0:05
Főoldal | Rénhírek

Az Oktatói Hálózat a hallgatói szerződés ellen

Az Oktatói Hálózat felháborodással értesült arról, hogy az Országgyűlés oktatási bizottsága már be is nyújtotta a hallgatói szerződésről szóló módosító javaslatot, amelynek tartalma megegyezik az Alkotmánybíróság által a héten megsemmisített kormányrendelettel.

MTI | 2012. július 6.

Az oktatási bizottság szerdán nyújtotta be a parlamentnek a hallgatói szerződések törvényi szintű szabályozására tett javaslatát. A testület egy nappal azután terjesztette a Ház elé a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó indítványát, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet. Az Ab szerint ugyanis a felsőoktatási törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg.

Az Oktatói Hálózat az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében üdvözölte az Ab határozatát, ugyanakkor tiltakozását fejezte ki a hallgatói szerződés akár rendelettel, akár törvénnyel szabályozott intézménye ellen. A hálózat azt kéri Szabó Máté alapjogi biztostól, hogy a törvénymódosítás elfogadása esetén forduljon ismét az Alkotmánybírósághoz és a korábbi tartalmi kifogások alapján kérje a törvénymódosítás megsemmisítését.


A közleményben felidézték, hogy mint azt már korábban a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, Szabó Máté alapjogi biztos, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat, illetve sokan mások is megfogalmazták, a hallgatók röghöz kötése európai uniós jogelveket sért, ellentmond a munkaerő szabad áramlására vonatkozó, a Lisszaboni Szerződésben rögzített alapelvnek, miközben nem garantálja, hogy az állam megfelelő munkalehetőséget biztosít a diplomás fiataloknak.

Az Oktatói Hálózat a közlés szerint a magyar felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók autonóm szerveződése, amelynek jelenleg 272 tagja van.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!