2009. április 3., péntek

Kulináris utazások Udmurtiában

Nem csak az oroszul tudók számára lehetnek érdekesek az alábbi, udmurt falvakban készült videofelvételek. Alekszej Kalacs, akinek a gasztronómia iránti rajongására akár a nevéből is következtethetünk, orosz nyelvű sorozatot indított az udmurt konyha jellegzetes fogásainak elkészítéséről, amelyből négy rész már elérhető a youtube-on. Bár a beszélgetések nagy része és az ételek elkészítésének ismertetése többnyire orosz nyelven zajlik a videókban, azért olykor-olykor udmurt szót – és nem kevés udmurt énekszót – is hallhatunk a felvételeken.
Az első három rész idén februárban készült, s az ún. küsztübej elkészítését mutatják be (amelynek receptjét korábban már mi is közöltük a Rénhíreken). A felvételekből az is kiderül, hogy – a tatár eredetű – küsztübej elnevezés mellett az udmurtosabb kunymam névvel is illetik az udmurtok ezt a finomságot.
Az első videó témája: Alekszej megérkezik a hófödte Sztaraja Igra település egyik portájára, az udmurt asszonyok fogadják, majd együtt hoznak vizet teafőzéshez a falu forrásáról. Közben megcsodálhatjuk a téli udmurt falut, bepillanthatunk az udmurt ház belsejébe, szemrevételezhetjük az udmurt népviseletet és hallgathatunk egy kis harmonikaszót. (Érdemes megfigyelni azt is, hogy egyik-másik nénike udmurtos intonációval beszéli az orosz nyelvet.)



A második részben a nénék és Alekszej kinyújtják a korábban elkészített nyers tésztából a küsztübej- avagy kunymam-lapokat, begyújtják a kemencét, s egyenként, serpenyőben elkezdik kisütni őket. Alekszej megcsodálja az udmurt népviselet ékességét, a jellegzetes pénzberakást, majd a már kisült tésztalalapokat olvasztott zsiradékkal ügyesen átkenegeti:



A harmadik kisfilmben Alekszej kisüti a maradék tésztalapokat, a nénik pedig felteszik főni a kemence elülső részére a küsztübej töltelékéül szolgáló, libaleves-alapú búzakását. A kész kunymamot végül a szobában felszolgálják és elfogyasztják. A terített asztal, az előkerülő udmurt házipálinka és az ének- és harmonikaszó elegyének köszönhetően az is megérezhet valamit az udmurtiai vendégeskedések hangulatából, aki még nem járt Udmurtiában.



A negyedik részben egy másik udmurt faluba kalauzol bennünket Alekszej, ahol a gombás és káposztás perepecs sütésének rejtelmeibe vezet be bennünket háziasszonyai segítségével. Az általánosabb gyakorlattól eltérően az asszonyok itt nem csipkedik ki a perepecsek szélét, az egyébként a töltelék tetejére öntendő tej–tojás-keveréket pedig hozzákeverik magához a töltelékhez. Érdekessége lehet még ennek a felvételnek, hogy, miközben a perepecsek a kemencében sülnek, az egyik háziasszony sebtében fon egy keveset, a kész perepecsek fogyasztása előtt pedig rituálisan többször keresztet vet elhunyt rokonai emlékére.



Alekszej kulináris utazásairól további információkat ezen az oldalon találhatunk (orosz nyelven). Aki pedig a küsztübej vagy a perepecs elkészítéséhez kedvet kapott, a pontos recepteket akár a Rénhírekről is megszerezheti.

Nincsenek megjegyzések: