0:05
Főoldal | Rénhírek

Régi szavak szótára

Régi szavak szótára című, kihalt, elfeledett és kiveszőben lévő szavak, szóalakok és szójelentések magyarázata alcímű kötet látott napvilágot a Tinta Kiadó gondozásában a 83. Ünnepi Könyvhétre.

MTI | 2012. június 4.

Kiss Gábor, a kiadó igazgatója, a szótár főszerkesztője elmondta az MTI-nek, a hosszú alcím arra utal, hogy a szótárba felvett és ott értelmezett, megmagyarázott szavak között vannak kihaltak, mint az aszó ’kiszáradt völgy’, az apol ’csókol, becéz’; elfeledett szavak, mint a csuszkondó ’korcsolya’, verő ’kalapács’ vagy az örmény, amelynek a helyét a szláv eredetű malom szó vette át.

A különleges kötet, amely első a maga nemében, két szerkesztő: Kohári Anna és Mandl Orsolya, valamint tíz munkatárs hat évi eredeti kutató- és gyűjtőmunkájának eredménye. Ez alatt az idő alatt 200 könyvet és 25 régi szótárat tekintettek át, mire összeállt a 19 ezer 250 szót tartalmazó szótár. A kötetnek nincs előzménye, utoljára ugyanis 1880-ban jelent meg nyelvtörténeti szótár magyar szavakkal, amelyeket azonban németre fordítottak.

A táj- és az idegen szavak között nincs éles határ, ezért ezeket nem is különítették el. A fő törekvésük az volt, hogy ha a tizenéves fiatalokban kétség merülne fel egy-egy szó jelentését illetően, akkor annak a szónak helye van a szótárban – magyarázta a főszerkesztő. Példaként felhozta a kovács szót, amely a régi magyar nyelvben koács volt, vagy a tereh, amely terhet jelentett. A kötetbe szójelentéseket is betettek, mint a koporsó, amely sírüreget, sírgödröt is jelentett, ezt a jelentést őrzi az a szólás, amely szerint Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.


A legismertebb kötelező olvasmányokat, mint Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, vagy Madách Imre műveit is átvizsgálták, és a régi szavak jelentését a szótárban megmagyarázták – tette hozzá Kiss Gábor.

A nyelv folyamatosan változik, új szavak keletkeznek és ezekből is összeállítottak már egy kötetre valót. „Az új világ új szavakat követel, 50 év változásai nyomán a szókincs is megváltozott. Ezúttal a magyar nyelv archaizmusainak szótárát állítottuk össze. A régi szavakon keresztül megismerhetők a régi szakmák, ruhák és fegyverek nevei is” – fejtette ki a főszerkesztő.

Kiss Gábor, aki a Magyar Szókincstár főszerkesztője, az MTA Szótári Munkabizottságának tagja is, egy kérdésre válaszolva reményét fejezte ki, hogy a Régi szavak szótára is fölkelti az érdeklődést, mint ahogy 1999-ben a Szókincstár, amely hosszan a sikerlisták élén állt.

A Régi szavak szótára, A magyar nyelv kézikönyvei sorozat 25., jubileumi kötete, a szerkesztők szándéka szerint hatékony segédeszköz lehet a régi magyar nyelv mára már nem használt szavainak megismeréséhez, segítséget nyújtva a magyar írásbeli, irodalmi örökség megértéséhez és hozzájárul a szavakon keresztül korábbi évszázadok életének felidézéséhez – foglalta össze Kiss Gábor.

A nyest részletesebben is megvizsgálja a Régi szavak szótárát. Recenziónkat hamarosan elolvashatják.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!