0:05
Főoldal | Rénhírek

Az önzés boldoggá tesz?

Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot – állítják amerikai kutatók.

MTI | 2012. október 20.

Mindezt tesszük annak ellenére, hogy kora gyermekkorunktól az önzetlenségre és az altruizmusra nevelnek bennünket. Korábban a pszichológia azt feltételezte, hogy az önzés belénk kódolt vonás, nem tehetünk ellene.

A Pennsylvaniai Egyetem pszichológusai azonban árnyalták ezt a képet, szerintük aki legtöbbször az önző utat választja, annak sokszor kell szembesülnie a bűntudattal. 216 egyetemistát teszteltek, mindegyiküknek adtak 3 dollárt. Az első csoportnak azt mondták, hogy adja a pénzt az UNICEF-nek, a másodiknak, hogy megtarthatja, a harmadiknak pedig, hogy eldöntheti, mihez kezd vele. A pénzosztás utáni interjúkból kiderült, hogy azok a hallgatók, akik megtarthatták dollárjaikat, jóval boldogabbnak érezték magukat, mint a másik két csoport tagjai.

„Amit az ember igazán akar, az gyakran önző cselekedet, ám nem teszi meg, mert tudja, hogy lelkiismeret-furdalása támadna miatta” – idézte Jonathan Berman pszichológust, a kísérlet egyik vezetőjét a The Daily Telegraph című brit lap. A kutatásról és eredményéről az Association of Psychological Science című amerikai folyóirat közölt cikket.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. február 19. 14:55
2 Krizsa

Hozzátennék 3 dollárt és azzal adnám vissza.

11 éve 2012. október 20. 20:56
1 geff10

Hát ha egy kísérletben olyan feladatot adnának nekem, hogy adjam át a 3 dollárt az UNICEFnek, én is morcos lennék. Nem is azért, mert nem tarthatom meg (nem olyan nagy összeg), de ha nincs kitéve oda egy UNICEF persely, hanem nekem kell kitalálni, hogy hogyan is juttathatom el hozzájuk a pénzt, az sok időmet elvesz. Ráadásul elég értelmetlennek is tartanám a dolgot. Ettől független, van ráció a dologban.