0:05
Főoldal | Rénhírek
Szívem patvara

Mi a patvar?

A „patvar” szó ma már régiesnek hat, de a „perpatvar” még őrzi a nyomát. A mai magyarban is létezik azonban a „pitvar” szó. Olvasónk azt kérdezte, mit is jelentett a „patvar”, és hogy a „patvar”-nak van-e köze a „pitvar”-hoz. Igyekeztünk válaszolni.

nyest.hu | 2013. február 8.

Nemrégiben Nyelv és lélek című sorozatunkban élcelődtünk kissé azon, hogy Kosztolányi a nyelvi változásokat kicsit nehezen viselte, főleg, amikor rossz napja volt.  Ebben az írásunkban szándékosan használtuk a patvar szót, ami ma már elég ódivatú, a jelentésével nem is vagyunk teljesen tisztában, bár irodalmi élményeinkből talán ismerős lehet, mint afféle enyhe káromkodás: Hogy a patvarba? (’Hogy a fenébe?’) Olvasónk ennek kapcsán kérdezte tőlünk:

Mi a patvar? Van köze a pitvarhoz?

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) szerint a szó először egy 14. század végi latin nyelvű szövegből adatolható, onnantól a karrierje elég töretlen a 20. század elejéig. Használta Petőfi az Apostolban, és Adynál is megtalálhatjuk, aki egy 1910-es, a Nyugatban megjelent kis cikkben használja. (Ez egyébként éppen az az írása, amelyben az általunk már bemutatott kis írását ért kritikákra reagál.)

Az Istennek poémákban mondogatom, panaszolom el, hogy patvarba dobott, de már a nyelv miatt prózában is kell herregnem. Kell még valamivel világítani és pótolni múltkori kis írásomat, amelyben rapszodikusan zokogtam el, hogy az igazi magyar nyelv a patvarba hányódott, akár mint én.

(Nyugat, 1910/23.)

A szöveg alapján valóban felmerülhet, hogy a patvarnak köze lehet a pitvarhoz. A patvar szláv eredetű szó; megvan például a szerb-horvátban potvora alakban ’rágalmazás, rágalom’ jelentéssel, a szlovénban pedig ’szörny’ értelemben. Az előbbi jelentésben valószínűleg a szerb-horvátból került át a magyarba jogi kifejezésként. A ma is használatos perpatvar szóban ez a használata élhetett tovább.

Van azonban egy régies, a népnyelvben élő patvar kifejezés is – Ady a fenti idézetben ezt használja –, ami ’lomtár’-at jelent, azaz egy olyan kicsi helyiség, ahova a limlomot pakolják. Ez a használat – a TESz. szerint – a pitvarhoz kapcsolható. De van-e ennek köze a jogi patvar kifejezéshez?

Praetorium, azaz pritvor
Praetorium, azaz pritvor
(Forrás: Wikimedia Commons / Archäologische Zone Köln / CC BY-Sa 3.0)

A pitvar ma már leggyakrabban a szív egyik részét jelenti, de tudjuk, hogy eredetileg a falusi háznak azt a középső részét nevezték így, amelybe közvetlenül az udvarról vagy a tornácról lehetett belépni, és legtöbbször konyhaként használták. A pitvar is szláv eredetű; az óegyházi szláv pritvor ’csarnokot, oszlopcsarnokot’ jelent; ebben a jelentésben több szláv nyelvben is létezik. (De a szlovákban a pitvor mint a ’falusi ház előtere’ a magyar pitvarból kerülhetett.) A szláv nyelvekben valószínűleg az újtestamentumi görögből származik, ahol a ’római helytartó palotáját’ jelenti.

A TESz. szerint a szó a magyarba az ószerbből vagy az óbolgárból kerülhetett, az első írásos emlék 1300-as, amely őrzi; a szó eleji mássalhangzó-torlódás a magyarban szokásos módon feloldódott. A patvar alakváltozat hasonulás eredménye lehet, de a fentebb tárgyalt másik patvar is hathatott rá. A pitvarok lehettek tehát patvarok helyszínei, de ennek nem nyelvi okai vannak.

Forrás

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. március 6. 11:40
1 Krizsa

Patvar és pitvar. A V-t tartalmazó szavak gyöknyelvi elemézése azzal indul, hogy meghatározzuk: melyik V került a szóba? Az "európai" O/U/V triász tagja, vagy a "déli" B/V változó hang?

Ha a szavak jól érthetőek a (vas-megyeies) patuar, pituar alakban is, akkor (első közelítésben) már tudjuk, hogy ez a triász V-je.

**********

Ha tehát elhagyhatom a V-t, akkor a magyarhoz "legkézenfekvőbben" hasonlítható másik gyöknyelvben, a héberben meg fogom találni a szó rokonságát. Így is van.

A PT gyök közös jelentése mindkét nyelvben: szétváló, hirtelen.

A PTR váz: a héber poter = megold, felment, mentesít.

A héber patír = megoldható - PATVAR. Beleérződik a hirtelen kitörés (heves vita) is.

Poter = mentesít - PITVAR, régies szóval : PITAR!

(Ugye, hogy hiányzik a V? Akkor meg nem szláv átvétel:-).

A pitar mentesíti a ház belsejét - pl. a nyüzsgéstől, a "külső" munkáktól, meg a kosztól.

S persze a szláv is onnan vette a szavakat, ahonnan a magyar, meg a héber: a gyöknyelvi alapokból.