2008. augusztus 1., péntek

Tabany

A hagyományos udmurt konyha alapvető élelmiszerei a gabonafélék (főleg a búza, árpa, zab, rozs, köles és a hajdina). A legjellegzetesebb udmurt specialitások alapja ennek megfelelően tehát sokszor valamilyen főtt vagy sült tésztaféle.

A tésztaalapú ételspecialitások egyike a palacsintához hasonló, de kelt tésztából készült, besamelszerű mártással megkent lepényféle, a tabany. A "tabany" elnevezés az udmurt taba 'serpenyő' és nyany 'kenyér' szavak összevonódásával keletkezett. Az udmurtok hagyományosan vasárnap, reggelire sütötték a tabanyt, manapság azonban naptól, napszaktól függetlenül bármikor fogyasztják. Viszonylag egyszerűen elkészíthető, nem igényel különleges hozzávalókat, és nagyon ízletes étel.

Elkészítéséhez fél dl langyos vizet vagy tejet elkeverünk fél teáskanál cukorral, hozzáteszünk 2,5 dkg élesztőt, kissé felfuttatjuk, majd jól elkeverjük fél kiskanál sóval, 9 dkg liszttel és egy evőkanál olajjal vagy margarinnal. Tálba tesszük, konyharuhával letakarjuk, kis időre meleg helyre rakjuk, majd újra jól megkeverjük, végül 7-8 órán át szobahőmérsékleten pihentetjük. Serpenyőben vajat vagy olajat forrósítunk, és kb. egy cm vastagságú, kör alakú lepényeket sütünk a tésztából. Tetejüket a következő, züret elnevezésű krémmel kenjük meg: fél liter tejből elveszünk néhány evőkanálnyit, ezt elkeverjük 1-2 evőkanál liszttel, hozzáteszünk egy tojást és a maradék tejet, majd az egészet lassú tűzön, állandóan kevergetve addig melegítjük, míg majdnem eléri a forráspontot. Megsózzuk és hagyjuk kihűlni.

(Fotó: Fejes László)

Nincsenek megjegyzések: