0:05

Használati feltételek

nyest.hu

Azzal, hogy belép a nyest.hu valamelyik oldalára, elfogadja az alábbi feltételeket, még abban az esetben is, ha nem regisztrált felhasználója, előfizetője a rendszer egyik szolgáltatásának sem:

A kiadó fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.

A kiadó előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap egészének vagy részeinek (szöveg, grafika, fotó, audio- vagy videoanyag, adatszerkezet, struktúra, eljárás, program stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit – kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

A kiadó oldalai teljes egészében szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos. Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A kiadó követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.

A látogató a weboldal látogatásával beleegyezik abba, hogy személyes adatnak minősülő adatait (pl. IP-címet, cookie-azonosítót) a weboldal kezelje.

A cikkek alatti felhasználói kommentekre, blogposztokra, blogkommentekre, fórumhozzászólásokra és fórumtémanyitókra egységesen vonatkozik az a szabály, hogy azok tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal. Jogsértés, közösségromboló magatartás (spam, flood stb.) gyanúja esetén a szerkesztőség email-címén (szerkesztoseg@nyest.hu) lehet bejelentést tenni, a szerkesztőség mérlegelést követően a reklamált bejegyzést, hozzászólást törli. A közösségromboló magatartást a szerkesztőség egyéb megoldásokkal is akadályozhatja: a felhasználó kommentjeinek korlátozásával, a kommentek láthatóságának korlátozásával stb.

2012. augusztus 14-én – felhasználói kérésre – a kommentelés szabályai a következőképpen változnak:

A nyest.hu stábja büszke arra, hogy fóruma a civilizált eszmecsere helyszíne. Örülünk annak, hogy felhasználóink más online fórumoknál is érzékenyebbek és vitaképesebbek, hogy a lehető legszélsőségesebb reakciókat kiváltó ügyeket is értelmesen, személyeskedéstől mentesen képesek megtárgyalni. Szándékunk, hogy ez a minőség továbbra is jellemző legyen a Nyelv és Tudomány oldalaira.

Mivel lapunk olvasottsága az elmúlt időszakban örvendetesen növekedett, sok új felhasználó is megjelent az oldalakon. Az utóbbi időben – talán ennek köszönhetően is – egyre több alkalommal jelezték felhasználóink, hogy egyes kommentelők személyeskednek, rasszista, kirekesztő megjegyzéseket fogalmaznak meg, a cikkek alatti eszmecserét rendszeresen számos, esetleg oda nem illő megjegyzéssel zavarják (flood), esetleg burkolt reklámüzeneteket helyeznek el a cikkek alatt.

A Nyelv és Tudomány továbbra sem kívánja moderálni a cikk alatti kommenteket. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet, hogy felhasználóink jelzése alapján a kiadó

– határozott időre eltilthatja a kommenteléstől azt a személyt, aki közösségellenes magatartást tanúsít: indokolatlanul személyeskedik; egy cikk alá sorozatban indokolatlan módon több hozzászólást helyez el (flood); az adott cikk témájától lényegesen eltérő témájú véleményeivel rombolja a társalgást; a cikk alatt burkolt reklámtevékenységet folytat.

– véglegesen eltilthatja a kommenteléstől azokat a felhasználókat, akik sorozatosan, a fenti okokból történő eltiltást követően is folytatják közösségellenes tevékenységüket.

A közösségromboló magatartást olvasóink a szerkesztoseg@nyest.hu email-címen jelezhetik felénk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a nyest.hu munkatársai csak bejelentés alapján vizsgálnak bármilyen ilyen értelmű gyanút. A kitiltásról külön értesítést nem küldünk, azt kizárólag a moderációs üzenetek számára fenntartott fórumtopikban jelezzük.

A kiadó jelezni kívánja, hogy ilyen értelmű döntései szubjektívek, az eltiltástól saját belátása szerint dönt. A döntés ellen fellebbezési lehetőség nincs. A kommentelési szolgáltatás használatával az oldal felhasználói tudomásul veszik az itt megfogalmazott szabályokat.

A laptól értesüléseket átvenni a következő feltételekkel lehet:

A hírügynökségek honlapunkon felhasznált hírei és fotói szerzői jogvédelem alatt állnak, a személyes felhasználás eseteinek kivételével tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni.

A hírügynökségek, partnerek honlapunkon felhasznált hírei és fotói kivételével a lap tartalma  kizárólag forrásként szabadon idézhető, átvehető. A kötelező forrásmegjelölés a következő: “Nyelv és Tudomány – nyest.hu”, melyet elektronikus médiában az adott cikkoldalra mutató hiperlinkkel kell ellátni. Forrásmegjelölés nélkül idézett vagy átvett anyagaink közlése jogosulatlan felhasználásnak minősülnek, annak jogi következményeivel együtt.

Teljes anyagok utánközlésére egységesen érvényes az a szabály, hogy az csak a főszerkesztő írásos hozzájárulása alapján lehetséges.

Váltás normál nézetre...