0:05
Főoldal | Rénhírek

„A nyelvrokonsággal kapcsolatban nincs kizárólagosan elfogadott álláspont”

Ismét tudományos kérdésekben próbálnak állást foglalni hozzá nem értő képviselők.

MTI | 2013. március 12.

A határozathozatalokat követően általános vitákkal fejezte be a Ház a hétfői napirend megtárgyalását. A szocialisták nem vettek részt a parlament hétfői ülésén, így tiltakozva az alaptörvény módosítása ellen.

Október harmadik szombatja a finnugor rokon népek napja lehet, ha a képviselők elfogadják az erről szóló, valamennyi frakció képviselője által jegyzett előterjesztést. Latorcai János (KDNP) expozéjában kifejtette: a rokon népek napjáról a második világháború végéig minden évben megemlékeztek, majd a rendszerváltásokig nem volt ilyen ünnep. Hangsúlyozta: történelmi tapasztalatok igazolják, a kulturális kapcsolatok bővítése más területen is fejlődést eredményezhet, és mindenkinek az érdeke, hogy a nyelvi rokonságban rejtőző barátságot kiaknázzák.

Sajnos a parlament honlapján nem találtuk meg az ülés jegyzőkönyvét. Azt azonban le kell szögeznünk, hogy Németh Zoltán megállapítása ebben a formájában nem állja meg a helyét. A tudományban igenis „kizárólagosan elfogadott álláspont”, és a különböző „elméletek” igenis kizárják egymást.

(A szerk.)

Németh Zoltán (Fidesz) felszólalásában azt mondta, a magyar vándorló nép volt, ezért számos másik néppel került kapcsolatba, a nyelvrokonsággal kapcsolatban nincs kizárólagosan elfogadott álláspont. Az egyik elmélet nem zárja ki a másikat – mondta, reagálva Novák Előd (Jobbik) szavaira, aki bizottsági előadóként a kisebbségi véleményt ismertetve vitatta a rokoni kapcsolatot a finnugor népekkel. Z. Kárpát Dániel ezt azzal egészítette ki, hogy a finnugor nyelvrokonság elmélete „sötét íróasztalok mellett” született.

Vágó Gábor (független) ezzel szemben azt hangoztatta: végre lehetőség nyílik Finnországgal és Észtországgal megerősíteni a kapcsolatot, majd feltette a kérdést a Jobbiknak címezve: mi lenne, ha egyszer nem a „ködös múltba révednének”, hanem a jövőben gondolkodnának. Ezt követően hosszas vita alakult ki a Fidesz és a Jobbik között a finnugor nyelvrokonságról.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (8):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. március 15. 16:33
8 istentudja

@istentudja:

enye,enye?

ejnye-bejnye!

11 éve 2013. március 15. 16:27
7 istentudja

@istentudja:

enyi? enye,enye!

11 éve 2013. március 15. 16:26
6 istentudja

Miért van enyi elmélet?

11 éve 2013. március 15. 07:59
5 arafuraferi

@Roland2: Köszi, elég zavaros vita, bár pont ere számítottam. Összevissza beszélnek: hol csak azzal van bajuk, hogy a nyelv- előtag hiányzik a rokonság elől, hol pedig azzal, hogy bármi (akár nyelvi) közünk lenne a finnugor nyelveket beszélő népekkel. Az előző még érthető (bár lényegtelen a mai valós problémák mellett), hiszen az az igazság, az utóbbi, vagyis ez az összeesküvés elméletekkel és alternatív nyelvrokonságelméletekkel megtámogatott finnugorellenesség már visszataszító. Zavar a politikusok fejében, zavar az egyszerű emberek fejében. Talán ezért is szerencsésebb lenne a nyelvrokonság (tehát a valódi tényállapot) hangsúlyozása, mert így kevesebb ellenzője lenne, hisz nem jó az, hogy tömegek vannak azon az állásponton, hogy a magyar nyelvész szakemberek összeesküvők, meg kártékonyak. És párhuzamosan nyugodtan lehet olyan népekkel is kapcsolatot keresni, akik az őseik pusztai életmódjára való emlékezést tartják fontosnak.

"a jobbikosok beszélnek vehemensen történelemhamisításról" szerintem nyugodtan lehetne poénból egy olyan határozatot hozni, hogy:

"Kijelentjük, hogy semmi közünk a finnugorokhoz (nyelvilegsem), ha egy egységes alternatív "tudományos álláspontot benyújt valaki hozzánk. Amennyiben nem úgy továbbra is érvényes a finnugor nyelvrokonság." Ismerve ezen elméletek különbözőségét (ufók, sumérok, etruszkok, indiánok, hunok, törökök) , tuti, hogy a nyelvrokonság hosszú-hosszú ideig továbbra is érvényes lenne, hiszen azok, akik ilyen gyűlölettel fordulnak egy nyelvészeti eredmény ellen, ugyanazok (a ma egységesen gyűlölt nyelvrokonság mindenki általi elvetése esetén) ugyanolyan gyűlölettel fordulnának más (legalább annyira különböző) elméletek ellen.

11 éve 2013. március 14. 20:16
4 Roland2

www.youtube.com/watch?v=7stbA5wuFxw

www.youtube.com/watch?v=JV-YSb_9ZII

www.youtube.com/watch?v=MWtq26tWCeA

nevetségesen morbid , h. a jobbikosok beszélnek vehemensen történelemhamisításról, miközben pont ők akarnak történelemhamisítást terjeszteni.

11 éve 2013. március 14. 19:08
3 arafuraferi

@arafuraferi: "ha ismeretlen egy nyelv eredete" bocsánat, akartam mondani: ha ismeretlen egy nyelv.:-)

11 éve 2013. március 14. 19:00
2 arafuraferi

Beszarás, mikkel foglalkoznak.

Roland2: belinkelhetted volna.

"a különböző „elméletek” igenis kizárják egymást."

Ez így elég tudománytalan megfogalmazás. Elég sokféle elmélet van. Egy régészetileg alátámasztott vagy megcáfolható elmélet nem zár ki vagy erősít meg automatikusan egy nyelvészetileg alátámasztott vagy megcáfolt elméletet és fordítva. Csak a nyelvrokonságot nézve, ha ismeretlen egy nyelv eredete, akkor megvan a lehetőség arra, hogy a magyar rokona (még ha bizonyos jelek miatt nem is valószínű), csak azt nem fogják fel, hogy azzal nem szűnik meg a magyar és a többi uráli nyelv kapcsolata.

De ha máshonnan közelítjük meg, nem nyelv oldalról, akkor az 1000 éve véget ért, mintegy 1500 évnyi magyar őstörténet kultúrája is lehet ugyanolyan fontos valakinek, mint másnak a mai nyelvünk 5000 évvel ezelőtti kapcsolatai. És lehet, valakinek az a fontos, hogy kik a genetikailag nagyrészt mindig is a Kárpát-medencéhez köthető mai népesség többezer éves ősei és az ő történetük.(történeteik) Hiszen a pórnép kevésbé cserélődött, mint a felsőbb rétegek. Egyiket sem kéne kiragadni, és persze nem kéne mindenféle marhaságot ezek köré keríteni.

11 éve 2013. március 12. 17:36
1 Roland2

A youtube-on fenn a vita felvétele.