0:05
Főoldal | Rénhírek

A szülők támogatásával vesznek érettségit a szerb diákok

Időhiányra panaszkodnak a szerbiai középiskolások és egyetemisták, emiatt megrendelik a kötelezően előírt érettségi dolgozatokat, illetve a diplomamunkákat az interneten – írja a Politika belgrádi napilap szerdai online kiadása.

MTI | 2012. május 17.

A téma nehézségétől függően, az érettségi dolgozat ára 2000 forint körül van, egyetemi diplomamunkát már 8000 forintért is lehet vásárolni az interneten.

A dolgozatokat a Facebookon reklámozzák a készítők, az oldal látogatottsága rövid idő alatt meghaladta a 8 ezer főt. A diákok szülei támogatják ezt a megoldást, arra való hivatkozással, hogy sok a tanulni való, nehéz a felvételi vizsga, szívesen áldoznak erre, ha gyerekeiknek segíthetnek ezzel.

Milorad Antić, a Szerbiai Pedagógusok Szakszervezeti Uniójának elnöke szerint ez minden iskolában jelen van, s lehetetlen büntetni. „Kevés pénzért meg lehet rendelni az interneten és 24 óra alatt el is küldik” – tette hozz Antić.

Az egyetemi tanárok szerint megjelent a „copy-paste generáció”, akik mindent akarnak egyszerre, s minél kevesebb munkával.

A lap újságíró utánanéztek a jelenségnek az interneten, és legalább öt honlapot találtak, ahonnan rendelni lehet. A honlapok Szerbiában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban működnek. Így még nehezebb ellenőrizni a dolgozatok eredetiségét, s ezt a lehetőséget használják ki a diákok, ugyanis a dolgozatok listája csak a másik ország egyetemi nyilvántartásában szerepel. Már az is lehetséges, hogy a számukra megfelelő nyelven és nyelvjárásban rendelhetik meg a dolgozatot a diákok, fizetni az adott ország valutájában kell átutalással – írja a Politika.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!