, hanem 6-7 millió... így aztán közeledünk a Rudihoz, ugye.S a mi Rudinknál is idősebb, de már majomembernek kinéző leletet pedig Barcelónánál találtak.
Az a "nagy agy" sem számít már - végre felismerték, hogy köze nincs az intelligenciához.
Hát most mindent feltesznek, ami Afrika.
A tudományban mindig nagy bumpaccs (anyagi veszteség, intézmények százainak, elismert tekintélyeknek bukása), ha egy régen elfogadott "tény" meg lesz cáfolva. Ezért hosszú időn át minden elképzelhetőt megtesznek, hogy ez ne történjen meg.
De nem baj, mert minden valóban beigazolt lelet fontos - persze, hogy az afrikai ember is festhetett már 100.000 éve (nem tudjuk mit, lehet, hogy önmagát). S akkor már "mai" ember volt: hit, képzelet, gondolkodás, társadalmi élet, stb.
Az a kérdés pedig, hogy honnan származik az ember valóban nincs még véglegesen eldöntve.
@Krizsa: "Tehát az európai ősember szerintem akár már 1-200 ezer éve is, nemcsak rajzolt, szobrászkodott (200 ezer éves szobrocska is van Itáliából), 20 ezer évtől már kiégetett kerámia is), hanem egészen biztos, hogy irt is."
Hol hallottál a 200 000 éves itáliai szobrocskáról?
Nem túl régen olvastam az "oroszlánemberről" juharizsuzsanna.blog.hu/2013/02/02/az_oroszlanembert_nem_adjak amit épp a legrégibb fennmaradt szobrocskának gondolnak. 40 000 éves.
Hasonló korú emberszobor: hu.wikipedia.org/wiki/Hohler_Fels-i_v%C3%A9nusz
Az ennél régebbi, több százezer szoborszerű leleteknél még az is vitatott, hogy az ember alkotta-e őket, vagy a természet formálta az alakot:
hu.wikipedia.org/wiki/Berekhat_Ram-i_v%C3%A9nusz
hu.wikipedia.org/wiki/Tan-tani_v%C3%A9nusz
Ha ezeket is ember alkotta, akkor miért nincsenek köztes keletkezésű szobrocskák, mondjuk 150 000-100 000 évesek? Persze találhatunk még ilyen szobrot is, de amíg nem találtunk, addig megalapozatlan biztosnak mondani a leletek közt lévő folytonosságot.
"a készitésük módja genetikusan beirt tudása volt az emberi fajnak"
Volt? Vagy még most is az? Adsz a gyereknek két követ és magától pont olyat pattint, mint a homo erectusok? Vagy azóta genetikai mutációk miatt már nincs ilyen genetikus tudásunk?
A csiszolt kőeszköz készítés genetikailag beírt tudás, vagy az már tanult?
Szerintem logikusabb magyarázat, hogy a homo erectus előbb tudott eszközt pattintani, mint ahogy széles körben elterjedt, és ugyanazt a technológiát vitte magával mindenhova. Az elterjedését lehet, hogy épp az eszközhasználat tette lehetővé.
Hát nem. Nem a tamgák az első irás-próbálkozásai az emberi fajnak, hanem ezek már a "modernkori" felhasználása a sok tizezer éves irásnak. A tamgák, damgák
struktúrájáról ORDÍT,
hogy régesrég kiforrott irásból összegöngyölt ligatúrák (olyanok, mint a mai védjegyek, illetve pontosan azok).
Úgy kell keresni az összetett értelmüket a rovásjelek között, hogy keresel T vagy D-t és torokCh-t, vagyis K (ez az egyik fajta K).
G-t is lehetugyan keresgélni a rovásjelekben, de az alighanem valóban egy később bele-szépitett betű a rovásirásba, mert mondjuk 7000 éve még biztosan nem benne.
S akkor a T-AM-ok (am = nép, csoport), vagy tam-ek (a magyar tám, a héber tomech = támogat, arra támaszkodik),
******
Szóval NEM hiszem. Azt gondolom, hogy csaltok.
Nem hiszek abban, hogy a nyelvészek között képzőművészetekhez értő, vagy csak RÁLÁTÓ, ráérző ne lett volna az utóbbi 200 évben.
Nem hiszem, hogy a tamgákat valóban
"elsődleges" irás próbálkozásoknak lehetne látni. S nem "20. századi védjegyeknek". Vagyis az évezredek óta kiforrott irás és kereskedelmi kultúrák tömör, összevont JEL-MONDATAINAK.
Erről nekem az a véleményem, hogy aki igy tud festeni, az már magas szinvonalon gondolkodik és beszél. Tehát nemcsak egyes igeszerűeket, és párszavas mondatokat mond. Ezzel nincs is semmi probléma, mert az előember már kb. 3 millió éve beszélt.
További véleményem az, hogy ez a művészember régesrég irt is. Persze látszanak is az állatrajzok fölött, alatt és rajtuk JELEK.
Ha nem sokféle a jel, akkor az szómondat-irás, felhivás, figyelmeztetés, stb. lehetett,
illetőleg világosan beazonositható, hogy pont-vesszős számirás van a képeken.
Szerintem a barlangrajzok vadászati információkat (is) tartalmaztak, a számok pedig nyomkövetés, távolságjelzés, közösségi felhivások az együttműködésre, a csoport létszáma, hasonlók lehettek. Az ősművész az állatoknak minden szervét, mozgásdinamikáját is ismerte. Ha ismerte, fel is darabolta, meg is sütötte, ruházkodott is, ruhákat is varrt (erre is vannak bizonyitékok) s akkor nyilván beszélt is minderről.
Tehát az európai ősember szerintem akár már 1-200 ezer éve is, nemcsak rajzolt, szobrászkodott (200 ezer éves szobrocska is van Itáliából), 20 ezer évtől már kiégetett kerámia is), hanem egészen biztos, hogy irt is.
Nagy fejtörést okoz a tudósoknak, hogyan lehet az, hogy az előemberi kor pattintott kőeszközei az egész világon hasonlóak. Ráadásul ezeket csak előzetes, sőt többszöri tüzi melengetéssel, megmunkálással lehetett olyanra pattintgatni, hogy valódi kések, stb. legyenek...
Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy a készitésük módja genetikusan beirt tudása volt az emberi fajnak. Máskép semmiképpen nem lehetséges. Nem olyan nagy csoda, hiszen a vidra is öröklött tudásával képes folyóágakat is eltériteni... a varjú (sok madár, egyszer én is láttam, de pont nem sikerült neki) meg kö rádobálással töri fel a diót.
S a fajspecifikus emberi beszéd? Annak ősgyökei, amelyek mind a természeti hanghatások utánzásai - a beszédkezdettől 2013-ig szintén genetikusan beirt "database". Azzal születünk. De ez se nagy csoda, hiszen a madarak fajspecifikus "éneke" is az...